Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A felkészülés eddigi tapasztalatairól nyilatkozott Völgyi Péter a dvtk.eu-n.
Több, mint egy hónapja zajlik a felkészülés a DVTK HUN-Therm csapatánál a 2023-2024-es bajnoki szezonra. Völgyi Péter vezetőedző együttese szeptember 20-án már kulcsfontosságú mérkőzés elé néz, hiszen a London Lions elleni Euroliga-selejtező első mérkőzésére utazik a csapat.
A felkészülés eddigi tapasztalatairól, az új játékosok beilleszkedéséről, a soron következő olaszországi felkészülési tornáról és a London Lions elleni várakozásairól is nyilatkozott Völgyi Péter a dvtk.eu-n.
Augusztus elején kezdte a csapat a felkészülést, azóta eltelt egy egész hónap. Hogyan értékelnéd ezt az időszakot?
A felkészülés legfontosabb utolsó két hetéhez érkeztünk, a fejlemények nagy részét azért már jól lehet ilyenkor összegezni, bár az igazán jelentős kérdések még csak ezután következnek majd. Nagyon szépen dolgozta végig a csapat az elmúlt négy és fél hetet, becsületesen elvégezte mindenki a kiszabott edzésmunkát. Minden felkészülés során kiemelem, hogy az első hetek munkája, a megfelelő fizikai alapozás a legfontosabb, hiszen ilyenkor kell az egész szezonra megszerezni az erőnlétet, a megfelelő kondíciót – úgy érzem, ez idén jól sikerült.
Több váratlan tényezővel kellett számolnia a szakmai stábnak a nyár és az ősz folyamán, mennyiben befolyásolta ez a felkészülés eredményességét?
Az előzetes tervekhez képest sok változás történt, a nem várt selejtező miatt eleve egy felborult menetrenddel ugrottunk neki a felkészülésnek, és még ezt is keresztülhúzta, hogy a Sepsi lemondta a felkészülési tornánkat, így a tervezett öt mérkőzés helyett csak négyszer tudunk játszani az Euroliga- selejtező előtt. Az is váratlan nehézségként jelentkezett, hogy francia válogatott légiósunk, Ana Tadić bokája még nem száz százalékosan terhelhető, az ő rehabilitációja miatt is át kellett szerveznünk egy-két dolgot a felkészülés során.
Persze a negatív dolgokra legalább ennyi pozitívum is jut, a héten megérkezett a mexikói bajnokságból Kaila Charles, aki kitűnő fizikai állapotban és nagyon jó mentalitással csatlakozott a csapathoz, nagyon hamar felvette a ritmust. Annak is örülök, hogy az elmúlt négy és fél hétben jól haladtunk azoknak a taktikai elemeknek a begyakorlásával, amiket az előszezonra terveztünk a stábbal.
Ha már szóba hoztad az új érkezőket, több új játékos is érkezett a csapathoz a soron következő idényre. Nekik hogyan alakul a beilleszkedésük, sikerült a tavalyi, kivételesen jó csapatkohéziót újra megteremteni?
Lelik Réka óriási bizonyítási vággyal érkezett meg hozzánk, látszik rajta, hogy szeretne a lehető leghamarabb meghatározó játékossá válni, ehhez pedig abszolút adott a mentalitása is. Mezőnyposzton sokat tudunk előre lépni, ha a magyar válogatottban mutatott formáját tudja majd Diósgyőrben is állandósítani.
Tenyér Zsófiának még egy kicsit szoknia kell azt a mennyiségű és minőségű edzésmunkát, amit egy nemzetközi kupában is érdekelt csapat elvégez a felkészülési időszakban, ugyanakkor az már tisztán látszik, hogy remek passzokat és stabil védekezést várhatunk majd tőle, amint megszokja a játékrendszerünket.
Amit külön kiemelnék még, hogy idén nyáron egy újabb tehetséges fiatal játékos kapta meg a lehetőséget, hogy szintet lépve a DVTK Akadémián eltöltött évei után csatlakozhasson a felnőtt csapathoz. Fárbás Eliza már az idei U18-as Európa-bajnokságon is megmutatta, hogy kivételes képességekkel rendelkezik, ráadásul a hozzáállása és edzésmunkája is példaértékű.
Bízom benne, hogy a csapategységünk idén is az erősségeink közé tartozik majd, ahogyan azt az elmúlt években már megszokhatták a szurkolóink.
Tovább a dvtk.eu-ra a teljes interjúra >>>>>>>>
forrás: dvtk.eu
Jovanovic pedig szépen dobja a hármasokat.
A legelején 11-es mezben nem Arella játszott a fehéreknél? Kicsit később visszanéztem, de már nem látom a pályán.
https://www.lbftv.it/it-int/livestream/bds-dinamo-sassari-vs-dvtk-miskolc/1642806