Vitrinbe zárt identitás

A "miskolcadhatott.blog" írása

Az alábbiakban Nagy Attilának, a "miskolcadhatott" blog szerzőjének írását olvashatjátok:

− A Diósgyőrnek nem kell múzeum, mert itt nincs mit kiállítani. Mi nem nyertünk annyi bajnokságot, mint a Fradi − kaptam meg a választ a miértemre abban a konténervárosban zajló egyeztetésen, ami ott tornyosult a már szerkezetkész stadion körül. Emlékszem, ahogy a jelenlévők néma csendben bólogattak, hirtelen mindenkinek fontosabb lett az ilyen nagyívű beszélgetésekre kialakított tárgyaló falain fekvő műszaki rajzok tömkelegének áttanulmányozása. Nem akartam elhinni, amit hallok, hiszen egészen addig a pillanatig arról volt szó, hogy az új stadion északi oldalában létesítendő, különálló épület egy részében a klub akkori 108 évének történetét bemutató múzeum fog helyet kapni. A vita akkor lezárult; ma már tudjuk, hogy a múzeum helyén shop és büfé üzemel, mintegy jelképeként annak az új világnak, ami a profi(torientált) futballt manapság körbeveszi.

Ezutóbbival önmagában nem is lenne semmi baj. Azóta is vallom, hogy ha valahol az országban van létjogosultsága egy minden igényt kielégítő stadionnak, akkor az éppen Diósgyőr, ahol még megvan az a tömegbázis, amire támaszkodva akár piaci alapokra is lehetne helyezni a futballt. Azt azonban a fenti szavak kimondója elfelejtette, hogy ez a bizonyos bázis nem alakul ki egyik napról a másikra. A fa nem nő gyökerek nélkül. Itt legalábbis egészen biztosan nem.

Ezt az emléket a minap is fel kellett idéznem magamban, amikor egy budapesti újságíróval leültem, hogy a Diósgyőrről beszélgessünk. Ő ugyanis egy éve barátai invitálására kilátogatott egy Diósgyőr-meccsre, ami – talán nem túlzás kijelenteni – megváltoztatta az életét. Azóta, amikor csak teheti, elutazik Miskolcra, hogy ne csak lássa, hanem megélje a meccseket, ezzel párhuzamosan pedig interjúkat készít szurkolókkal, generációkon átívelve, vérmérséklettől függetlenül. A Diósgyőr esszenciáját kutatja. Azt mondja, hogy ilyen atmoszférát sehol máshol nem tapasztalt még az országban, holott járt már sok helyen. Ebbe az életérzésbe pedig mindenféle miskolci kötődés nélkül beleszeretett. Én pedig csak mosolyogtam magamban, miközben megismertem a történetét. Nem ő volt az első, akitől ezt hallottam.

De mégis mi lehet a diósgyőri titok nyitja? Mintegy öt órán keresztül beszélgettünk erről, és dacára annak, hogy végigszaladtunk a klub immáron 113 éves történetén, nehéz volt egy olyan kérdésre egzakt választ adni, amibe az ember beleszületett. És valahol itt rejtőzhet az igazság: mindaz, ami a mindennapokban szétválaszt minket, az a stadion lelátóin eltűnik. Ott ugyanis nem érdekel senkit a korod, a nemed, a társadalmi, vallási vagy épp a politikai hovatartozásod. Ott egy a törvény: a Diósgyőr!

Amikor az 1900-as évek elején a vasgyári munkáscsemeték elhatározták – szüleik legnagyobb örömére –, hogy a kocsmák züllesztő világa helyett ezt az akkor még furcsának tetsző sportot szeretnék intézményesített keretek között űzni, akkor a még külön településként létező, erősen polgárosodott Miskolc első sportklubjának egyesületi működését vették alapul. Tették ezt a társadalmi különbségek ellenére, hiszen nem titok, az egymás ellen lejátszott meccsek alkalmával a pályán, vagy azon kívül nem egyszer elcsattant egy-egy pofon is. Nem sokkal később pedig a vasgyári tisztviselők zártak össze, hogy a munkás gyökerű alakulatot látva dacból megalapítsák a DAC-ot, mert nekik is kellett egy csapat. Majd nem sokkal később ez a két egyesület minden addigi egy közös célért minden addigi ellentétét sutba vágta, hogy egy új, jobb pályán focizhassanak.

Aztán teltek az évek, sportegyesületek sora alakult, majd hullottak alá, miközben háború háborút követett. Ahogy a pályán a helyi riválisok a labdával, úgy a nagyvilágban a nemzetek fegyverrel vívták azokat. Sokaknak már akkor is fontosabb volt, hogy mi lesz az eredmény a pályán, mint a frontvonalakon. Ezekben a viszontagságos időkben egy stabil pont létezett a környékbeli embereknek: a Diósgyőr, ami 1939-ben azért kapott új stadion, mert az előzőbe már nem fértek be az emberek. Ebben a stadionban játszhatta le egy évvel később első élvonalbeli mérkőzését a csapat hétezer ember előtt úgy, hogy abban a fordulóban csak a Ferencváros meccsén voltak többen.

Tovább a miskolcadhatott blogra a teljes írásra >>>>>>