Vissza a valóságba

Ez nekem nem tetszik.

Az MTK jött és gyorsan visszarántott minket a valóságba. A dilemmánk, hogy eredményes, de közel nézhetetlen foci legyen a diósgyőri stadionban, vagy látványos, de eredménytelen (ezt nem tudhatjuk pontosan, mert látványos focit régen láttunk) okafogyottá vált, mert sikerült egy eredménytelen és nézhetetlen játékot mutatnunk legutóbb. Ami nekem a legjobban fájt, hogy nyomokban sem láttam azt az akaratot a játékosainkon, amit Nyíregyházán mutattak. Úgy tűnik, hogy ami Nyíregyházán történik, az ott is marad.

Sajnos. Ha látványosnak azt a játékot sem lehetett nevezni, attól még a szemnek kellemes volt az a küzdeni akarás. Viszont a válogatott szünet után - ahol mi extra pihenőket adtunk a játékosoknak – mindenki úgy mozgott, mintha ebéd után, tele pocakkal kellene szaladgálni. Óriási csalódás volt ez mindenkinek.

Az MTK pedig köszönte szépen és egy jót focizott, szerzett három pontot és boldogan ment haza. Mi pedig itt maradtunk a csalódásainkkal és a kérdéseinkkel. Ugyanazok a kérdések minden meccs után. Válaszokat nem kapunk, mert a meccs után olyan mondatokat hallunk az edzőnktől, hogy érzelmi nyomás alatt játszottak és hasonlók. Nem tudom mire készültek a szünet alatt, de érdemes lenne gyakorolni a bedobásokat és a szögleteket. Mindkét játékhelyzet potenciálisan veszélyes ránk, főleg akkor, ha mi végezzük el.

Viszont továbbra is értelmezhetetlen Moha játéka. A szerepeltetése nálam kimeríti a szabotázs fogalmát és kíváncsi lennék rá, hogy mi az erőssége, ami miatt rendre lehetőséget kap? Az, hogy nehezen kezel le egy labdát, vagy az, hogy fogalma sincs hová kellene helyezkednie, csak a két leglátványosabb hibája, de mit érezhetnek a csapattársai? Van egy ember, akinek már tényleg csak akkor passzolsz, amikor nincs más lehetőséged. Tényleg egy ilyen légiósra van szükségünk? Tényleg jobb, mint akármelyik akadémiáról érkező fiatal? Ha igen, akkor óriási baj van az utánpótlásban.

A Felcsút pedig második a tabellán és elég komoly játékerőt képvisel, ami nem sok jót ígér. De persze nem is verhetetlenek, hazai pályán sem. A kérdés csak az, hogy a bunkerfocinkat tudjuk-e stabilan játszani úgy hatvan percig és meg tudjuk-e addig védeni a kapunkat a góltól? Ha igen, akkor hátha sikerülne valahogy bekotorni egy gólt és elhozni a három pontot. Körülbelül ez lehet a meccsterv.

Én gondolkodtam. El tudnám fogadni a Radenkovic által kitalált játékot abban az esetben, ha látnám a fejlődést benne. Ha látnám, hogy stabilizáltuk a védelmünket, ami már jól muzsikál és most azzal kísérleteznénk éppen, hogyan tudná a középpályánk hatékonyan építeni a támadásokat. Ezzel szemben azt látom, hogy a védelmünk sincs rendben és nem is látom a megoldást. Ez nekem nem tetszik.

Engem már nem vakítanak el a megszerzett pontok sem. Ha erre a focira kell berendezkedni, az engem hosszú távon nem tud érdekelni. Nincs benne potenciál, nincs benne semmi szépség. Jó lenne legalább nézhető focit játszani. Néha látni egy távoli lövést beakadni. Egy pár érintéses modern támadást élvezni. Ez tényleg akkora kihívás?