Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Kettős feladat ellátására érkezett Vég Csongor. Fernando Fernandez munkájának segítése mellett az NB III.-ban szereplő DVTK tartalékcsapatát is irányítja, egyszerűsítve ezzel a fiatalok beillesztését az első csapatba.
A 34. születésnapját idén ünneplő Vég Csongor a partiumi Szatmárnémetiben született, de Magyarországon lett labdarúgó. Legmagasabb szinten a másodosztályban játszott, viszont fiatalon úgy döntött, inkább az edzői pályára koncentrál. 26 éves korában már párhuzamosan játszott az NB II.-ben és a BKV U17-es csapatát edzette. Ezt követően alacsonyabb osztályokban lépett pályára, edzőként pedig Csíkszeredában dolgozott az első csapat mellett, majd az U17-es gárdát irányította. Emellett a felső korosztályok szekcióvezetője is volt. Idén tavasszal a Siófok másodedzőjeként segített kiharcolni a bennmaradást.
A DVTK-nál kettős feladatot lát el. Az NB I.-es csapat melletti feladatokkal egyidejűleg a DVTK NB III.-ban szereplő tartalékcsapatát is irányítja.
- Tajti József sportigazgató hívott Diósgyőrbe, akivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémián dolgoztam együtt - mondta el Vég Csongor. - Eddig is tudatosan építettem karrieremet, sikerült mindig egy szintet előre lépnem. Az utóbbi egy évben kétszer is munkahelyet váltottam, Diósgyőrben hosszabb távra tervezek. A spanyol edzők által képviselt futballfilozófia közel áll hozzám, fejlődésem érdekében a DVTK tökéletes választás. Jó körülmények közé, és nagyon jó helyre kerültem. Az első csapat stábjában Antonio Muñozzal együtt másodedzőként Fernando Fernandez munkáját segítem a felkészülés során, a tartalékcsapatnál pedig én leszek a vezetőedző, ezzel hidat képezve az utánpótlás és az első csapat között. Ismerős a feladat, Csíkszeredában hasonló, kettős feladatot láttam el.
- Vég Csongort nagyon tehetséges edzőnek tartom, ismerem a munkáját, ismerem a gondolkodását. Ugyanazon módszer szerint dolgozik, mint Fernando Fernandez, így könnyen be tud illeszkedni a stábba, és jól fogja segíteni a vezetőedző munkáját - nyilatkozta Tajti József sportigazgató. - Emellett ő lesz a tartalékcsapat vezetőedzője is, azaz mindig lesz egy ember az első csapat stábjából, aki közvetlenül figyeli a fiatalok teljesítményét, így az arra érdemesek könnyebben feljebb tudnak lépni. A heti munka során a tartalék- és az U19-es csapat kerete együtt készül Vég Csongor és Fogarasi Zoltán vezetésével, a hétvégén pedig a döntésük alapján dől el, ki lép pályára az NB III.-ban, és ki az U19-es bajnokságban.
forrás, fotó: dvtk.eu
Egy dolog bosszant. Hoznak egy vadidegen embert és rábíznak 3 melót egyszerre.
Ha józanul gondolkodunk, akkor ez egy sziszifuszi feladat. A pályaedzőség, a tartalék csapat irányítása és az U19 koordinálása, mind-mind egész embert kívánó feladatkör. Egyszerűen nem fogja bírni és ez valaminek a rovására fog menni, mint Bódog esetében.
Egy korábbi munkahelyemen velem is megcsinálták, hogy csináld ezt és ezt is, mert az idődbe belefér és gyorsan megoldott. Mire észbe kaptam 4 ember munkáját végeztem pluszban, csak a sajátomra nem maradt idő. Sajnos így fog járni Csongorunk is. Ez az ami dühít és nem a személye.
Ahhoz már kezdek hozzászokni, hogy Tesco gazdaságos üzemben igazolunk játékosokat, azaz csak olcsó legyen, vagy minimum ingyen. De hogy már a szakember gárdán is spórolni kezdünk, az mindennek a teteje...
Hát elmentek ti a pi....ba a hülyeségetekkel már! A másik meg: Azt gondoljátok, hogy Fernando meg sem lett erről kérdezve? Tajti csak úgy odakúrz valakit a stábjába?
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.