Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A magyarnemzet.hu interjút készített Bódog Tamással, aki a beszélgetés egy részében beszélt diósgyőri munkájáról is.
– Hogy tekint a Miskolcon eltöltött egy évre? Sikerként vagy kudarcként?
– Sokkal inkább az előbbi. 2017 tavaszán kieső helyen vettem át a csapatot, a többség már elkönyvelte a DVTK kiesését, én azonban biztos voltam benne, hogy tudok segíteni. Tavasszal a harmadik legtöbb pontot szereztük, és simán benn is maradtunk.
– Miért maradt el a jó folytatás?
– Az ősz még jól alakult, ám tavasszal volt egy hónap, amely valóban rosszul sült el. Úgy éreztem, a vezetők sem tudták pontosan, hogy mit akarnak. Persze szerették volna, ha minél jobban szerepelünk, ugyanakkor az is elvárás volt, hogy az úgynevezett fiatalszabályból minél több bevételre tegyünk szert. Ezzel én is egyetértettem, csak éppen az a szabály is valahol az egészséges konkurencia kialakulását hátráltatta. A fiatalok nem feltétlenül voltak azon a szinten, hogy az NB I-ben szerepeljenek, s ha valaki megmondta nekik a véleményét, akkor hajlamosak voltak megsértődni. A magyar játékosok kissé vattába vannak csomagolva. Ám a legfőbb gondot mégis a hazai pálya hiánya jelentette. Azért mentem Diósgyőrbe, mert tudtam, hogy ott a szurkolók nagyon szeretik a futballt. A sors iróniája, hogy azon a héten avatták fel a stadiont, amikor engem kirúgtak. Összességében ma már mégis sokkal inkább a szépre emlékezem.
– Az imént arra utalt, hogy túl voltak értékelve a játékosai. Ez általános a magyar futballban?
– Nemcsak a játékosok, mondhatom, én is túl voltam fizetve. Az állam támogatásával néhány év alatt rendkívüli mértékben javultak a feltételek a magyar labdarúgásban. Nincs is ezzel baj, de szükség van az eredményekre. A 2016-os Európa-bajnokság, a Vidi szereplése az Európa-ligában biztató jel, ezeket a sikereket kell általánosítani. Én azt látom gondnak, hogy a fiatalok nem eléggé motiváltak. Mégpedig azért, mert nem hajtja őket a vágy, hogy külföldre igazoljanak, hiszen otthon is nagyon jól keresnek.
forrás: magyarnemzet.hu
86-os edzésmódszer? Ugyanezt csinálták a Bröndbynél és Lipcsében is 86-os edzésmódszer címen?
Hja, ha az kell, amit Bekő, Egervári, vagy Sisa csinál, mint modern edzésmódszer, akkor elnézést kérek.
Akkor mi az edzői munka? Az, hogy majd hátul passzolgatunk és majd lesz valami?
Vagy mint Sisa magyar mesteredző mondta, hogy majd pontrúgásból találunk egy gól?
AZ elmúlt tíz évben kétszer volt a Diósgyőrnek részsikere: Szivics és Bódog alatt. Egyik se volt egy szakmai zseni, de
Csak 2019 ben ne akarjunk már 1986-os edzésmódszerekre hivatkozni
Az nem edzői munka hogy ” majd szétfutjuk az ellenfelet”
Most hétvégén sem azért kaptunk gólt, mert fáradtak voltunk.
Taktikai, helyezkedésbeli hiba miatt. 4 védő nem volt képes arra, hogy a csatár mellé álljon.
Ez nem erőnlét kérdése.
Mert 12 éves koruk óta így terhelik őket.
Mert hétröl-hétre ehhez vannak szokva.
Mert profin táplálkoznak, profi orvosi stáb “kondicionálja” őket.
Mert a világ TOP játékosai. Azért vannak ott ahol.
Ha a mi fiainknak is olyan kondiciójuk lenne- ők is ott fociznának, nem itt.
Mert azon kevesek közé tartoznak, akiknek a szervezete alkalmas erre a terhelésre. ( edzhetne téged a Bódog heti 7x, akkor se lenne állóképességed, mert ahhoz bizonyos testi adottságok kelllenek)
Olvass utána egy kicsit. Egy szinesbőrünek az izomzatának az összetétele, miben különbözik egy fehér emberétől. Szted miért az összes sprinter fekete?
Nem folytatom.
Magyar foci, magyar edző, magyar “módszerek”.
Le vagyunk maradva nyugattól egy 30 évvel.
Hiába építünk 2x annyi stadiont mint amennyi Németországban van, attól nem lesz jobb a focink.
A nyilatkozataiból egyértelmű, hogy a fizikai oldal az, ahonnan szerinte a siker elérhető.
( miközben ez távolról sem így van )
Neki nem az lett volna a feladata, hogy minden játékosábol gladiátort csináljon, hanem az, hogy a rendelkezésére álló keretnek kitaláljon egy megfelelő taktikát.
Az ő “szaktudása” alapján- ha a Neymar a csapatában lenne, rápakolt volna 15 kg izmot.
Illetve mondj még egyetlen olyan edzőt ( a világon! ) aki úgy ki van pattintva mint ő. Nincs
Azzal nincs baj hogy ő heti 4x jár a terembe, de vegye már észre hogy a focit nem erőből játsszák...