Banner

Váradi Ottóra emlékezünk - 2.rész

Szerző: | 2014-01-05 22:11:34

A visszaemlékezés 2. részében egykori harcostársai és edzője eleveníti fel Váradi Ottóval kapcsolatos emlékeit.


Váradi Ottó 1972-ben igazolt a Vasasból Diósgyőrbe. 208 mérkőzésen öltötte magára a piros-fehér szerelést és 25 gólt szerzett. Bajnoki bronzérmet szerzett és Magyar Népköztársasági Kupa győzelmet aratott a DVTK legendás Aranycsapatának kapitányaként. Részese volt a csapat nagy nemzetközi menetelésének, a Hajduk Split elleni hazai Kupagyőztesek Európa kupája mérkőzésen ő szerezte a győzelmet jelentő második gólt.

Aktív pályafutását Nyíregyházán fejezte be, de edzőként visszatért Miskolcra. Pályaedzőként is dolgozott a csapat mellett, de a szíve csücskei a gyerekek voltak, velük szeretett a legjobban foglalkozni és számos tehetséget nevelt ki a diósgyőri utánpótlásból.

Nagyon fiatalon hagyott itt minket, mindössze 52 évet élt.


Sorozatunk első részében lánya, Zsanett mutatta be Ottó pályafutásának legemlékezetesebb mozzanatait, ezúttal pedig az egykori csapattársak és edzője mesél az olvasóknak róla.

Egy visszaemlékezés erejéig képzeletben újra összeáll a legendás hátvédsor, hiszen a Szántó - Salamon - Teodoru - Kutasi fantasztikus négyes valamennyi tagja vállalkozott arra, hogy felevenítse Ottóval kapcsolatos emlékeit. Rajtuk kívül még Oláh Ferenc, a villámléptű Szalai Szilas István és egykori edzője, Csányi Józsi Bácsi is mesél róla.

Két dolgot mindannyian kiemeltek Ottóval kapcsolatban: igazi csapatember volt a pályán és azon kívül is, illetve utánozhatatlan humora volt.

A sorozat harmadik részében pedig az egykori tanítványoké lesz majd a főszerep, ők Ottó edzői munkásságáról mesélnek majd.


Szántó Gábor

10 év korkülönbség volt köztünk, én 18 évesen a szárnyaimat bontogattam, míg Ottó 28 volt és karrierje fényében brillírozott. Rengeteg dolgot lestem el Tőle az edzésen, meccs közben vagy éppen az egymás közti játékokon.

Beceneve Geda volt. Nem tudom honnan jött. Talán a többiek többet tudnak erről.

A 70-es években, amikor még autópálya se volt, se navigáció, ha idegenben meccseltünk és Budapest felé utaztunk a buszon, Kistarcsa után mindig előre kellett mennie segíteni a navigálásban Rozinak, a busz vezetőjének, mivel volt Vasas játékosként jól ismerte a fővárost.

1976-tól játszottunk együtt. Nagyon-nagyon jó csapatunk volt. A pályán belül és kívül egyaránt CSAPAT voltunk. Nekem külön szerencsém volt, mert Ottó a beállós posztján kétlábas volt és bal lábbal is remekül kanyarította a labdát jobb oldalra a felfutásaim felé. Mélységből érkeztek ezek a passzok részben Kutasi Lacitól, főleg Ottótól, aki pozíciójából adódóan forgatta rendesen a játékot a felfutásaimhoz. Volt egy kialakult és egy tökéletesre fejlesztett jelrendszerünk, amely abból állt, hogyha nálunk volt a labda és bizonyos szituációkban meg volt egy szemkontaktus, egy ellentétes irányú ritmusváltás vagy élénk fütty szájjal (amit csupán emiatt tanultam meg nagy nehezen) és már jött is az indítás.

Sokszor kerültünk így az ellenfelek védelme mögé.

Az öltözőben csapatkapitányként hangadó volt, az "ÖREGEK" tanácsához tartozott, akik Szabó Gézával megbeszélték az összeállítási kérdéseket.

Büszke vagyok rá, hogy Vele játszhattam!


Salamon József

Ottó 1972 nyarán igazolt Diósgyőrbe, Gass Pistáért cserébe érkezett hozzánk a Vasasból.

Mi ugye belső védőpárost játszottunk, nagyon jó volt vele együtt játszani, mindig lehetett rá számítani a pályán, a rutinja sok nehéz helyzetben kisegített minket.

Valami kivételes humora volt és a Görgei Csucsuval való barátsága is legendás volt.

Csucsuval rögtön megtalálták a közös hangot. Ottó tarjáni gyerek volt, Jani meg edelényi, egyfolytában ízesen, ázva „párászt”-ozták egymást, persze csak haverságból. Edzésen egymás párjai voltak, állandóan ment egymás ugratása. Mikor ketten beindultak, akkor mi halálra nevettük magunkat a hülyeségeiken.

Mielőtt idekerült hozzánk Ottó, a Vasassal volt egy dél-amerikai túrán és egyszer pesti vagányként így szólt Csucsuhoz: „Te Csucsu! Most jövök Chiléből!” Erre Jani, az edelényi bányászgyerek odavetette neki: „Ottó! Te még meg se születtél, amikor én már voltam csillében”.

Géza szerencsére nagyon jó humorral fogta fel ezeket a dolgokat, ő is rendre elmosolyodott ezeken a poénokon. Aztán mikor Ottó már edzői járt, azért be-beszólogatott Gézának, hogy miért ezt csináljuk, meg miért ennyit, miért futunk harmincszor harmincat, meg „mi a francnak ez Géza!” Ezeket viszont már Géza sem nézte olyan jó szemmel, biztos, hogy maradhattak benne tüskék az állandó beszólogatások miatt. Folyamatosan mondtuk neki, hogy fékezze magát, de nem nagyon foglalkozott vele.

Van egy nagyon kedves fényképem Ottóról. Tizenöt évvel ezelőtt, mikor az ötvenedik születésnapomat ünnepeltem, összejött a bajnoki bronzérmes csapatunk egy közös vacsorára. Előtte persze megmérkőztünk a 98-as első csapattal. Ez egy nagyon kedves emlék a számomra, jó volt újra együtt lenni a régi harcostársakkal. Erre az alkalomra Ottó a fiával, Zsolttal együtt jött el.


Olvastam Zsanett összeállítását Ottó pályafutásáról és nagyon tiszteletre méltónak találom, hogy a gyerekei így őrzik édesapjuk emlékét.

Ottó nagyon jó csapattárs volt, jó szívvel emlékezek rá és emlékét mindig megőrzöm!


Kutasi László

Ottó egy rendkívül jó csapattárs volt, mind sport, mind emberi vonatkozásában is. Mellettem játszott beállós poszton, az évek során nagy összhang alakult ki közöttünk, szinte egymás minden gondolatát ismertük, tudtuk, mit fog csinálni a másik a pályán. Megbízható, pontos volt és mellé egészen kiválóan helyezkedett.

Amikor hozta fel a labdát az ellenfél az oldalamon, és az ember hátrálva várta a lehetőséget, hogy szereljen, sokszor hallottam a hangját, hogy „Hombár! Itt vagyok!” Jött segíteni és ha befelé fordult a labdával az ellenfél támadója, már szerelte is.

Szabadszájú ember volt, rendszeresen visszabeszélt Szabó Gézának, előfordult, hogy kritizálta is a módszereit. Géza neheztelt is rá, sokszor védelmembe is kellett vennem Ottót emiatt. Géza kérdezte is tőlem sokszor, hogy „Maga miért veszi őt állandóan a szárnyai alá?”.

Emlékszem, Szegeden voltunk edzőtáborban, ahol bemelegítésként 40 perc gimnasztikával kezdődött az edzés. Ottó morgott a bajusza alatt, hogy „Most aztán kiélheti a testnevelői hajlamait!” Köztudott volt ugyanis, hogy Szabó Gézának testnevelő tanári diplomája volt.

Nagyon jó csapattárs volt, a Csucsuval való barátsága pedig egészen különleges volt. Egy idő után már teljesen megszokottá vált, hogy egyfolytában ugratták egymást edzésen, a buszon, az öltözőben és a szállodákban is. Egy alkalommal Szeged mellett, a határ túloldalán, Palicon voltunk egy nemzetközi tornán, ahol Ottóval, Csucsuval és egy fiatal sráccal, Tóth Lajossal voltam egy szobában, aki a Kossuth KFSE-ből igazolt Diósgyőrbe. Egyik este, miután Ottó már elaludt, Csucsu bekente Ottó bajuszát fogkrémmel majd egy tollal megpiszkálta az orrát. Erre persze Ottó az arcához kapott és szétkente rajta a fogkrémet és szinte még fel sem eszmélt, amikor üvöltözni kezdett, hogy „Csucsu, mit csináltál már megint!” Ő meg ártatlan szemmel mondta neki, hogy „Honnan veszed, hogy én voltam? Vannak itt még mások is. Bizonyítsd be, hogy én voltam.”

Hihetetlenül szerethető emberek voltak mind a ketten. Ottónak egy baja volt csak velem, mégpedig az, hogy én a meccsek után sem ittam meg egy üveg sört sem. Hajas Imre lányai „Kóla bácsi”-nak hívtak. Nekem Rozi, a buszunk vezetője állandóan bekészítette a kólát a hazafelé tartó buszra. Ottó meg mondta nekem, hogy „Milyen ember az, aki még meccs után sem iszik meg egy sört!” Meccsek után sokszor én vittem fel a sört nekik a buszra, Géza meg kérdezte, hogy „Kinek viszi maga azokat a söröket?”

Egy nagyon kedves emlékem van még velük kapcsolatban, amivel természetesen nem megbántani akarom őket. A Csanyikban levő KISZ táborban voltunk felkészülésen, és újra Ottóval és Csucsuval voltam egy szobában. Csucsunak szokása volt, hogy éjszaka álmában amolyan csámcsogó hangot adott ki, Ottó pedig jókat szellentett. Már nem emlékszem, ki volt a negyedik szobatársunk, de ő meg csikorgatta a fogait. Egyszerűen nem tudtam aludni tőlük, és kivittem a matracomat a folyosóra és ott aludtam. Reggel persze röhögve ébresztettek a csapattársak.

Ottót nagyon a szívembe zártam, mély barátság szövődött köztünk, emlékét mindig megőrzöm.


Teodoru Borisz

Nagyon szerettük Ottót, rendkívül humoros ember volt, állandóan jókedvet csempészett az öltözőbe. Személy szerint én nagyon jó viszonyban voltam vele annak ellenére, hogy a beállós posztért egymással harcoltunk.

Ottó soha sem ment a szomszédba egy kis humorért. Egyszer egy Fradi vagy egy Újpest elleni hazai győzelem után bejött az elnök az öltözőbe és azt mondta nekünk: „Uraim, harmincezer ember üdvözletét hozom a gyárból”. Erre Ottó megszólalt: „Ne az üdvözletüket hozza, szedjen össze mindenkitől egy százast és azt hozza ide nekünk!”. Persze dőltünk a röhögéstől.

Utánozhatatlan humora volt. Amikor edzői tanfolyamra járt, előfordult, hogy hiányzott egy-egy délelőtti edzésről. Egyik alkalommal, mikor megjött a tanfolyamról, éppen készülődtünk a délutáni edzéshez, erre Ottó odament az edzőnkhöz, Szabó Gézához, a vállára tette a kezét és azt mondta neki: „Megjöttem Kolléga”.

Az is megesett néhányszor, hogy a délelőtti és a délutáni edzések között többen nem mentek haza, hanem a Stadion étteremben vagy a faházban ütötték el az időt a délutáni edzésig. Ilyenkor ment a kártyázás és időnként azért lecsúszott egy-egy üveg sör is. Egy alkalommal Géza megérezte a sörszagot Ottón és odaszólt neki: „Ottó, maga sört ivott!” Erre Ottó a híres TV sorozat rendőrkutyájára utalva így felelt: „Mi maga? Kántor? Hogy így szaglászik itt körülöttem?”.

Sokat edzettünk akkoriban a kisfüves edzőpályán úgy, hogy le volt szűkítve a pálya és nem nagykapura játszottunk, hanem egy kis palánk volt a kapu.

Egyszer esett rendesen az eső, Géza pedig beállt a kapuba védeni. A labda persze jól megszívta magát vízzel, olyan nehéz volt, mint a kő. Ottó teli csüddel megküldte a labdát, az meg pont eltalálta Gézát, aki átesett a palánkon. Erre Ottó morogni kezdett a fogai között: „Nem mondta neki senki, hogy álljon be a kapuba!”.

Amikor már edzősködött és a csapata már sokkal vezetett, Ottó beállította a kapuba a cserekapust. A srác bevédett egy előreívelt labdát, erre Ottó bekiabált: „Hogy lehet a félpályáról gólt kapni?”. A kapus azt válaszolta: „Ottó bá, a szemembe sütött a nap”. Ő se volt rest a válasszal: „Tudod te hány vak örülne neki, hogy a szemébe süt nap, te meg benyeled a gólt a félpályáról?”.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon itt hagyott minket, nagyon jó ember volt, soha nem feledem!


Oláh Ferenc

Ottó elég fiatalon, 24 éves korában került hozzánk a Vasastól. Ott több, igen nagynevű válogatott játékos között pallérozódott, mint például Mészöly, Ihász, Lakinger, Farkas, tehát volt kiktől megtanulnia a futball tudományát és azt lehet mondani, hogy Ottó élt is a lehetőséggel, mert minden mozdulatán érződött, hogy szereti és tudja is, hogy mit és miért csinál a pályán.

Igazi csapatember volt, mindig lehetett rá számítani mind a pályán, mind a magánéletben. A humora egészen egyedülálló volt, előtte és utána sem volt olyan csapattársam, aki úgy tudott volna vicceket mesélni, mint ő. Dőltünk a röhögéstől és szerencsére Szabó Géza is vevő volt a humorára, így az edzések és a felkészülések is rendre nagyon jó hangulatban teltek.

Ottót mindannyian nagyon szerettük, a Csucsuval való kapcsolata pedig egészen kivételes volt, de erről már meséltem a Janiról szóló visszaemlékezésben. Emlékeim szerint a Geda becenevet is Jani ragasztotta rá.

Később, mikor edzői pályánk során kollégák lettünk, akkor is nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Rendkívül szigorú edző volt, az edzésein nagy fegyelem volt, de a humora miatt és ahogy közeledett a gyerekek felé, a tanítványai felnéztek rá és szerették, tisztelték és nagyon szerettek az edzéseire járni.

Távozásával nagyon nagy űrt hagyott maga után, emlékét mindig megőrizzük!


Szalai István

Váradi Ottó, a jattos. Számomra a sok „erős” tulajdonsága mellett ez a kifejezés maradt meg jellemzőként. A magyarázata pedig az, hogy Ottó kemény, harcos volt a mérkőzéseken, nem kímélte magát és a szabályos keretek között az ellenfeleit sem. Tisztában volt saját képességeivel, remekül fejelt, a talajon bátran vállalta az ütközéseket, jól szűrte a támadásokat, nagyszerűen vette fel a harcot az ellenfél támadóival. Volt azonban egy pici gyengéje. Nem tartozott a fordulékony, gyors játékosok közé, de amikor ilyen szituációkra került a sor, a rutinjából adódóan nem ment a szomszédba egy kis pesti csibészségért. Ugyan is az egy-egy elleni játéknál jó helyezkedéssel terelte irányba és akkor jött a „jattos”, az alig észrevehető kéz segítség. Jó ütembe lendítette azt a támadó elé, aki így nekiütközött a lendülő kéznek, ütemet veszített, ez éppen elég volt Ottónak a labdaszerzéshez.

Ottó fizikálisan jó felépítésű, vállas, erős játékostárs volt, annak ellenére, hogy a mi időnkben nem voltak divatosak a konditermek. Nagyon jól kompenzálta a fordulékonyságának hiányát ezekkel a megoldásokkal úgy, hogy a játékvezetők csak ritkán minősítették szabálytalannak Őt. Egy-egy érdekes szituáció egymás közötti megbeszélésekor nagyon büszke volt jó megoldásaira. Ilyenkor mindig mondta: ”Benn volt a jattos”, és ebből mi már értettünk. Tette mindezt a csapatért. Remek közösségi ember volt, jó kapcsolatokkal a csapaton belül.

Elég sokat vívódott edzőnkkel Szabó Gézával, de Ő ezt elnézte Ottónak, mert teljesítményével, a csapatot segítő játékával általában a Mester is elégedett volt, mert ezen túl remekül egészítették és értették meg egymást a pályán is Salamon Józsival.

A humor, a vicc Ő volt maga! Az ugratások, a heccelődések szorosan hozzátartoztak, de nem volt durva, sértő vagy bántó. Nagyon jó cimborája volt Csucsunak, az Ő sajátos kettősük mindig megtöltötte jó hangulattal az öltözőt.

A sok kemény csatában, küzdelemben voltak azért balul sikerült történések is. Arra a megtörtént esetre gondolok, amikor a Hajduk Split elleni idegenbeli kupavisszavágón a befejezés előtt nem sokkal Surjak, az ellenfél középpályása egy lendületes csel után a tizenhatoson belül szándékosan nekifutott Ottónak, aki elugrani sem tudott előle, lehetősége sem volt kivédeni az ütközést. A játékvezető jogtalan büntetőhöz juttatta az ellenfelet, melyet értékesítettek is. Ezzel a góllal ismétlődött meg a diósgyőri 2-1, így hosszabbítás, majd büntetőrúgások következtek, amiben sajnos alulmaradtunk. Láttam Ottón, mennyire bántotta Őt kiesésünk, mennyire el volt kedvetlenedve. Elbizonytalanodott az igazságtalan játékvezetői döntés miatt. Többszöri alapos elemzés után enyhült csak meg a lelke, amikor többen tudtára adtuk, hogy nem Őt hibáztatjuk a kiesés miatt.

Eligazoltam, de hírekből tudom, hogy az edzőként dolgozó Ottót szerették játékosai is, sok mindent sikerült átadnia önmagából.

Jó érzéssel emlékezem Rád, kedveltelek! Mindig vidám, jókedvű cimbora voltál és maradsz.

Tisztelettel csapattársad: Szalai István (Szilas)


Csányi József

Nagyon szerettem Ottót, aki egy igazán jó képességű játékos volt. Neki a középpálya volt az igazi posztja, szükségmegoldásként került a beállós pozícióba, de olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy ott is ragadt. Kiváló rugótechnikája volt és a kombinatív játékból is remekül kivette a részét. Kitűnő belső védőpárost alkottak Salamon Józsival.

Talán csak azért nem lehetett válogatott játékos, mert nem volt olyan gyors és fordulékony, ami a válogatottsághoz azért feltétlenül szükséges.

Edzőként is nagyon jól bánt a gyerekekkel, mindenkihez volt 1-2 jó szava és az edzésein mindig nagyon jó hangulat uralkodott. A tanítványai nagyon tisztelték és szerették, minden megnyilvánulásában érződött a gyerekek szeretete.

Nagyon nagy veszteség ért minket azzal, hogy Ottó ilyen fiatalon eltávozott közülünk, de emlékét mindig megőrzöm és szeretettel gondolok Rá.

A csapatképen Váradi Ottó az álló sorban balról a negyedik, Csányi József pályaedző az ülő sor jobb szélén látható


Rövidesen folytatjuk a harmadik résszel...


A visszaemlékezés első része itt olvasható el:

http://amigeleken.hu/apu-palyafutasa-varadi-otto-1-resz


A facebookon rengeteg érdekes kép található azon az oldalon, amelyen gyerekei, Zsanett és Zsolt állítottak emléket Édesapjuknak.


https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1radi-Ott%C3%B3/168727029899728?fref=ts


És ezt olvastad már?

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.