Tömött lelátók csendje

A tizenkilencedik résszel folytatódik Életem meccse sorozatunk, melyben szurkolótársak és egykori játékosok elvenítik fel a számukra legemlékezetesebb DVTK meccsüket. A következőkben aktív fórumtársunk, KáGábor írását olvashatjátok.

Gábort Fehérvárra sodorta az élet, itt él feleségével és két kislányával, innen követi nyomon szeretett csapatának mérkőzéseit. Személyes ismeretségünk hat évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az emlékezetes 2014. június 1.-i, zakópörgetős fehérvári túrán volt szerencsénk találkozni vele. A Fórumfoci csapat egy másik, szintén Fehérváron élő szurkolótársunknak köszönhetően egy barátságos meccset játszott a Videoton Baráti Kör csapata ellen a bajnoki napjának délelőttjén, ahol Gábor is megtisztelt minket családjával együtt.

Fogadjátok szeretettel Gábor írását!

Életem meccse? Nehéz ügy! Annak ellenére nehéz ügy, hogy „földrajzi elhelyezkedésemből” fakadóan nem sok meccsre jutok el, így nem túl nagy az a meccsszám, amiből meríteni tudok. Sőt, nem is túl régóta, mindösszesen 10 éve követem aktívan a csapat mindennapjait, annak ellenére, hogy a Diósgyőr szeretete nálam is „veleszületett adottság”. Vagy lehet, hogy pont ezek miatt nehéz? Minden meccs ünnep, mondja a közhely, de ez nálam valóban így van. Így még egy Kaposvár elleni 0:1-es hazai zakóban is tudok örömet találni, pedig az idő is cefet rossz volt. Ott lehettem. (DVTK-Kaposvár, 0-1, 2012.10.27.)

Olvasva a sok, témában íródott visszaemlékezést (bár megmondom őszintén, nem mindegyiket olvastam végig), rá kellett jönnöm, hogy én erre képtelen lennék. Nem tudnék így felidézni egy meccset. Ahogy Zoli fogalmazta meg nemrégiben találóan, nem is annyira emlékek, mint inkább érzések vannak bennem a meccsekkel kapcsolatban, illetve egy-egy pillanat maradt meg. Az imént említett példánál is inkább a szomorúsággal teli öröm érzése, ami megmaradt, a meccsből szinte semmi. És az esetek döntő többségében ez így van nálam. A kupadöntőből szinte csak az a katartikus boldogság, felhőtlen öröm, a hangorkán, a vadidegen szurkolótársakkal történő őrült összeölelkezés maradt meg, amit Bacsa gólja okozott. Vagy egy nemrégiben elkövetett Vidi verés mámoros néhány perce, amikor egy csodaszámba illő feltámadásnak köszönhetően megfordítottuk a meccset 1:0-ról (Vidi-DVTK, 1-2, 2019.02.09.). Fantasztikus volt, ahogy „beénekeltük” a góljainkat az ellen kapujába.

Vagy említhetnék egy nagyon friss élményt, amikor Molnár Gabi bemutatkozott Felcsúton. Hát milyen pazar debütálás volt az, kérem! Milyen klasszis megoldású, szemtelen gól 5 perccel azután, hogy életében először lépett diósgyőriként pályára! És micsoda katarzis a lelátón! Talán nem is lehet igazán szavakba önteni.

De nagyjából ennyi. Nem tudnék még erről a meccsről sem hosszasan írni, hiába friss az élmény (na jó, azért a legvégén, az ellen kapusától bekapott gól is mély nyomot hagyott…).

Azonban annyira megtisztelőnek éreztem András megkeresését, hogy mégis kiemelnék egy meccset, és megosztom veletek. Több szempontból is érdekes és élménydús meccs volt ez nekem: feleségem is ott volt velem (ritka az ilyesmi), kezdőrúgást végezhettem, bennmaradást érő Makrai gól, szürreális meccs utáni percek. Hosszas felvezető után ebből már valószínűleg rájöttetek, hogy ez is egy Vidi verés „krónikája”, 2018. június 2-ról (Fehérvár melletti lakosként ezek a meccsek nekem különösen kedvesek, hihi).

Történt, hogy megházasodtam 2017. június 17-én. A történet szempontjából ez annyiban fontos, hogy az említett kezdőrúgást első házassági évfordulónkra kaptam a feleségemtől. Jól kitalálta, utólag elmondta, hogy év elejétől szervezte az eseményt, alapvetően minden sínen van, amikor is beütött a ménkű. Telefonon elhajtották Bódogot, mint a darazsat. A csapat romló teljesítménye miatt a klub megvált Bódog Tamás vezetőedzőtől. Sok szurkolótárssal egyetemben a döntés engem is meglepett, sőt dühöt is ébresztett, különösen a megválás módja. Tekintettel arra, hogy a feleségem látta rajtam a kiborulást, elmondta, hogy mit tervez. Még nincs semmi véglegesítve, döntsek, szeretném-e. Némi hezitálás után azt mondtam, hogy ez azért mégiscsak nagy dolog, menjünk. Aztán persze volt némi gubanc. Az ügyintéző hölgy elnézett egy dolgot, úgy nézett ki, nem lesz az egészből semmi. Kiborulás, sírás-rívás a klubnál, itt a fórumon is. Végül célt ér a dolog, minden kisimult, és létrejöhetett a kezdőrúgás. Itt kell újra megköszönnöm András közbenjárását, aminek köszönhetően végül megoldódott az ügy.

Ennyi előzetes után, egy hadműveleti időugrással térjünk rá a meccsre. Szép nyári nap, szikrázó napsütés, érkezés a stadionhoz, zsongás indul, húdejó, piros-fehér minden, özönlenek az emberek, mindenkinél sör, iszok egyet én is, ja nem lehet, mert vezetek…, jókedv mindenütt, optimista, de mégis feszült hangulat uralkodik. Stadionba be, lelátóra fel, kezdődjék a mérkőzés, a sorsdöntő meccs. Nyerni kell, különben mindenképp kiesés, de győzelem esetén sem biztos a bennmaradás. Pazar a hangulat, tömöttek a lelátók, a spori fúj, és elindul a labda. Most őszintén, fel tud bárki bármit idézni az első félidőből? Békés nullnullal bevonultak a fiúk az öltözőbe, és eljött a pillanatom. Az előzetes egyeztetések során direkt kértem, hogy legyen bemondva, hogy Fehérvárról érkeztem. A hatás nem is maradt el, egyik oldalról sem. Sétáltam a kezdőkör felé, érzem a talpam alatt, hogy pazar a gyep, fantasztikusan puha, én pedig egy hangyának érzem magam rajta, ahogy körülölel a stadion. Előttem a Napos, emberek tapsolnak, sáljukat pörgetik, öklüket a magasba emelik, zúg, üvölt, éljenez a lelátó szemből, balról, hátulról, és ebben a hangorkánban próbál némi gyenge, de azért érezhető ellenfütty érkezni jobb oldalról. Pontosan, ahogy szerettem volna!

És szeretném hinni, hogy ez tüzelte fel kicsit a csapatokat, mert a második félidő lényegesen jobb volt. Élvezhető játék, zajlik a meccs, Hasani szöglet, Brko fejel, góóóóóóól. Ott vaaaaan! Micsoda pillanat, felsejlik a bennmaradás reménye, megy tovább a meccs, Iván nagyon kint állsz, óóóó, bazmeg, kiesünk, hidegzuhany, sebaj, tovább, van keresnivalónk. Eperjesi hosszan indít, hú de tűpontos labda, Makrai hogy veszi le, te jó ég, micsoda labdakezelés, pazar csel az utolsó védő lábai között, elrúgja, GÓÓÓÓÓÓÓL, igeeeeeeen, Makraiiiiii! (Visszanéztem ezt a gólt, most is bepárásodott a szemem. Remélem, látunk még tőle hasonlókat. Mindent bele, Makesz!)

De nincs vége, Pátkai lő, ááááá, azt-a-kuuu…, zúgó-majdnemkiestünk-kapufa. Megúsztuk, „fújd mán’ le”, lefújta. És innentől indul egy olyan szürreális élmény, ami örökre bevésődött az emlékezetembe:

Szép volt, fiúk! Szép volt, fiúk! És ennyi, nagyon rövid ünnep. Vége. Ezzel együtt az életnek is a stadionban. Senki sem mozdul. A játékosok a pályán állnak. Várunk. Némák a tömött lelátók, szinte a légy zümmögést is lehet hallani ott, ahol 10.000 ember van egyszerre. Mi történik odaát? Mindenki a telefonját bújja. Aki nem, az a másikét. Vagy csak vár. A jelre. Mert lesz, az biztos.

94. perc a Balmaz-Fradin. Úristen, piros pötty villog, gólt rúgott a Balmaz. Ez nem lehet, ne már. Nem eshetünk ki! De egyelőre még mindig néma csend, mert valami nem stimmel. Nem adták meg! Érted? NEM ADTÁK MEG! De mi történik? Miért nincs vége? Legyen már vége, szétvet az ideg… És akkor megjött a jel. Az ultraszektor közepe tájáról. Óriási éljenzés. És ahogy a telefonokon sorra frissített be a weblap, vagy az applikáció, úgy terjedt futótűzként az éljenzés, és egyszer csak felrobbant a stadion. Diadal, öröm, éljenzés, tánc, ölelkezés. De minek is örülünk ennyire? Olyan szépen indult a szezon, szárnyaltunk, többet láttunk a szezonban, aztán jött a már-már szokásos összeomlás, most pedig annak kell örülnünk, hogy bennmaradtunk…

Ennek ellenére azt mondhatom, leírván ezeket a gondolatokat, hogy valóban életem meccsének nevezhetem. Első házassági évfordulón, együtt a feleségemmel, teltházas stadionban, jól sikerült kezdőrúgás, csodás Makrai gól, megvertük a Vidit, bennmaradtunk. És persze a szürreális percek a meccs után. Köszönöm, hogy elolvastad!

U.i.: Remélem, mindenki jól van, és viszonylag könnyen vészeli át a helyzetet! A bajnokság hamarosan indul végre, leigázunk mindenkit! Csak a Diósgyőr!

Fotók a 2014. június 1.-i zakópörgetős fehérvári túráról, ahol megismekedtünk Gáborral:

Gábor a kép jobb oldalán feleségével és kislányával

Pörgesse, Mester!

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Felejthetetlen tíz hónap - Granát Balázs diósgyőri emlékei >>>>>>>

Zárt kapus meccsen Orosházán - Dani (Czimborák1910) írása >>>>>>

Bulgár földre betyárosan - Betyárok írása >>>>>>

Boldog boldogtalan félmeztelenül pörgette a feje fölött a fossá ázott pólóját - Péter írása >>>>>

Leírhatatlan, csodálatos érzés volt, amit ha kihagytam volna, egész életemben bánnám N.ZS. írása >>>>>

Egy elveszett álom - A Vásárhelyi Betyár írása >>>>>

Vagyunk négyen, akik voltunk már győztes meccsen Balmazújvárosban >>>> Atyesz írása

Kézfogás - kis Kökesz írása egy 63-as Ózd-DVTK NB II-es bajnokiról >>>>>>

Egy felejthetetlen teremtorna története - Fazekas Béla visszaemlékezése >>>>>

Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem - Vass László visszaemlékezése >>>>>

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>