Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem

Egy olyan egykori labdarúgónk visszaemlékezésével folytatjuk "Életem meccse" sorozatunkat, aki 1965 és 1973 között 203 bajnoki mérkőzést játszott a DVTK színeiben és 34 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Vass László útja egy kis szabolcsi faluból vezetett Miskolcra, itt vált diósgyőrivé, itt lelt családra, visszavonulását követően szakmájának szentelte az életét, és két alkalommal is szerepet vállalt a labdarúgó csapat szakosztályvezetésében.

Fogadjátok szeretettel Vass László visszaemlékezését.

Emlékezetes pillanatok a sport világából

Természetesen a labdarúgásra gondolok, s úgy vélem, aki bármilyen szinten gyakorolta ezt a játékot, rendelkezik ilyen pillanatokkal, sőt ezen bensőséges, megélt, emlékezetes pillanatok a szurkolókra éppúgy igazak, akik nélkül nem értelmezhető ez a sportolási forma.

Az ötvenes évek elején - közepén, az igazi aranycsapat idejében minden tizenéves gyerek Puskás, Kocsis, Bozsik szeretett volna lenni, továbbá mindenki választott magának kedvenc csapatot - melyek leginkább fővárosi csapatok voltak - én sem voltam kivétel, de a Honvéd mellett egy vidéki csapatot is választottam magamnak, s ez pedig a Diósgyőr volt. Egy szabolcsi kis faluban - Nyírbogdányban - semmi különöset nem tudtam a csapatról, de valamilyen megmagyarázhatatlan érzés miatt, talán a gyönyörű, hangzatos neve miatt elköteleződtem mellettük.

A jó sorsom - némi tudatossággal párosulva - Miskolcra vezetett, ahol az egyetemi klubban, a MEAFC-ban folytattam labdarúgó pályafutásomat, majd egyszer csak a kedvenc csapatomtól megkerestek, hogy folytassam náluk. Természetesen örömmel mondtam igent, s az első, bemutatkozó mérkőzésemre egy különös jelentőségű, helyi rangadó alkalmával került sor, ez a DVTK – MVSC derby volt, 16 ezer néző előtt. A gyakorlott meccsre járók jól tudják, hogy ilyenkor különös figyelem övez minden bemutatkozó játékost, így volt ez esetemben is. Az első, felém irányuló passzra a napos oldalon, a félpálya környékén került sor – a nevezetes B közepes szurkolók előtt - mely elérhetetlenül magasra sikeredett, s én felfurakodva a levegőbe, fejjel megmentettem a labdát, mely a lábam elé esett vissza, s folytatódott a játék tovább. A nézők elégedett tapsa azonnal felcsattant, melyet a jövőbeli bizalom első jelének tekintettem. Ebben a szezonban feljutottunk az első osztályba, mellékesen a Magyar Népköztársasági Kupában döntőt játszva ezüstérmesek lettünk, de a főszerepeket csapattársaim játszották.

Az 1965-66-ban NB II-es bajnokságot nyert csapat:

állnak balról: Pócsik, Kovács P., Homródi, Werner, Kovács I., Preiner Kálmán edző, Gál, Vári, Szigeti, Tamás Gy., Kiss L.

guggolnak balról: Deák, Oláh R., Vass, Szamek, Sikora, Hódi, Szucsányi, Balázs

Szerencsére az előzetes bizalom meghálálásának az ideje hamarosan eljött, miután 1965-ös bajnokság befejeztével feljutottunk az első osztályba, ahol eléggé megilletődötten kezdtünk az elején, majd a következett az Újpest - Vasas - Honvéd elleni sorozat, melyből a Honvéd elleni mérkőzést emelném ki, melyet két héttel azután játszottunk, hogy Kovács Mustos István bravúros, ellenállhatatlan játékával és két góljával 1966. május 15-én megvertük itthon a válogatottakkal teletűzdelt Dózsásokat.

A május 22-én a Honvéd ellen 20 ezer néző előtt lejátszott szintén hazai mérkőzésen Kovács Mustos István, reménységünk az első félidő közepén megsérült - s tekintettel arra, hogy akkor még nem lehetett cserélni még sérülés esetén sem - 10 emberrel kellett a mérkőzés három-negyed részét lejátszanunk és megnyernünk.

Csapatunk a következő összeállításban játszott:

Tamás - Werner, Szigeti, Kiss, Gál, Szucsányi, Szamek, Kovács I., Sikora, Hajas, Vass

Sikerült a győzelem a Sipos, Komora, Tichy-vel fémjelzett Honvéd ellen, ahol csatárként nagyon sokat tehettem a győzelemért, próbáltam pótolni csatártársunk hiányát.

A Népsport korabeli tudósítása a mérkőzésről:

A mérkőzés végén a más DVTK sportolók is elismerően gratuláltak a teljesítményemhez, azon kívül Csáki Jóska környezetébe tartozó szurkolók is megveregették a vállamat, s talán innen ered, hogy Csáki Jóska Vass Patkónak nevezett el. Jóleső érzéssel töltött el, hogy a szurkolók becenévvel illetett kiváltságosai közé kerülhettem, akiket közeli ismerőseik Bányász, Csulácska, Girnyó, Mustos stb. nevekkel illethettek.

Életemet nem kizárólagosan a focinak szenteltem, de hálás vagyok a sorsnak, hogy ehhez a közösséghez tartozhattam, s talán befogadtak annak ellenére, hogy nem született diósgyőri vagyok – bár van olyan érzésem, hogy az ötvenes-hatvanas évek kimagaslóan magas látogatottságú mérkőzései- melyeknek részesei lehettem- nagyban hozzájárulhattak a mai „ diósgyőrinek születni kell”, remélhetőleg örök érvényű szólás-mondás megszületéséhez - továbbá reménnyel tölt el, hogy gyerekeim, unokáim már a szó szoros értelmében született diósgyőrinek vallhatják magukat, melyre igen nagy a fogadókészségük.

Szeretném még egy gondolatmenettel kiegészíteni az elmondottakat, mely a korabeli diósgyőri labdarúgás vezetőit és játékosait egyfajta csokorba foglalja, mert ők is megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. Tudvalevő, hogy a két gyáróriás - Lenin Kohászati Művek és Diósgyőri Gépgyár - anyagi és egyéb támogatásával működött a DVTK sportegyesület, amelyekben kb. 30 000 ember dolgozott. A két vezérigazgató dr. Énekes Sándor és Gácsi Miklós volt, akik belátták, hogy érdemes a sportra is áldozni a gyárakban, hiszen egy-egy sportélmény realizálása után kimutathatóan javult a termelékenység és a hangulat a dolgozók körében. A sportegyesület működésének felügyeletét rábízták vezető munkatársaikra, az LKM részéről Káli Lajos, dr. Sziklaváry János, a DIMÁVAG részéről Mitró Ferenc és Miklós Tamás sportszerető gyári vezetőkre. A DVTK elnöke Pesti György, míg a labdarúgó szakosztály vezetője Lipták György, intéző Gyurik László mindnyájan korábbi helyi labdarúgók.

A játékoskeret összetétele kivételesen céltudatos munkáról tanúskodott a labdarúgó szakosztályban, hiszen az ötvenes évek veteránjai, Hódi, Werner, Szigeti, Kiss Laci, Csányi mellett ott voltak a helyi tehetséges és már szárnyaikat kibontott fiatal labdarúgók, úgymint Tamás, Kovács I. István, Sikora Ferenc, Gál Béla, Deák Ferenc, valamint a környékbeli alsóbb osztályú egyesületekből igazolt fiatal labdarúgók, Szucsányi, Nyíri, Hajas, Szurgent, Kovács Pál, Vass, Ruttkai, akik a 20-as éveik elején jártak, továbbá a 17-18 éveiben járó, a jövő tehetségeseinek számító Salamon József, Bakos György, Oláh József és utoljára, de utolsó sorban a lelkes, nagyszámú nézőink, akik átlagosan a hazai mérkőzéseinken 15 - 16 ezren látogatták a mérkőzéseinket.

Szerkesztőként néhány gondolattal szeretném kiegészíteni egykori kíváló labdarúgónk visszaemlékezését.

Vass Laci alacsony súlypontú, gyors, higanymozgású játékos volt, mindkét szélen játszott, de jobban szerette az őrületbe kergetni az ellenfeleket a bal oldalon, ahol legtöbbször Kiss László, Szucsányi és Sikora volt a társa. Rendkívül jó volt a kezdő gyorsasága, sokszor már az első 5-6 méteren előnyt szerzett a védőjével szemben. Robbanékonyságát Göröcséhez hasonlították akkoriban.

Amint az a Népsport tudósításában is olvasható, a Honvéd elleni 66-os bajnokin Vass ellenállhatatlanul játszott, az értékelés szerint ő jelentette a legtöbb veszélyt a Honvéd kapujára, igen nehezen tudták őt tartani a Honvéd védői, szinte minden kapura veszélyt jelentő támadásunkban aktív szerepet játszott.

Amennyiben bővebben szeretnél olvasni pályafutásáról, kattints a lenti linkre és olvasd el a róla készült írásunkat!

Isten éltesse, Mérnök úr! >>>>>>>

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>