Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-03-15 08:15:16 Lila öves, Tag
Az a baj, hogy ebben a nyomorult országban csak zsenik élnek, meg szentek, meg szűz lányok. Mintaszülők, mintaedzők, mintakapusok, mindeki sokkal jobban ért mindehez, mint éppen az aki csinálja, mindenki kibaszott nagy keresztényi értékreddel bír, miközben MINDENT IS megítél, elítél, véleményez. Szerintem meg Senkót fel kéne akasztani nyilvánosan a városháztéren, hátha akkor végre megnyuszik ez a nagy magyar, nemzeti, patyolattiszta, igazságkereső néplélek. (és ez most nem csak eslősorban ennek a fórumnak szól, hanem annak a lelki-szellemi nyomrúságnak, ahová ez a társadalom süllyedt, és amiről nagyon éles képet adnak a közösségi oldalak egy ilyen "esemény" kapcsán)
59. KIKI79 |Válasz erre: 23. dfcwolf
2023-03-15 07:54:49 Narancs öves, Tag
Szerintem a vezetőség úgy gondolkodott hogy nb1 ben nem egy Pósert szeretnének a kapuban látni mivel ő egy erős nb2 -es kapus !!! Ezt bizonyitotta nekem a Barcika -Békéscsaba mérkőzésen teljesen átlagos kapus kb mint Danilovic !!! Szerintem túl sokat emlegeted ezt a Póser témát !Itt az utóbbi időben csak Marko Malenica volt NB1 színvonal !!! Ui: Díjazom munkásságod !!!
2023-03-15 07:47:46 Fekete öves, Veterán
Jó, elolvasva titeket. Én azt mondom továbbra is, Senkó egy érzékeny lélek és nagyon teljesíteni akar. Első 2 meccse volt felnőtt profi szinten, itt Diósgyőrben, nem egy Szentlőrincen 2 néző előtt.
Lehet hibázik, és lehet soha nem lesz NB1-es kapus, de ha basztatjuk a maradék önbizalma is elmegy. Nem ismerem, de szerintem támogatni kell. A tetkók csak egy külsőleg... Hiába egy benga állat, biztos nagy szíve van és meg akar felelni.
Szentlőrinc ellen őt védetném kiállva mellette és a bizalnat megadva.
2023-03-15 07:25:36 Narancs öves, Tag
A vèlemènyem ha ez Miskolcon törtènik meg pont forditott esetben tized ennyi hírèrtèke nem lenne !!! Ez itt BORSOD itt minden más !!! Az èn fiam is focizik heti nègy edzèssel Kazincbarcikán de neki elèg lett volna egy kèt mèteres passz !!!!! Mert alázatos ès csapatjátèkos nincs feltűnési viszketegsége !!! BETEG BUDAPEST !!!!! VALAHOGY A KAPUSOKKAL ÚGY VAGYOK ,PICIT A KEDVENCEIM A CSPATUNKBÓL . MINDIG MÁSKÉPP NÉZTEM RÁJUK MINT A MEZŐNYJÁTÉKOSOKRA . A NAGY KEDVENCEM ( Marko Malenica ) VOLT , NEM TUDOM MIÉRT KEGYETLEN SZIMPATIKUS VOLT . Úgy nézett ki a srác mint egy falusi traktoros alázatos jókapus volt !!! DE MOST EGY BIZTOS SENKÓ ZSOMBIBAN KIVÁLÓ ADOTTSÁGAI VANNAK !!! KI KELL MELLETTE ÁLLNUNK MERT MÉG FIATAL ÉS MERT EGY OLYAN CSAPATNAK A KAPUSA AMELY CSAPATOT MINDENÉRT TÁMADNAK ÉS BÁNTANAK !!! Ja hogy a kommentátor 90 percig az MTK-t tolta az senkit nem zavart !!!
2023-03-15 07:13:39 Piros öves, Őstag
Szergej helyében, mert már fogja olvasni ezt az oldalt... adnék még egy meccset, mert ezzel a védelemmel bárki kapott volna ilyen gólokat... majd a válogatott szünetben átgondolnám...
55. sadab1* |Válasz erre: 50. Atesz
2023-03-14 21:41:58 Fekete öves, Veterán
Bocs, de az ilyen "szurkoló" nem érti, hogy előbb van a klub, aztán az egyén, hiába gyerekkorú! Egyszerű a képlet: ha nincsenek alapítva klubok, ahová a kölykét vigye az ember, akkor végsősoron ez sincs, ami történt. Egy közösség, egy szervezet, egy alapítvány előbbre való, mint az egyén, hiába van sok gyerek, nem a klub megy hozzájuk vagy a stadion hanem fordítva, más esetben nem kell oda vinni a gyereket. Ezt ha egy felnőttkorú nem fogja fel, ott baj van! Más példa: hiába akarom én előnyben részesíteni a családom, mert nem akarok dolgozni hanem otthon akarok velük lenni, megteheted, csakhogy abból eteted őket, amit a melódért kapsz, úgyhogy el lehet dönteni mi az elsőrendű! Hiába fújdogálnak új és pusztító szelek a világban, ennek a klub és közösségtudatnak elsőrendűnek kell lennie, aki ezt nem érti meg, az probléma! Ha valamit egyénileg akarsz, akkor azt közöld le a közösséggel alias a klubbal, kérdezd meg, mert pofonba szaladhatsz bele, ha nem teszed meg! Nem olyan bonyolult ez, hiányolom a gondolkodást, azon felül, hogy ezek "az új és bántó szelek" a világban szarnak a hagyományokra és a nagy büdös demokráciában azt hiszik emberek, hogy nekik mindent lehet a másik megkérdezése nélkül, no pláne kapura vittetik a labdát, holott ez pláne nem volt megbeszélve és pont leszarják, hogy a másik igenis feküdjön le neki. Hát egy fasztaligát, azt!!!
És nem, nem kérdőjeleződött meg Kuznyecov jobbsága az elődeinél!!! Sokkal jobb edző így elsőre azoknál! Más kérdés, hogy tanulnia kell a szakmát és a kommunikációt, de így is fényévekkel előbbre tart, mint pl. Eli bá, Kutya, Pinyő, Huszti, stb. Nem kell egyből a végletekbe esni! De ha mégis, akkor mindig adj alternatívát! Szóval!?
2023-03-14 20:33:27 Barna öves, Fanatikus tag
Ez egy profi mérkőzés volt és nem szülinapi buli. Kár ezen vitatkozni.

A gyerek kezdőrúgást végezhetett el, nem kapuralövést, semmi keresnivalója nem volt a kapunál.

Senki nem jelezte a kapusnak, hogy mit csináljon vagy mit nem, semmilyen szabályt nem szegett meg.

Senki nem akadályozta, hogy a gyerek cselezzen és berúgja a labdát. Nem sikerült neki. Ez a játék része. Senki nem kényszerítette arra, hogy egy felnőtt emberrel álljon ki. A kapus nem bántotta a gyereket és nem vétett a szabályok ellen.

Nincs arra vonatkozó szabály, hogy egy gyereket nem lehet megakadályozni abban, hogy gólt rúgjon.

Nagyon rosszul lett kiválasztva, hogy a gyereket hogyan kell születésnapján megajándékozni, semmilyen körültekintés vagy szervezés nem történt, hogy ne süljön el balul.

Megtehette volna a kapus, hogy beengedi? Meg. Ezzel a mentalitással áll oda? NEM! NEM! Az egész élsport minden pillanata versengés. Ha vége a meccsnek és hazamégy, akkor az már más tészta, de ez nem otthon a kertben történt.

Emberileg érthető a fiú és apjának csalódottsága, mert nem sikerült, amit elterveztek, de ez az ő butaságuk volt, mert nem a megfelelő alkalmat és módot választották meg ahhoz amit szerettek volna elérni. Az apjának, mint felnőtt embernek kell legyen ehhez elég bölcsessége. Senkinek nincs jogalapja számonkérni egy kapust azért mert megfog egy labdát.
Mit veszthetett volna a kapus, ha beengedi? NEM AZ A DOLGA!

Legközelebb majd azt kéri valaki kezdőrúgásnál, hogy had bőrözzem már be a csatárotokat és arra is mosolyogni kell?

Szükség van arra, hogy jófejek és udvariasak legyünk, de nem egy profi tétmeccsen!

Szerintem.
53. dfcwolf |Válasz erre: 52. Spirálfüzet (kockás)
2023-03-14 20:30:56 Fekete öves, Őstag
Vagy téma lehetne az, hogy Jurek mekkora gólt vert.
2023-03-14 20:26:06 Fekete öves, Veterán
Én nem akarom véleményezni ezt az egészet, viszont úgy emlékszem azért nekünk is voltak kezdőrúgóink akik megindultak az ellenfél kapuja felé gólt lőni. Volt aki beengedte, volt aki kivédte. Emlékeim szerint. Egyikből sem volt perpatvar.

Ha tegnap nyerünk akkor egy szót nem kapott volna ez a téma. Inkább azzal kellene foglakozni miért nyújtottunk a 20. perctől gyalázat teljesítményt.
51. hool-ió |Válasz erre: 50. Atesz
2023-03-14 20:22:23 Kék öves, Lelkes újonc
Én az ilyen szurkolók miatt szégyellem magam! Ez továbbra sem színház vagy játszótér.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...