Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

30. dfcwolf |Válasz erre: 25. dvtk-3534
2023-03-14 10:55:33 Fekete öves, Őstag
A kispad mellett ültem 2 méterre. Senki nem kiabált semmit. Ez hülyeség.
29. dvtk-3534* |Válasz erre: 26. pg88
2023-03-14 10:45:25 Fekete öves, Veterán
Szerinten nem annyira korrekt . Miért kell még a kispadunkba is belerúgni ?
28. wexeye |Válasz erre: 26. pg88
2023-03-14 10:41:48 Fekete öves, Őstag
Teljesen korrekt. Cseke is.
27. wexeye |Válasz erre: 23. dfcwolf
2023-03-14 10:39:11 Fekete öves, Őstag
A 2.félidő elején egy jobb alsóra tartó tavolit védett, ezen kívül érdemi védése nem volt. Az első védhető volt szerintem, már a kommentátor is védésnek mondta. Nem meggyőző a teljesítménye és ha nem felelne meg a fiatalszabálynak,szóhoz sem jutna,ide se került volna talán és Pósert is ezért küldték el. Látták,hogy Bényein kívül nincs tartós kezdőcsapatban való szereplésre alkalmas játékos. Ez a tragédia szerintem.
2023-03-14 10:30:16 Fehér öves, Újonc
Szerintem ez korrekt: https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/bekejobbot-nyujt-az-mtk-s-kisfiu-edesapja-nem-neheztelunk-zsombira-a-kispadrol-nyomtak-ezt-neki-szivesen-talalkoznanak-a-diosgyori-kapussal
Fagyizzanak, le van zárva, kész.
Attól még nem gondolom, hogy Senkót ezért keresztre kellene feszíteni... Miért kellett vona beengednie?
Ez a pályán végigcipelés úgy tűnik MTK-s szokás:

Itt nem emlékszem olyan nagy felháborodásra, pedig lehet, hogy Misi azóta is egy kocsmában pityereg.
Jó tudom, a gyerek más. De én sem mindig engedem nyerni társasban. ;)
2023-03-14 10:10:50 Fekete öves, Veterán
Teljesen igaza van Zolinak meg az edzőnknek és Senkónak is. Viszont az is igaz, hogy a média mindent felfúj és máskor jobb ezt elkerülni mert sajnos közellenséget csinál belőlünk és ez befolyásolhatja akár a meccseink eredményét is. (ki tudja a bíró akkor is befújja e a tizit ha Senkó beengedi a labdát a kissrácnak?) Nem tudom máskor ha ilyen van akkor meg kell mondani az aktuális kapusnak hogy ha látja hogy a kisgyerek kapuba akarja a labdát rúgni egyszerűen álljon ki a kapuból addig és akkor berúgja az üres kapuba így a gazdag belpesti szülők érzékeny gyerekének lelke se fog sérülni és a dvtk sem fog a médiacirkuszhoz ingyen művetődéssel asszisztálni. Amúgy meg undorító dolog hogy a média sok mindenre gyerekeket használ fel hogy belerúghasson valakibe.

Közben a csakfocin már minket szapulnak méghozzá ilyen címmel:
https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/bekejobbot-nyujt-az-mtk-s-kisfiu-edesapja-nem-neheztelunk-zsombira-a-kispadrol-nyomtak-ezt-neki-szivesen-talalkoznanak-a-diosgyori-kapussal

Szóval nekik az a békejobb, hogy a kapusunk után a kispadunkat is hibáztatják...
"Ráadásul a pálya széléről, a kispadról “nyomták ezt neki”, bekiabálták, hogy állítsd meg. Zsombi most keresztre van feszítve, azok az emberek, akik meg a kispadról kiabáltak neki, hallgatnak, pedig nekik kellene odaállniuk. "

Vagy így akarják a csapategységet megbontani hogy mégtöbb meccsen fejben ne legyünk ott vagy mi a célja ennek ?
Végén még a dvtknak kell egy sajtóközleményt megjelentetnie amiben pitizni fog a bocsánatért, az eszem megáll!
2023-03-14 10:10:36 Barna öves, Fanatikus tag
Mi lett volna ha beengedi? A gyerek boldog,senki nem szól semmit..nálam ez apaként egy parasztság volt! Inkább védte volna ki az mtk szemét...mert sajnos az első gól után már esélyünk nem volt!
23. dfcwolf |Válasz erre: 22. Izsák20
2023-03-14 10:10:00 Fekete öves, Őstag
Póser elküldését sosem értettem. De szerintem volt amit védett. Ezeken kívül.
22. Izsák20 |Válasz erre: 17. dfcwolf
2023-03-14 10:02:57 Piros öves, Őstag
Te mondtad mindig Danilovicnál, hogy csak azt az egyet kellett volna védenie ami kapura ment, hát most Senkónak is csak azt a négyet kellett volna védenie ami kapura ment. Amúgy meg Póser mindkettőnél jobb kapus.
2023-03-14 09:53:19 Narancs öves, Lelkes újonc
Úgy látom, hogy ebben a mai világban már elég sok szociálisan túlérzékeny kommentelő, újságíró van. Ha mindenki ekkora erkölcsi hős lenne akkor, amikor a valóban rászorúlókon kell segíteni, ez egy sokkal boldogabb ország lenne :)
Engem még úgy neveltek, hogy semmit nem adnak ingyen, mindenért meg kell dolgozni, tehát gyerekként sem hagytak azért nyerni, mert gyerek vagyok, és ezért utólag csak hálás lehetek a szüleimnek, mert már akkor tanítottak valamit az életről.
Erre az esetre visszatérve: kezdőrúgás volt, majd Stieber súgta oda a gyereknek, hogy menjen lőjjön egy gólt a diósgyőrieknek (akár ennél cifrábbat is mondhatott), a kissrác megpróbálta, nem jött be.
Nem azt mondom, hogy elegáns volt ez Senkótól, de szerintem jól tette, hogy nem asszisztált az MTK-showhoz. A legnagyobb baj inkább azzal van, hogy csak ekkor nem asszisztált.
És szerintem Kuznyecovnak is igaza volt, mégha azt a saját nyers stílusában is mondta. Az MTK bohóckodjon a saját kapusával.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...