Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

130. vebgy* |Válasz erre: 120. miskolci
2023-03-17 20:12:10 Fekete öves, Veterán
Retekklub hogyne lenne aktív..
129. vebgy* |Válasz erre: 123. dfcwolf
2023-03-17 20:11:34 Fekete öves, Veterán
Google ads miatt nem tudtam máshogy elküldeni, de a commandante profilja jelentésre ösztönzött...A hozzászólás nem zavart, a profilkép egy tömeggyilkossal és önkényuralmi jelképpel annál inkább.
2023-03-17 20:06:35 Fekete öves, Veterán
Maximális egyetértésem....
2023-03-17 17:34:31 Fekete öves, Őstag
A szappanopera hosszúságúra nyúlt rugózás után annyit mondok : egyszerűbb lett volna beengedni és akkor nincs ez az egész szar.
126. sadab1* |Válasz erre: 123. dfcwolf
2023-03-17 13:12:59 Fekete öves, Veterán
Helyes! A "vérszurkerek" is úgy gondolkodnak, ahogy kell! Kíváncsi vagyok, hogy Énok apuka ide hozza -e a gyereket és bevállalja ezt -a várható volt reakciót-, no pláne még inkább /direkt megbeszélve?/ kiteszi a DVTKt a média szennyének, teljes legyalázásának sötét Borsodnak!? De én boldogan beleállnék ebbe az ellenszélbe!
Vagy: rúgja be a gyerek üres kapuba, háló nélkül:) illetve most hétvégén, akár a Szentlőrinc kapusának. Az lehet lefeküdne neki, mert senkit nem zavar a hazai pályán 20 nézővel rendelkező Szentlőrinc klubja (bocs tőlük).
125. titics |Válasz erre: 123. dfcwolf
2023-03-17 10:23:02 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Helyes!
124. antiabs |Válasz erre: 123. dfcwolf
2023-03-17 09:12:45 Piros öves, Őstag
Helyes, már így is a "farok csóválja" ezt a sztorit.
123. dfcwolf |Válasz erre: 102. Kezdökör
2023-03-16 21:31:32 Fekete öves, Őstag
A szervezett csoportok már jeleztek a klub felé, hogy itt ne legyen kisliba labdakergetés mert azt nem fogjak a lelátóról támogatni.
2023-03-16 20:27:39 Piros öves, Őstag
És az senkinek sem jutott eszébe, hogy meghívjuk a srácot a DVTK akadémiánkra és kinevelünk belőle egy olyan labdrarúgót, aki nem hibázza el ilyen egy az egyeket?
2023-03-16 20:20:01 Piros öves, Őstag
ha vót már akkor bocsi:

Ungváry Zsolt: Beengedjünk-e minden lövést, ami a kapunkra jön?

https://vasarnap.hu/2023/03/16/ungvary-zsolt-beengedjunk-e-minden-lovest-ami-a-kapunkra-jon-mtk-diosgyor-kezdorugas-senko-zsombor/
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...