Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-03-14 09:22:10 Piros öves, Őstag
Túl van fújva a sztori? Valószínűleg igen.
De az se egészséges ahogyan próbáljuk itt magyarazni a bizonyitvanyt, ahelyett hogy valami poennal elvennenk az élét és inkább arról menne a diskurzus hogy miért lett ez 2-4, mi lesz a folytatásban és mi kell majd az nb1-ben, hogy ne a Bódog utáni nihil várjon ott ránk újra.
2023-03-14 09:20:13 Fehér öves, Újonc
Tegyük fel, hogy ezt a meccset itthon játszuk, a Diósgyőr egyik kis növendéke kap lehetőséget és az MTK kapusa teszi ezt... akkor is ez lenne a véleményetek? Szerintem az is evidens, hogy egy kis focistapalánta nem a saját kapusának hanem az ellenfélnek akar gólt lőni... Láttunk már saját pályánkon is felnőtt kezdőrúgást végzőt kapura vezetni a labdát. Szerintem ezért a "védésekért" kár volt, a többiből kellett volna még elkapni.
2023-03-14 09:19:28 Fekete öves, Veterán
Sosem felejtem el, amikor öcsém 93-ban 10 évesen labdaszedő volt 1 DVTK-Vasas meccsen. Már kifele menet mondták nekik Máriássy Zsoltiék, hogy kicsik, csak azt amit mi mondunk. Vezettünk, és jött az ellenfél bedobással. Húzták ugye az időt. Erre valamelyik Vasasos, "kis buzi diósgyőri, dobjad már azt a kurva labdát". Közben meg Máriássyék üvöltöttek neki, kicsi ne siess a labda visszaadásával. Még se sírta el magát. Tehát a lényeg hagyjuk ezt a felturbózott médiafogást. Régen sokkal komolyabb dolgok voltak.
2023-03-14 09:14:23 Fekete öves, Veterán
Kezdőrúgás van, nem kapuravitel! Le kellett volna előtte kommunikálni, amire a DVTK nemet mond, mert megalázó, hiába egy gyerek csinálja, rúgja akkor a sajátjának! Az élet meg pofonokból áll, az apja tanítsa meg rá, nem minden fenékig tejfel, mert egyébként meg szarul rúgta a kisgyerek mind a 2x, Senkó ölibe illetve csak le kellett térdelnie. Miért nem sarokra rúgta vagy vitte be a gólvonalig, fel talán nem rúgta volna!:)
2023-03-14 09:10:42 Kék öves, Tag
Spec nem értek egyet. Kicsit ugy tünik mintha egy nulla humorérzékű társaság lennénk kapussal edzővel együtt.
Abszolut nem szimpatikus Kuznyecov megnyilatkozása. De lehet egyedül leszek az oldalon ezzel.
Meg se próbálta vmi humoros megjegyzéssel elintézni a dolgot
2023-03-14 09:09:33 Fekete öves, Őstag
Kapusunkat is meg kène kèrdezni.
2023-03-14 09:03:17 Piros öves, Őstag
10/10
Különben meg:
No one like us, we don't care!
2023-03-14 09:02:58 Barna öves, Tag
.
2023-03-14 09:02:58 Fehér öves, Lelkes újonc
Én is Senkónak adok igazat. Kezdőrúgást kapott,nem azt,hogy a kapuba lövök. Ha ennyire szerette volna,akkor lőjön a saját kapusának. Nem minden van úgy az életben ahogyan mi szeretnénk. Ha nem egy gyerekről lenne szó,senki meg sem említené.
2023-03-14 08:49:05 Zöld öves, Tag
Ennyi!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...