Banner

Női kosár Euroliga: igazi center nélkül is kész a harcra a DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2023-09-20 08:49:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Az előző három évad angol bajnoka, a London Lions ellen szerdán játssza a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének első felvonását a tavaly újonc, de idén is a csoportkörbe vágyó Diósgyőr.


A nemzetisport.hu kiküldött tudósítójának, Fazekas Zoltánnak a helyzetjelentéséből idézünk:

BORONGÓS IDŐBEN (amiből zuhogó eső lett Kassa felé) indult a női Euroliga selejtezőjének első mérkőzésére Londonba a DVTK Hun-Therm kedd délben Miskolcról. Mielőtt a három kisbuszba beültek a játékosok, a magyarok az Európa-bajnoki selejtező csoportbeosztásának sorsolásáról beszélgettek, majd a kassai reptéren már meg is tudták, kik lesznek az ellenfelek novembertől (erről lentebb olvashatnak). A gépen Völgyi Péter vezetőedző a csapata egyik felkészülési meccséről készült videófelvételt elemezte, gyakran ötször-hatszor újranézve bizonyos jeleneteket. Azt viszont továbbra sem láthatta, hogy a francia Ana Tadic, az egyik új szerzemény hogyan játszik, ugyanis a center egy korábbi, de nyáron kiújuló sérülés miatt egyetlen edzőmérkőzésen sem léphetett pályára...


„Ana eljött velünk, de nem játszik szerdán   – szögezte le az edző Völgyi Péter az esti tréninget megelőzően, amikor a francia középjátékosról kérdeztük. – Most majd láthatja testközelből a meccset, s ha minden rendben lesz, a visszavágón pályára lép. Sikerült megfelelően felkészülni az idényre, és erre a párharcra, pontosan hat hete kezdtük a munkát. Sorban megjöttek a légiósok, meghatározó szerepkörbe is érkeztek újak, a beépítésük még folyamatban van, de jó úton járunk. Sajnos kevesebb felkészülési találkozót játszottunk a tervezettnél, mert a Sepsiszentgyörgy két meccset is lemondott. Tadic lassú rehabilitációja kicsit felborította a terveinket, így domináns center nélkül kezdjük a London Lions elleni párharcot, de erre is felkészültünk.”



A repülőn több játékos is könyvet vett elő a telefonja helyett, ami igazán örvendetes, ezzel kapcsolatban Völgyi megerősítette, a többség rendszeresen – és hagyományos módon – olvas a hosszabb utakon.

A DVTK az előző idényben a hazai rendezésű selejtezőtornát megnyerve fennállása során először az Euroliga csoportkörébe jutott, s hat meccset is nyert újoncként, amivel általános elismerést vívott ki. A borsodi együttes gerince egyben maradt, a meghatározó játékosok közül csak a Puerto Ricó-i Arella Guirantes, valamint Bernáth Réka távozott, viszont érkezett a válogatott Lelik Réka, s két új légiós, Tadic és az amerikai Kaila Charles.

A London Lions az előző három évadban megnyerte az angol bajnokságot és aktív volt az átigazolási piacon, legértékesebb szerzeménye egy szupersztár: a 26 éves amerikai-spanyol Megan Gustafson. A 190 centis középjátékos az előző idényben a görög Olympiakoszban 22.4 pontot átlagolt, ezzel az Euroliga-alapszakasz legponterősebb játékosa lett. A londoni keretben ott találjuk a sokak számára ismerős Cheridene Greent is, aki az előző két évben a Diósgyőr centere volt.


A szerda esti, a 6500 férőhelyes Copperbox Arenában magyar idő szerint 20 órakor kezdődő összecsapást megelőzően, kedden a tervezettnél rövidebb edzés (a Stansted reptéren a hatalmas tömeg miatt több mint fél órát kellett sorban állniuk a játékosoknak az útlevél-ellenőrzésnél) szerepelt a programban Kányási Veronikáéknak, akik gyors snacket követően éppen csak letették csomagjaikat a szobájukban, majd azonnal ismét buszra ültek, hogy az esti tréning ne maradjon el.


Tovább a nemzetisport.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Zsolt70 |Válasz erre: 7. totario
2023-09-20 19:11:44 Lila öves, Fanatikus tag
Miért van rá közönségigény? Szerintem a női foci és a röplabda is mehetne helyi fiatalokkal...
9. Elemér |Válasz erre: 7. totario
2023-09-20 18:28:34 Lila öves, Őstag
Nem, nem, dehogy, csak megy a duma, hogy így a város, meg úgy a város miatt nincs akkora anyagi hátterünk, miközben aki adni akarna a kosárlabdának, annak azt mondja SZT, hogy inkább a röplabdának. Na ez a dühítő.
8. achilleus68 |Válasz erre: 6. piros79
2023-09-20 18:20:08 Piros öves, Őstag
Igazán jó elemzés, gratulálok! Egy dologban nem értek egyet: a legjobb edző szerintem nálunk van:))) Ettől függetlenül a Győr abszolút a legesélyesebb ,a Sopron is lesz jobb, ha viszont nem jutunk a négy közé, borzasztóan csalódott lesz mindenki. Hiába vetít Szabó,hogy pár éven belül bajnokságot kell nyernünk, akkor talán a focicsapattól pár száz milliót átforgathattak volna ide is, hogy minőségibb játékosokat tudjunk igazolni, mert szerintem a mostani időszaknál ritkán lesz jobb esélyünk, hogy bajnokok legyünk. Igazából csak a Győr lett volna komoly vetélytárs. A palánk alatt egyértelműen gyengültünk, bár ha Tadic felépül - ki tudja mikor- akkor bárkit megverhetünk. Darcee-t vétek a palánk alá erőltetni, a legjobb hármas dobónk! És én is nagyon sajnálom, hogy ennyire szűk a mezőny, jó lenne legalább 16 minőségi csapat, a férfi mezőnyben még a másodosztályban is komoly csapatok vannak, itt meg feljutni se akar senki.
7. totario |Válasz erre: 4. Elemér
2023-09-20 15:11:49 Barna öves, Tag
És akkor a röpit zárják be?
2023-09-20 14:41:59 Barna öves, Fanatikus tag
Szubjektív szezonváró

Kezdődik az idény. Mindenkinek jó szurkolást! Néhány szubjektív gondolat a bajnokságról és a DVTK-ról fórum hozzászólásként.

10 csapatos bajnokság: komoly probléma, hogy nincs 12 csapat, aki vállalná az indulást. Jól rávilágít a jelenleg Magyarországon működő, felülről etetett sportszervezés és finanszírozás hibáira.

Esélyek, erősorrend: minden idényben változnak a csapatok év közben is, sérülések, személyes problémák, pénzügyi helyzet, nagyon sok minden fog történni áprilisig így nehéz jósolni. Főleg idén. De teszek egy próbát.

1. Győr:
A jelenlegi legerősebb játékoskeret és a legjobb edző. Megmaradt a tavalyi meglepetéscsapat gerince és Cica megint jól igazolt. Maradt Ruff-Nagy, Bach, Dubei, Dombai, Török öt válogatott magyar játékos. Jött Gyöngyösi Janka U20 válogatott, nagyon tehetséges, Hegedűs pedig fontos kiegészítő lehet. Emellett 4 légiós, a magyar válogatott legjobbja Goree és 3 NBA-t megjárt játékos. Erősek kint is, bent is, megvannak darabra is. A csapat várhatóan megtartja majd karakterét és sok pontot fognak átlagolni, nehéz lesz őket 60-70 ponton tartani. Egyszerű setup-okat játszanak gyorsan és pontosan. Aki le akarja győzni őket, annak támadásban is erősnek kell lennie.
Náluk a kulcskérdés az lesz egészségesek tudnak-e maradni. Az EL sok meccs, ha be tudják osztani az erejüket megnyerhetik a magyar bajnokságot.

2-3. Sopron vagy DVTK?

Sopron:
Pénzügyi nehézségek. Jelenleg a négy közé jutásért is megszenvednének, de nem ezzel a kerettel fogják befejezni az idényt. Hogy ez mire lesz elég az mindenkinek nagy kérdés. Török Zoltán arra szavazott, hogy megtartja magyar játékosait és fiatal tehetségekkel tölti fel a keretet. A puskaport pedig a rájátszásra tartogatja. Van még két légiós helye, amit ki fog használni és pihenten érkeznek majd a finisbe. Ahogy Török fogalmazott: sose becsüld le a bajnok szívét.

DVTK:
Sok sikert kívánok a DVTK csapatának! Én abból indulok ki, hogy nem is olyan régen volt, amikor megszűnt létezni Miskolcon a felnőtt női kosárlabda, szóval minden meccs ajándék. Tavaly nagyszerű csapat állt össze, ami bár helyezésben nem lépett előre, de óriásit küzdött minden meccsen és méltán érdemelte ki a szurkolók tiszteletét. Nekem nincsenek helyezésben elvárásaim a csapattal szemben ha úgy játszanak mint tavaly. Ha sikerül a négybe jutni én elégedett leszek!
A klubvezetés azonban újra merész célokat tűzött ki. Néhány éven belül bajnokcsapat, ebben az idénybe döntőbe jutás a cél. Így aztán optimistán vártam a kerethirdetést ami a kitűzött célokhoz képest csalódást jelentett számomra. Nagyszerű egyéniségek alkotják idén is a csapatot, kiváló emberek és játékosok, de a léc nagyon magasra került. A tavalyi csapat fele távozott, valamennyien nagyon fontos játékosok illetve Völgyi szerint is a legfontosabb a keret bővítése (lett) volna. Arellát sikerült pótolni Charlessal. Bernáth Rékát Lelik Réka tudja majd pótolni. Azonban ennél több jó hírt nehéz volt felfedezni… Tadic még nem tart ott ahol Green, Kiss helyére pedig nem jött senki. Azonnal látszott, hogy palánk alatt problémák lesznek. A mennyiségi bővülés pedig inkább szűkülés lett. Az érkező vagy beépíteni tervezett fiatalok nem fognak meccseket eldönteni.
Ennek ellenére a keret erőssége nincs messze a Győrtől, de tudjuk mennyin múlt az alapszakasz második helye, vagy a döntőbe jutás. Apróságok döntenek. Ezért is sajnálom, hogy az átigazolási időszak nem jól sikerült.
Az idén sok olyan játékos váltott csapatot, vagy volt elérhető akik jelentős segítséget jelentettek volna. Nem szerencsés neveket írni, de hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: a tavalyi U20 válogatottból bárki jöhetett volna, bárki segítség lett volna. Abból a kiváló csapatból a DVTK-ban nincs senki!! Aztán Papp Klaudia vagy Horváth Betti. A Vasasról évek óta beszélünk, hogy aranybánya, Bach után most Smailbegovicot is elvitték magyarként! Mérész, Gyöngyösi Janka, Jáhni. Ha már Juhász, Kiss Virág vagy Studer nem erre tekint.
Sopronban Török arra szavazott, hogy magyarokkal tölti fel a keretet és később igazol légióst. Völgyi az ellenkező utat járja. Szűk magyar keret és 5 légiós. Az utóbbi változatban nincs mozgástér.
Ugyanakkor ez így is egy jó csapat, sok meccset fog nyerni és ismerve a játékosokat, harcolni fog! Szurkolok a csapatnak, hogy bejusson az Euroligába, mivel ez hoz meccseket, ez szolgálja ki a szurkolókat, a szponzorokat, e nélkül unalmas az idény. Viszont ha bejut a csapat, az erősen csökkenti annak az esélyét, hogy a csapat a rájátszásban a legjobb formáját hozza. Félek, hogy ugyanabba a folyóba fogunk lépni, mint tavaly. Remélem tévedek.
Mivel rövid a pad fontos lesz, hogy a fiatalok közül ki tud előre lépni és besegíteni ha kell!
A kockázatok ugyan azok mint tavaly: tudják-e csökkenteni az eladott labdák számát, sikerül-e hatékonyabb támadójátékot kialakítani, egészséges marad-e a keret?
A válasz áprilisban eldől. Miskolcon már a 90-es évek óta kergetik a bajnoki cím elnyerésének álmát, mindhiába. Ha Ms Mázlifaktor velünk van és minden a legjobban alakul akkor ez a cél idén sem lehetetlen, de sajnálom, hogy az élet adta lehetőségre nem sikerült jobban reagálni.

4-5.
Szekszárd vagy Pécs?

Szekszárd:
A pénzügyi mozgástér itt is szűkült, ennek ellenére lehet, hogy ugyanott végeznek mint tavaly. Sok tehetséges játékosuk van, ha nem Djokic edzené őket, látványos támadójátékra lennének képesek. Agresszív védekezésük miatt azonban mindenki meg fog szenvedni ellenük. Az EK-ban valószínűleg nem fognak túl messzire jutni, így lesz lehetőségük a bajnokságra koncentrálni. Darabra megvannak, de nincs kiemelkedő emberük. Emiatt a szoros meccseken a befejezés nem nekik áll, bár Boros vagy Miklós akár ezt is megoldhatja. A korábbi évekkel ellentétben most inkább mezőnyben lesznek erősebbek mint a palánk alatt.

Pécs:
Kiss és Wentzel távozása fájó seb lehet, kicsit sajnálom is őket. Ennek ellenére keretük erőssége hasonló, mint a Szekszárdé, de Gorec edző nem túl meggyőző. Ha összeállna a játékuk bárkit képesek lennének megverni, de ez tavaly ritkán sikerült nekik. Idén is inkább hullámzó játék várható tőlük. Jót tenne a bajnokságnak, ha a Pécs megközelítené korábbi teljesítményét, de ez nem az idén fog megtörténni.

6. Vasas:
Pavlovic megint összerakott szerény pénzből egy olyan csapatot, amivel bárkire veszélyesek lesznek. Annak ellenére, hogy Papp Dia és Smailbegovic személyében két alapemberüket megint elvitték, szerintem az sem lenne meglepetés ha a négybe jutnának. Palánk alatt relatíve jól állnak, Salamon, Madár, Jáhni, Budácsik megoldja a megoldandót míg mezőnyben Szerencsés és a légiósok lesznek munkában. Náluk az lesz a kulcskérdés, hogy megtalálják-e vajon Papp megfelelő utódját? A bejelentett légiós igazolásokban látszik az erre való határozott, tudatos törekvés, szerintem jó úton járnak.

7. TFSE:
Nehéz lenne megmondani, hogy az új edzővel és átalakuló kerettel tudja-e tartani tavalyi játékának szintjét a csapat, de valószínű, hogy több hullámvölgyet is le kell majd küzdeniük mire megtalálják saját játékukat. Ebben segíthet, hogy az irányító maradt és az edző is belülről jön. Ugyanakkor hiányozni fog a tavaly végre jó szezont futó Pusztai és a távozó minőségi légiósok. Szurkolok nekik, hogy Czinano megoldja végre a palánk alatti problémáikat és stabil csapatuk legyen, mert szükség van rájuk!

8.-9.-10.
Kiesni ugye nehéz. Ennek ellenére nagy csatát fog vívni három csapat a rájátszást jelentő utolsó 8. helyért:

Cegléd:
Stabil NBI-es csapat, rájátszás kizárva. Ez jellemezte őket az elmúlt kb 6-7 évben. Pedig sok mindennel próbálkoztak. Külföldi edzők, légiósok, fiatal magyarok. Most úgy tűnik a rutinban bíznak. Czankra és a „mégse visszavonult” Barnaira vár a feladat, hogy vezetésükkel megelőzzenek két csapatot. Nem lehetetlen küldetés, de várjuk ki a végét. Rájuk férne már a siker, mert szükség lenne egy olyan Ceglédre, mint ami anno mumusa volt egy bizonyos nagycsapatnak…

Szigetszentmiklós:
Az erős magyar bajnokságban tavaly nem sikerült jelentősen előre lépniük, dacára a légiósokkal megerősített keretnek. Idén sem ígérkezik könnyebbnek a feladat, de szerencsére nem adják fel. Az idei keret talán erősebbnek tűnik a tavalyinál, de sok munka vár majd rájuk. Kellemetlen ellenfelek lehetnek, odaérhetnek a rájátszást jelentő 8. helyre, de kb ez a maximum idénre. Remélem kitart majd a szigetszentmiklósi projekt és előrébb lépnek.

BEAC:
A tavalyi alapszakasz jól sikerült, ellentétben a rájátszással. Ennek ellenére a keret javarészt változatlan maradt így az összeszokottság lehet amiben bízhatnak. Fiatal a csapatuk, várhatóan több hullámvölgy színesíti majd játékukat, edzőjük bánatára. Tavaly sikerült elkapniuk néhány nagycsapatot, az idén ez kevéssé valószínű. 1-2 játékosuk néhány év múlva hasznos segítő lehet a négybe törekvő egyesületeknél is.
2023-09-20 14:22:16 Piros öves, Őstag
Kíváncsi vagyok, Tadic mikorra lesz épkézláb állapotban. Ettől függetlenül nyugodtan nézem a párharcot, mert nem mi vagyunk az esélyesek. Gustafssont mi is elhozhattuk volna szerintem.
4. Elemér |Válasz erre: 3. totario
2023-09-20 14:07:32 Lila öves, Őstag
Mondjuk akkor a kisebb támogatókat nem a röplabda felé kellene terelni. Sok kicsi sokra megy.
3. totario |Válasz erre: 2. Attilatop41
2023-09-20 13:45:43 Barna öves, Tag
Pedig biztos lehetsz benne, hogy Szabó T. a sikertelen önkormányzati tarhálásra fogja hárítani a történet mert nála beragadt a lemez és bármit kérdeznek, mindig ezzel jön.
2023-09-20 12:58:41 Lila öves, Fanatikus tag
Én bízom a lányokban és a szakmai stábban.
Az ankéton is jó volt a hangulat, mindenki mosolygott és jókedvű volt.
A visszavágón biztos jó lesz a hangulat szerintem.
De ha mégis egy fájdalmasabb vereség lenne, reméljük SZT nem arra fogja majd hogy honnan nem jött pénz...
2023-09-20 09:59:25 Zöld öves, Tag
https://wbasket.hu/euroliga-selejtezo-elott-a-dvtk-hun-therm-interju-volgyi-peterrel/
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...