Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby

Immár nyolcadik részével folytatódik "Életem meccse" sorozatunk, amelyben szurkolók mesélnek a számukra legemlékezetesebb Diósgyőr meccsről. Ezúttal DWM szurkolótársunk eleveníti fel az 1994. szeptember 17.-én lejátszott DFC-Stop MVFC másodosztályú miskolci derbit.

Az én választásom egy olyan mérkőzésre esett, ami nem országra szóló eredményéről vagy a fantasztikus hangulatáról maradt emlékezetes, hanem az egyhamar vissza nem térő egyedisége, különlegessége tette fel a felejthetetlenség polcára.

A Diósgyőr 1994-95-ös NB2-es szezonja biztosan dobogós lenne a legjelentéktelenebb szezonok sorában. A két évnyi NB1-nek már a romjai sem maradtak, feljutásra esélyes csapat pedig nem nagyon körvonalazódott. A Kerület elleni, „drapi-égetős” 1:6-on már túl voltunk, a Kecskemét elleni „pályára rohanós” 7:1 még nagyon messze volt. Vitelki már évek óta játszott (és még mennyit fog…), itt volt már Varga „Gól” Sanyi, Farkas Macska, de Farkas Jancsi, Buliga, majd csak egy fél év múlva érkezik. Ebben a szezonban az NB2 keleti csoportban töltötte a szokásos, két bajnoki cím közötti másodosztályú szezonját az MTK is, mi pedig kimondottan „feljutási cél nélkül” vágtunk neki a szezonnak. Talán két dolog „mentette” az idényt: Oláh Ferenc lett a vezetőedző, és egy osztályban játszott a Diósgyőrrel a Vasút!

A 94-95-ös csapat tavaszi fotója. Itt már Adidas a mez és Sörgyár a logó! (forrás: Kocsis Norbert)

Az MVSC (akkoriban Stop MVFC) ellen legutóbb 1965-ben, majd 30 évvel azelőtt játszottunk városi rangadót a Kubikban, azóta nem szerepelt egy osztályban a két klub. Én személy szerint nagyon vártam a mérkőzést, tetszett a derbys hangulata, a sajtó kiemelt várakozása, és mert ez volt az első alkalom, hogy idegenbe is elkísértem szeretett csapatomat. Nem egy nagy túra, na, de ha már volt, lecsaptam rá. Kicsit a müncheni, római, livepooli szurkolók bőrében éreztem magam, élvezve, hogy saját városomban megyek futball derbyre. Szurkolói szempontból nem volt „kiemelt” meccs, a több évtizedes távolság megkoptatta a rivalizálást. Hangulatát tekintve meg sem közelítette a szezon Barcikán és Nyíregyházán játszott idegenbeli meccseit.

Fantasztikus hangulat, nem a Vasút meccsen. Egy kis ízelítőt ad, de a derby hangulata a barcikait nem közelítette. (forrás: S.u.D.)

A kellemetlen őszi, csapadékos idő ellenére úgy 3000 szurkoló látogatott ki a meccsre, persze ennek döntő hányada diósgyőri volt. A beléptetés érdekesen zajlott, a tömörülős, benyomós taktikát sem kellett alkalmazni a potyázáshoz. Aki nem akart beállni a kígyózó sorba jegyért, az egyszerűen elsétált mellette, és bement a kapun, ahol két bácsika próbálta ellenőrizni a jogosultságot, már akinél tudta, mert a belépő szurkolók mennyisége bőven meghaladta jegytépkedési kapacitásukat.

A mérkőzés nem volt különösebben emlékezetes: nyomtunk, uraltuk a meccset, és megszereztük történelmünk első 3 pontját győzelemért. Igen, az első 3-at, mivel ebben a bajnokságban állt át az MLSZ kétpontos rendszerről a hármasra, és a Vasút meccsig nem sikerült győznünk. Vitelkire tisztán emlékszem, annyira képtelenül vékony és hosszú lábai voltak, bár ebben méltó riválisra lelt Vámosi Csabi személyében. Emlékszem Varga Sanyira, aki már akkor is közönség kedvenc volt. Meg persze a csatárra, Ráczra, aki miatt először akart pofán verni Diósgyőr szurkoló, Diósgyőr meccsen. Egy ordító, kihagyott helyzeténél (még az Észak is megemlíti) kicsúszott a számon a „- Hülye Rácz!” megállapítás, aminek hallatán az előttem álló drukker visszafordul, és „- Miért, nem volt szép? Nem volt szép????!!” kérdésfelvetés kíséretében kilátásba helyezett némi agressziót. Persze hogy szép volt, gyönyörűen hagyta ki, hamar beláttam. Fiatal voltam még, elkelt számomra a finomhangolás, hogy magába fogadjon a közeg. Az a közeg, aki öt fordulóval azelőtt még halomban égette a diósgyőri drapit és éltette az ellent, az pár hónap múlva már a helyzetnek is örül, és teljes mellszélességgel a csapat mellett áll. Csupán mert egy legenda az edző. Ilyen a diósgyőri ember lélektana, na, mára ez természetessé vált.

Az „azért is hülye” Rácz, és Hanyecz kapus (forrás: Észak-Magyarország)

A mérkőzés nyugodtan zajlott, mindenki elégedetten tért haza, az egy-két „- Hajrá Vasút!” kiáltás igazából senkit nem érdekelt. A bajnokságot simán nyerte az MTK, mi simán nem jutottunk fel. A szezon csendben lezajlott, a Hatvan ellen már egy fél tégla is belefért. Emlékezetes momentumok még: Dzurják pár meccs erejéig visszatért, a Borsodi Sörgyár szponzorációs szerződést kötött a Diósgyőrrel, története során először. A következő szezonban Oláh lemondott, Verebes, Pintér Atti, a szikszói Kotula érkezett, de ez már egy másik történet…

A mérkőzés összefoglalója. (forrás: Észak-Magyarország)

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>