Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - wbasket.hu
Vasárnap rendezik a Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőit. Megismétlődik a tavalyi finálé párosítása, amikor a DVTK fogadja a Sopront. Lesz Pécs-Szekszárd szomszédvári és Vasas-TFSE fővárosi rangadó. A bajnoki tabellát jelenleg vezető Győr pedig a DKKA-val csatázik.
A wbasket.hu állandó szakértőjét, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdezte a várakozásairól.
„December 23. és január 2. közötti az időszakban a negyeddöntős csapatok közül négyen játszottak bajnoki mérkőzést és négyen halasztottak. Külön csapatokra érdemes ezt lebontani. Azok, akik benne voltak a nemzetközi kupa diktálta heti kettes ritmusban, gondolkozhattak úgy, többen ártana a kéthetes leállás, mint amit nyernek vele. Tehát, jobb, ha van valamilyen megmérettetés, egy következő feladat és biztos fókusszal zajló edzés. Van olyan helyzet is, amikor például a sérültek miatt, inkább tervezhettek úgy stábok, hogy jobb regenerálódni. Nincs erre egy általános recept.
A tavalyi évvel ellentétben idén egy napon kerül megrendezésre a négy negyeddöntő. Bár nagyon messze van még a márciusi négyes döntő és ez nem olyan helyzet, hogy egymás eredményétől bármi függne, de legalább egyszerre túl van rajta mindenki. Nem azzal találkozunk, hogy sakkozgatnak a kluboknál.
Nekem ezen a játéknapon összességében sokkal érdekesebb lesz figyelni, hogy változik-e bármi a csapatoknál. Nem feltétlenül az összeállításban, hanem játékban. Azok után, hogy kicsit kikapcsolódtak, változik-e bármi vagy minden halad tovább, ahol decemberben abbahagyták.”
DVTK HUNTHERM – Sopron Basket
„Furcsa úgy nekimenni a Magyar Kupának, hogy ebből a két csapatból az egyik nem lesz ott a négyes döntőben. Nem azért, mert a bajnoki alapszakaszban rosszul szerepeltek volna, hanem így hozta a sorolás. A kiesőt biztos, hogy nagyon rosszul fogja érinteni, hiszen ebben a párban a kupa címvédőjéről és a tavalyi bajnokcsapatról beszélünk, amelyiknek nem titkolt célja, hogy a kupát is szeretné elhódítani.
Az odavezető út nem lesz egyszerű, mert a Sopron nem egyszer bebizonyította, hogy össze tudja magát kapni. Leginkább Jeca, mert az ő játékán múlik, hogy mennyire tud eredményes lenni az idei Sopron. Bár már az egyik legidősebb a mezőnyben, de elképesztő meghatározó karaktere még mindig ennek a bajnokságnak. Sopronban leginkább az lehet a kérdés, hogy mellette kik azok, akik ilyen magas hőfokú és nagy téttel bíró mérkőzést elbírnak. Ha maximálisan fel is vannak készítve, a DVTK Arénában megremeghet a kéz.
Biztos, hogy a DVTK-nál azzal számoltak: ilyenkor még Euroligát fognak játszani. Az Európa Kupa rájátszás kezdete előtt beszéltük a diósgyőriek kapcsán, ha nem is helyettesíti teljesen az Euroligát, de lehetőséget kínál szépíteni a szezonon az őszi negatívabb hullám után. A Ramla ellen így én nem titkoltan simább és egyszerűbb párharcot vártam, de még a második meccs végjátéka is izgalmasan alakult.
Biztos, hogy valamennyit adott így is, de szerintem azt az igazán nagy pozitív töltést, amit egy fölényesen uralt párharc adhatott volna, nem tudta megtenni a DVTK-nak a Ramla kiejtése. Nyilván az EL kiesés után másfél héttel kellett ezt lejátszani, ami nem egy olyan időintervallum, mely alatt nagyot lehet változtatni.
A bevezetőben feltett kérdés a DVTK-nál hatványozottan igaz. Januárban visszatér-e a korábban látott erényeihez a csapat vagy minden halad tovább, ahol decemberben abbahagyták. Jelen pillanatban leginkább a hazai pálya szól a DVTK mellett ebben a párharcban, de az a diósgyőriek esetében nagyon is fontos. Talán a legfontosabb.
Megkockáztatom, hogy aki ezt a párharcot nyeri, az a csapat hódítja el végül a Magyar Kupát.
Tovább a wbasket.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>>
forrás: wbasket.hu
Még nem érkezett hozzászólás!