Banner

Magyarország–Törökország

Szerző: objektív | 2025-03-23 16:25:00

Nemzetek Ligája osztályozó visszavágó


Sallai Roland neve is szerepel a hivatalos magyar keretben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján, ebből arra következtethetünk, hogy a Galatasaray légiósa pályára léphet a vasárnap esti, Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. - írja az nso.hu


fotó: mlsz.hu


Mint megírtuk, szombati sajtótájékoztatóján Marco Rossi szövetségi kapitány többek között azt mondta: szemben az eltiltott Nagy Zsolttal és Schäfer Andrással, a kisebb sérülésből felépülő Gulácsi Péter rendelkezésre áll, s úgy-ahogy Dárdai Bence is.

Ennek megfelelően Nagy és Schäfer neve (valamint Botka Endréé) már nem szerepel az UEFA honlapjára feltöltött, reggel frissített keretben, Gulácsié és a legifjabb Dárdai testvéré igen – mint ahogyan Sallai Rolandé is.

Rossi a mérkőzés előtti napon úgy fogalmazott: az isztambuli odavágót sérülés miatt kihagyó Sallai állapotát a szombat délutáni edzés után fogják kiértékelni, és ha a játékos úgy dönt, játékra kész – márpedig a keret névsorából erre következtethetünk –, akkor kezdő lesz.

A mieink csütörtökön 3–1-re elveszítették az A-ligás tagságért zajló osztályozó első felvonását.

NEMZETEK LIGÁJA OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ AZ A-LIGÁÉRT
18.00: MAGYARORSZÁG–Törökország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Budapest, Puskás Aréna
Az első mérkőzésen: 1–3

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A TÖRÖKORSZÁG ELLENI VISSZAVÁGÓRA
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege – Belgium)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi


Forrás: uefa.com, nemzetisport.hu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

50. vebgy* |Válasz erre: 39. Graham Bell
2025-03-25 18:08:22 Fekete öves, Veterán

Törökországban azért ha találsz olyan ellendrukker figurákat, mint...xy...itt jöhetne pár celeb, meg politikusnév, akkor egy láda sör a tied...

49. vebgy* |Válasz erre: 45. Graham Bell
2025-03-25 17:58:02 Fekete öves, Veterán

Számon kérni csak a nyíltan ellenszurkolókat lehet...nos őket kell is. Aztán vannak még vígan magukat mutogatók a hazai meccseken, hogy aztán mindig legyalázzák az egész magyar futballt lépten, nyomon...nos őket talán még jobban...

2025-03-25 17:29:16 Barna öves, Tag
Létszámemeléssel kapcsolatban soha nem teszik hozzá ,hogy 1968 és 1992 között rendre 30-33 válogatott indult az EB selejtezőkőn, míg a 2024-es németországi kontinensviadalra már 53 tagállam próbált kijutni.
47. papa67 |Válasz erre: 46. kerecsen
2025-03-25 16:22:10 Kék öves, Tag

Igy van,nehéz kijutni még igy is. A létszámemelést  nem európának találták ki.

2025-03-25 15:06:22 Piros öves, Őstag

Sokan el vannak tájolva, hogy milyen "könnyű" eljutni a 48 csapatos VB-re Európából. A csoportelsőséget sajnos elfelejthetjük, Portugáliát kizárt, hogy megelőzzük. Írországot és Örményországot illene, de az sem lesz sétagalopp. És utána jön jó esetben 2 (!) pótselejtező (2 különböző ellenféllel egy-egy meccsen), várhatóan hasonló kvalitású ellenfelek ellen, mint amilyen mi vagyunk, így 16 pótselejtezős csapatból csak négy jut ki, tehát minden negyedik. 

45. Graham Bell |Válasz erre: 42. izor600
2025-03-25 14:12:59 Piros öves, Őstag

Jómagam ezt a szurkoló kérdést legalább háromfelé bontom. 1.Akik tényszerűen kint vannak/voltak a stadionban és szurkolnak. Mivel több tanulmány készült a hazai pálya előnyéről, ezért elvitathatatlan, hogy a szurkolás befolyásolhatja mindkét csapat pályán mutatott teljesítményét. Aki jegyet váltott a helyszínen, arról egy pillanatig sem gondolnám, hogy a törököknek szurkolt.

2. A tv képernyője előtt ülők, akik lehet ide, lehet oda szurkolnak, nem lehet tudni, de azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom minimum 1 Nobel-díjat megérdemel az a honfitársunk, aki bebizonyítja, hogy bármilyen összefüggés van a magyar válogatott teljesítménye és az ő fotelszurkolói hozzáállása között.

3. Azok a honfitársaink, akik semmilyen formában nem követik a magyar labdarúgó válogatottat, de a magyar kézilabda, kosárlabda, vagy jégkorongválogatottat eljépzelhető, hogy igen. De az is lehet, hogy egyáltalán nem érdeklődnek a sport iránt, viszont a magyar képzőmüvészet, irodalom iránt igen. Nagyon sötét idők jönnek, ha az utóbbi két csoport tagjain bárki bármit számon akar kérni.

2025-03-25 05:39:50 Barna öves, Tag

Az U21 ismét kikapott... Viszont Jurek gólt lőtt! 

43. wexeye |Válasz erre: 41. Huentesz
2025-03-24 17:47:38 Fekete öves, Őstag

Szerintem nagyon nem...más mikor biztosítjuk a diósgyőrieket arról hogy velük vagyunk,mögöttük állunk,mint ez. Ez olyan volt mintha a nyíregyháza meccs után percekig ment volna a mi vagyunk a legnagyobbak. 

A baj ezzel az,ami a Puskásban és úgy általában a válogatott körül megy,hogy olyanokra ragadtatja Szoboszlait,mint amit a szurkolókról nyilatkozott, meg amit Gülerrel csinált. Alázat és szerénység. Az hoz eredményt. Ehhez kell segíteni a játékosokat. Nálunk Diósgyőrben szerintem pont jó arányban van és sokszor egy egy meccs utáni megdörrenés nem is feltétlenül a csapatnak szól,hanem mondjuk a vendégtabornak.

Güler 20 éves,Real jatékos, mellesleg kifújták az orrunkat. Szerintem Szoboszlai hiába a legmagasabban jegyzet játékosunk,nem való csapatkapitánynak. Sem az emberi sem az értelmi kvalitasai nincsenek meg hozzá.

42. izor600 |Válasz erre: 39. Graham Bell
2025-03-24 17:30:07 Kék öves, Tag

Nem gondolom ,hogy népszerüségi kérdésről van szó.Tárgyszerü ,hogy szinte valamennyi szurkoló győzelmet várt  a válogatottól hiszen a török csapattal szembeni mérkőzéseink mérlege pozitív volt.Na ebből lett egy hatalmas ,6:1 es ruha.Nehéz ezt megmagyarázni.

41. Huentesz |Válasz erre: 35. wexeye
2025-03-24 16:37:20 Barna öves, Tag

Meccs utáni szurkolás Diósgyőr 2. :) 

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...