Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Nemzetek Ligája osztályozó visszavágó
Sallai Roland neve is szerepel a hivatalos magyar keretben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján, ebből arra következtethetünk, hogy a Galatasaray légiósa pályára léphet a vasárnap esti, Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. - írja az nso.hu
fotó: mlsz.hu
Mint megírtuk, szombati sajtótájékoztatóján Marco Rossi szövetségi kapitány többek között azt mondta: szemben az eltiltott Nagy Zsolttal és Schäfer Andrással, a kisebb sérülésből felépülő Gulácsi Péter rendelkezésre áll, s úgy-ahogy Dárdai Bence is.
Ennek megfelelően Nagy és Schäfer neve (valamint Botka Endréé) már nem szerepel az UEFA honlapjára feltöltött, reggel frissített keretben, Gulácsié és a legifjabb Dárdai testvéré igen – mint ahogyan Sallai Rolandé is.
Rossi a mérkőzés előtti napon úgy fogalmazott: az isztambuli odavágót sérülés miatt kihagyó Sallai állapotát a szombat délutáni edzés után fogják kiértékelni, és ha a játékos úgy dönt, játékra kész – márpedig a keret névsorából erre következtethetünk –, akkor kezdő lesz.
A mieink csütörtökön 3–1-re elveszítették az A-ligás tagságért zajló osztályozó első felvonását.
NEMZETEK LIGÁJA OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ AZ A-LIGÁÉRT
18.00: MAGYARORSZÁG–Törökország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Budapest, Puskás Aréna
Az első mérkőzésen: 1–3
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A TÖRÖKORSZÁG ELLENI VISSZAVÁGÓRA
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege – Belgium)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Forrás: uefa.com, nemzetisport.hu
De jól ment azta... El kellene már gondolkozni azon, ha már pénz van rá, hogy az up-ba komoly országokból, komoly edzők áramoljanak már végre...
Oh nem...ők nem ellendrukkerek, hanem vendégszurkolók, természetes hogy a sajátjaiknak szorítanak... ;-)
Ha jól értem akkor te a stadionba jegyetváltó vendégszurkolókkal egészitenéd ki négyre azt a hármat.