Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sopron vagy Győr?
Szombaton 18 óra 30 perctől az elődöntő párharc sorsdöntő harmadik felvonásán fogadja a Sopron Basket a SERCO UNI Győrt. A képlet végtelenül egyszerű, amelyik csapat nyer, az lesz a DVTK riválisa a bajnoki döntőben.
A mérkőzés kizárólag a fizetős hunbasket.tv csatornán tekinthető meg.
A szerdai 85-78-as siker nagy löketet adhat a Győrnek a szombati találkozóra, azonban azt fontos kiemelni, hogy idén még nem sikerült bevenniük a Sopron pályáját. Az Európa Kupa sorozatban is játszott egymással a két gárda, és akkor is sima soproni győzelem született hazai pályán. A győriek szeretnék ezt a sémát megtörni, harcolni fognak azért, hogy ők legyenek az első magyar csapat, akik az idei szezonban nyerni tudnak Sopronban.
A meccs előtt a wbasket.hu a győri másodedzőt, Fűzy-Antolovics Adélt kérdezte:
Cziczás László kiállítása nem hatott negatívan a csapatra, pont ellenkezőleg, plusz energiát adott a lányoknak. Sikerült úgy győzelmet aratnunk, hogy az egyik kulcsjátékosunk, Kiss Virág nem szerzett pontot, azonban a játék minden más területén kiválóan teljesített és nagy szerepet vállalt. A statisztikára ránézve mindig a dobott pont tűnik szembe, de a részletek fontossága, a lepattanó, a védekezés most döntő volt. Szerencsére emellé társult még Dombai Réka extra teljesítménye, illetve a többiek magabiztos játéka is. Nem emlékszem, hogy mikor nyert utoljára a Győr Sopronban, nagyon nehéz ott győzelmet szerezni. Ez azonban most a rájátszás, bármi megtörténhet. Már hat találkozó óta tart a csapatban az az akarat és lendület, ami a sikerünk alapja, bízom benne, hogy szombaton is a maximumot tudjuk nyújtani!
Laczka Miklós, a Sopron Basket másodedzője a szerdai találkozóra visszatekintve a következőket nyilatkozta a portálnak:
„Az első félidőben folytattuk, amit az első meccsen elkezdtünk. Nyilván nem volt hibátlan, de alapvetően jól játszottunk. Ezt követően viszont nem lehet elvenni, hogy a Győr szépen reagált és változtatott bizonyos dolgokon. Nagyon kevés időnk van ebből a nehéz helyzetből kilábalni. Nem egyszerű feladat reagálni rá. Teljesen más érzelmi és mentális állapotból közelíti meg mindkét csapat a mérkőzést. Ki-ki meccsnek ígérkezik a szombati, mely előtt van miből erőt merítenünk és bízunk benne, hogy ezt sikerül is megtenni. Az a legfontosabb, hogy bele tudjunk kapaszkodni mentálisan olyan pozitív dolgokba, amik a sikert eredményezhetik.”
Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>
forrás: wbasket.hu
fotó: jaboers
Ezt mindenki aláírná,de inkább menjünk biztosra 3-0 ide oszt jó napot:)
Úgy kellene csinálni hogy sopronban az első meccet nyerjük, aztán az itthonit is, aztán sopronban kikapunk, utána itthon megint nyerünk és ezzel itthon leszünk megint bajnokok.
Legyen igazad,bár szerintem az elsőre van nagyobb esélyünk nyerni. Fáradtabb lesz a Sopron. A 3. meccshez már másodszor kell utazni ami fárasztó lehet. Ez most a fejekben fog eldőlni.
Én arra tippelek, hogy 3-1 -re nyerjük a döntőt. Az első meccsen talán nyerhetnek is,mert viszi őket a lendület, de utána szerintem érvényesül az, hogy jobb csapat vagyunk, mindenki a helyén játszik végre, Nina is magára talált, Gulbe sem olyan kutyaütő, végre látszik rajta, hogy van némi köze a kosarazáshoz - őt azért játszatnám, hogy a magasembereik gyűjtögessék rajta a faultokat . Aztán hogy ki megy, ki marad, a jövő zenéje. Hallani, hogy a Győrt szétszedik, ennek fényében Dombait és Bach Bogit azonnal hoznám, Sopronból Friskovecet, Szekszárdról meg Westbeldet , esetleg Boros Julcsit és persze egy minőségi centert és meg is vagyunk:))
Az első meccsen remélem megfogjuk őket. Brooks szerintem nem bírja majd a 3-4-5meccses sorozatot.
Sajnos Gáspár Dávid is beállt abba a sorba, hogy ha előrefelé nem megy, akkor üssük széjjel az ellenfelet. Nem értem miért hagyják ezt a bírók. Teljesen megölik vele a játékot. Semmivel nem lesz finomabb a Sopron védekezése, mint a Pécsé volt. Nagy harc lesz a döntőben, fizikális meccsek. Sok múlhat a bírók hozzáállásán és teljesítményén is.
Nem értetted ?? Hát a legnagyobb buktánk az új igazolások közül...mintha életjeleket mutatott volna azért utóbb...
Nem értettem eddig sem Gulbe mellőzzését de remélem most már több játéklehetőséget kap a Sopron nagyon együtt van nehéz lesz de bízok a lányokban!
Cicamica miatt voltak azért kétségeim. Utoljára az feküdt neki, amikor Ellenbergnek szabad kezet adott, aki mindent bedobott. Carleton távozása is nagy érvágás volt nekik, illetőleg mintha a sors sem akarta valahogy, hogy összejöjjön a Győrnek - megjegyzem talán nem is véletlenül.
Reális eredmény született. Nagyon agresszív volt a Sopron, Zeljko féle harcmodorra emlékeztetett. Mindent feltettek erre a meccsre, játszott Monroe és Brooks is. Valószínű miattuk (is) próbálták elérni, hogy legyen több szünet rájátszásban. Most ez abszolut papírforma eredmény, de azért kerethirdetéskor nem gondoltuk volna, hogy a Győr nem kerül döntőbe.