Banner

A Szervezett szurkolói csoportok közleménye

Szerző: dfcwolf | 2019-08-26 14:56:00

A Szervezett szurkolói csoportok az alábbi közleményt adták ki:


Tisztelt Szurkolótársak!

Újabb szezon kezdődött pár hete, amely előtt természetesen rengeteg ígéretet vagy inkább a szokásos parasztvakítást kaptunk. A vezetőség igyekezett minden lehetséges módon hirdetni, hogy idén stabil csapat leszünk, a kiesés miatt egy percig sem kell aggódnunk. A 4. évad kezdődik már így, nem az első, nem a második... a negyedik. Eltelt négy forduló, és jön az ötödik, biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbbünkben egyetlen kérdés fogalmazódik meg: "Most mennyit kapunk?" Lehet, hogy a vezetőségünk rekordkísérletet próbál megdönteni ezzel, hogy már ennyi meccs után így gondolkozzunk, teljesen jogosan. 3 szezont húztunk le, jártunk meccsre, szurkoltunk, kitartottunk végignézve riválisaink örömét, és hétről-hétre hallgattuk rajtunk való kacagásukat. Elviseltük, mást nem tehettünk. Sokszor elmondtuk, leírtuk, hogy nem ezt érdemeljük, nem is ezt kértük , de ezt kaptuk és kapjuk még most is. Valóban el kell ezt tűrni ennek a szurkolótábornak? Várjuk az áprilist? Várjuk a májust, hogy kitől hogyan és mikor VEHETÜNK -meg- el pontokat? Úgy gondoljuk, ez már nem fér bele. Negyedjére semmiképpen! A MI lelkiismeretünk tiszta, 3 éve álljuk a sarat a lelátón, töltöttünk meg vendégszektorokat, utolsó hazai bajnokikon a stadionunkat. Megígértük, hogy végig kitartunk és meg is tettük. Szurkoltunk Újpesten 5-0 után, a Groupamában 7-0 után, ahogy fehérváron most 5-1 után is. Hála a kitartásért, 3 évnyi szenvedésért, utolsó nem sajnált forintért, amit erre a produktumra áldoztunk; DVTK - Mezőkövesd 0:3 és stb.

ELÉG VOLT!

A Diósgyőri Szervezett Szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet. Nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni és nyelni. Ennek értelmében a csoportok nem utaznak el idegenbe, és a hazai meccseket sem fogják látogatni. Nem asszisztálunk tovább a vezetőség által profi munkának nevezett szerencsétlen ámokfutáshoz. Kérünk minden szurkolótársunkat, aki ugyanígy gondolkodik és megelégelte a sorozatos arcon köpéseket, az NE jelenjen meg hétvégén a vendégszektorban!

A DIÓSGYŐR AZ ÉLETÜNK, ADJÁTOK VISSZA!

Eddig, és ne tovább! MEGTISZTULÁST DIÓSGYŐRBE!

Szervezett szurkolói csoportok




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

190. johny* |Válasz erre: 182. bohumil-stejskal
2019-08-27 20:08:44 Fekete öves, Veterán
Az ilyesminek nyoma van, és nem is lehet titokban tartani...
189. johny* |Válasz erre: 180. dvtk-3534
2019-08-27 20:05:42 Fekete öves, Veterán
Nem tudok többet, az ember aki mondta egy pesten élő volt labdarúgó, aki benne van még ezekben a körökben. Kérdeztem tőle, hogy mégis honnan az infó, de csak somolygott egyet és azt mondta, hogy egyenesen Borsodból. Többet nem volt hajlandó elárulni. Szóval pletykaízű a dolog, majd meglátjuk.
188. chr1s |Válasz erre: 185. gazember (Motoros Dolgok)
2019-08-27 19:59:29 Piros öves, Fanatikus tag
Na, az tuti nagyot ütne:))) Lenne hírértéke:)))
2019-08-27 19:51:10 Fekete öves, Veterán
Veritas Nuda!

Tudnál valamilyen infóval szolgálni?
186. divan |Válasz erre: 185. gazember (Motoros Dolgok)
2019-08-27 19:49:32 Zöld öves, Tag
A Penny nem nagyon hűt sört.
185. gazember (Motoros Dolgok)* |Válasz erre: 127. bohumil-stejskal
2019-08-27 19:42:54 Fekete öves, Veterán
Kicsit tovább is gondoltam ha megengeded...szóval:

... senki, nem menne be a kapukon hanem egy kvázi fesztivál jelleggel az emberek sörözgetnének, beszélgetnénk, grilleznének a KEZDŐKÖRBEN...:)
184. pala17 |Válasz erre: 181. bohumil-stejskal
2019-08-27 19:39:39 Piros öves, Fanatikus tag
A Penny nyitva lesz,nem? (Csak szólni kell nekik előre,hogy sok sört hűtsenek be :))
183. pala17 |Válasz erre: 182. bohumil-stejskal
2019-08-27 19:38:27 Piros öves, Fanatikus tag
Az már tényleg a vicc kategória,ZTE,Honvéd,Puskás akkor most még a DVTK is,hány csapat kell neki a 12-ből,hogy bajnokságot nyerjen? :)))
182. bohumil-stejskal |Válasz erre: 179. johny
2019-08-27 19:30:46 Fekete öves, Őstag
Én meg korábban azt hallottam, hogy LT 51%-ából 30% már Lölő tulajdona. Mondjuk ennek a mostani amortizáció ellent mond.
181. bohumil-stejskal |Válasz erre: 135. dfcwolf
2019-08-27 19:19:23 Fekete öves, Őstag
Nem-nem! A kerítésen kívül! Értelem szerűen a DVTK söntésbe sem mennénk be. Egy amolyan "hozz magaddal még egy sört" "spontán 2-3 ezer fős sört magával hozós villámcsődület"-et vizionáltam meg. Biztos van olyan vállalkozó a táborban aki kivitelezne egy mikrobuszból sört kimérést stb.stb. ... tudooom ez necces, de akkor is!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...