Banner

A Szervezett szurkolói csoportok közleménye

Szerző: dfcwolf | 2019-08-26 14:56:00

A Szervezett szurkolói csoportok az alábbi közleményt adták ki:


Tisztelt Szurkolótársak!

Újabb szezon kezdődött pár hete, amely előtt természetesen rengeteg ígéretet vagy inkább a szokásos parasztvakítást kaptunk. A vezetőség igyekezett minden lehetséges módon hirdetni, hogy idén stabil csapat leszünk, a kiesés miatt egy percig sem kell aggódnunk. A 4. évad kezdődik már így, nem az első, nem a második... a negyedik. Eltelt négy forduló, és jön az ötödik, biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbbünkben egyetlen kérdés fogalmazódik meg: "Most mennyit kapunk?" Lehet, hogy a vezetőségünk rekordkísérletet próbál megdönteni ezzel, hogy már ennyi meccs után így gondolkozzunk, teljesen jogosan. 3 szezont húztunk le, jártunk meccsre, szurkoltunk, kitartottunk végignézve riválisaink örömét, és hétről-hétre hallgattuk rajtunk való kacagásukat. Elviseltük, mást nem tehettünk. Sokszor elmondtuk, leírtuk, hogy nem ezt érdemeljük, nem is ezt kértük , de ezt kaptuk és kapjuk még most is. Valóban el kell ezt tűrni ennek a szurkolótábornak? Várjuk az áprilist? Várjuk a májust, hogy kitől hogyan és mikor VEHETÜNK -meg- el pontokat? Úgy gondoljuk, ez már nem fér bele. Negyedjére semmiképpen! A MI lelkiismeretünk tiszta, 3 éve álljuk a sarat a lelátón, töltöttünk meg vendégszektorokat, utolsó hazai bajnokikon a stadionunkat. Megígértük, hogy végig kitartunk és meg is tettük. Szurkoltunk Újpesten 5-0 után, a Groupamában 7-0 után, ahogy fehérváron most 5-1 után is. Hála a kitartásért, 3 évnyi szenvedésért, utolsó nem sajnált forintért, amit erre a produktumra áldoztunk; DVTK - Mezőkövesd 0:3 és stb.

ELÉG VOLT!

A Diósgyőri Szervezett Szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet. Nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni és nyelni. Ennek értelmében a csoportok nem utaznak el idegenbe, és a hazai meccseket sem fogják látogatni. Nem asszisztálunk tovább a vezetőség által profi munkának nevezett szerencsétlen ámokfutáshoz. Kérünk minden szurkolótársunkat, aki ugyanígy gondolkodik és megelégelte a sorozatos arcon köpéseket, az NE jelenjen meg hétvégén a vendégszektorban!

A DIÓSGYŐR AZ ÉLETÜNK, ADJÁTOK VISSZA!

Eddig, és ne tovább! MEGTISZTULÁST DIÓSGYŐRBE!

Szervezett szurkolói csoportok




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2019-08-27 17:54:48 Kék öves, Tag
Először is bocs, megígértem… Megint itt vagyok egy másik véleménnyel ami nem a többség által megfogalmazott. Szerintem a meghirdetett bojkott teljesen érthető és jogos. Azt talán fontos lenne nekünk szurkolóknak meghatározni , hogy ki is a fő bűnös a ki alakult helyzetért. Korábbi nem túl népszerű véleményem amit megfogalmaztam az oldallal kapcsolatban az kicsit félre lett értve. Ha az oldal szerkesztői nem rendelkeznek kapcsolatokkal a klub belső dolgozóival tehát nincsenek csatornák ahol valós információt lehetne hallani az eseményekről akkor az oldal teljesen elszigetelődik . Erre írtam a zsákutca helyzetet. Nem lenne jó az ha az itteni - sok esetben csak gondolt – történések után nemzetisport szintű troll kommenteket lehetne csak olvasni . Erre gondoltam a negatív kritikámban amit leírtam. Nem a zakók utáni pozitivitást hiányoltam!
Valójában a legnagyobb baj – ha a szereplőket megnézem , tehát a szurkolók , a játékosok+edző, a klubban dolgozók, tulajdonos szempontjából – a csapat támogatásának hiánya a klub és a tulajdonos részéről. Szombaton még a szurkolók részéről megvolt. Most már az sincs a mutatott játék alapján tejesen jogosan. Mire is gondolok? Már tavaly sem kapott meg mindent a csapat akár az utazás feltételeire akár a kért játékosok minősége szempontjából. Ők is pont ilyen elszigetelt rész sajnos már régóta mint mi magunk szurkolók. Az edzőnk egy a munkában bízó, korántsem megélhetési tréner - mint akit itt sokan elképzelnek - élő szerződéssel. A játékosaink pedig azok akiket mindannyian ismerünk. Ezt a kialakult helyzetet már ők is érzik és tudják. Nem vonzó ide jönni játszani mostanában. Sajnos a klub megfojtja őket, az edző már nem is nagyon tud kommunikálni senkivel , hiszen felesleges. Persze a klub is pont ilyen elszigetelt. De a klub miért viselkedik így az alkalmazottaival szemben? Egyszerű lenne azt gondolni , hogy mindenki dilettáns a klubnál , de nem erről van szó. Valószínűleg a tulajdonos akar valamit elérni ezzel a hozzáállással. Amiről én hallok nyilván pénzről lehet szó, vagy 100% tulajdont szeretne és várja , hogy az önkormányzat feladja. Na erről kellene valami infó. El tudom képzelni , hogy egy ilyen tulajdonosi felállásban korántsem képvisel olyan értéket a klub mint 1/1-ben. Ha az meglenne már rég új tulajdonosunk lenne. Tehát ennek a játéknak lehetünk áldozatai. Sajnos nem tudom mikor fog megoldódni . Kevésbé bántanám a játékosainkat vagy az edzőt ilyen értelemben, legalábbis ők is pont ilyen áldozatok mint mi.
Szóval ebben az egészben nincs megoldás a mi részünkről ami igazán jó lenne , legalábbis nekem ez a véleményem.
169. vebgy* |Válasz erre: 6. tomi87
2019-08-27 17:52:58 Fekete öves, Veterán
Első lépésként az kell elérnünk, hogy Fernando itt edző ne lehessen többé...utána jöhet a többi. Hosszú menet lesz...
168. funkdvoid |Válasz erre: 143. 2017.
2019-08-27 17:35:04 Piros öves, Őstag
Eléggé egyoldalúan nézed :)
Ha a Honvéd szerencsés, akkor iksz. Ha a Vidi szerencsés, lenyócegyeznek...
Szerintem lassan tanuld meg, hogy a fociban nincs, HA...
Ilyen alapon, ha a f.sz bíró nem állítja ki Kádit, akkor most én is büszke lehetnék, mert kupagyőzelmet átéltem. De így sajnos "csak" beleszülettem...
Negyedik éve nincs itt foci, pedig tudjuk milyen az, mikor akarják egyesek, hogy legyen. Ennek kb.5 éve, pedig az egy tökös, kemény csapat volt. Ha megyeri, ha üllői(akkoriban népstadion), vagy sóstói, mindegy volt, ugy mentünk hogy nem volt szükség szerencsefaktorokban gondolkodni. Szerintem az a csapat sikerre lett volna ítélve, de máshogy gondolta tulajunk.
2019-08-27 17:17:10 Zöld öves, Tag
A hülyének nézésünkről annyit hogy elég megnézni a megalázó vereségek után hogyan látták a meccset a dvtk.eu (marketinges) szerkesztői:

- Vidi-DVTK 5:1 (2019.08.17)
http://dvtk.eu/merkozesek/post/9909-merkozes-MOL_Fehervar_FC-Diosgyori_VTK/18396-Fehervar_DVTK_5_1_1_1-cikk-labdarugas

FTC-DVTK 7:0 (2019.03.01)
http://dvtk.eu/merkozesek/post/5668-merkozes-Ferencvarosi_TC-Diosgyori_VTK/17470-FTC_DVTK_7_0_3_0-cikk-labdarugas

UTE-DVTK 5:0(2019.02.23)
http://dvtk.eu/merkozesek/post/5667-merkozes-Ujpest_FC-Diosgyori_VTK/17370-Ujpest_DVTK_5_0_1_0-cikk-labdarugas

Jócskán lehetne még linkelni a klub részéről történő paraszt vakításról, azt hiszem a rossz szereplés mellett sokunknak ez a linkább fájó dolog.
Ehhez jönnek még az edzőnk nyilatkozatai aki mintha párhuzamos valóságban élne ahogy látja a meccseket.

Üzenném a dvtk. eu szerkesztőinek , különös tekinettel a marketinges kollégáiknak hogy:
ATTÓL HOGY A SZ.RT SELYEM PAPÍRBA CSOMAGOLJÁTOK NEKÜNK MÉG MINDÍG CSAK SZ.R MARAD BENNE!

Én is 100%-ban támogatom az ultrák bojkottját!
166. pala17 |Válasz erre: 164. filmcom
2019-08-27 17:11:36 Piros öves, Fanatikus tag
Most tényleg nem kötekedésből,de a foci a hibák játéka.
165. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 164. filmcom
2019-08-27 17:10:21 Fekete öves, Veterán
Inkább gólok, azokat jól számolom, hogy büdös nagy egy?
Újpest ellen befújták a szabadot, Vidi ellen Juhász luft, Kispest ellen volt egy tizi és egy szép fejes.
Tehát sikerült egy akciógólt verni 4x90perc alatt az egyik kiesőjelöltnek.
2019-08-27 16:58:45 Barna öves, Fanatikus tag
Valaki azzal állt elő, hogy "mi van ha csak nem volt szerencsénk az utóbbi három meccsen"..

hu.. b.meg... :((

Számolja már meg hogy a 4 meccsen mennyi - SAJÁT JOGON! - tudatosan felépített - lövéssel, vagy helyzet lehetőséggel(!) - befejezett támadásunk volt...!!! (saját jogon, tehát nem az ellenfél hibájából...)
163. vebgy* |Válasz erre: 146. ERIK A VIKING
2019-08-27 16:54:59 Fekete öves, Veterán
A szövegedre reagálok, de mindenkinek szól.... Ezek meg merik csinálni ezek után a Futball Éjszakáját, az eredeti meghirdetett programokkal ?
162. vebgy* |Válasz erre: 142. zaphod
2019-08-27 16:51:21 Fekete öves, Veterán
...mondhatnám kriptai lesz...egyébként a hazaiakra -bérletesként - én bemegyek majd, DE tüntetni, remélem aki bent lesz, ugyanígy tesz majd, párszázadmagával ...
161. vebgy* |Válasz erre: 155. sadab1
2019-08-27 16:42:52 Fekete öves, Veterán
Addig úgy látszik nem.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...