Banner

Aki győzni akar, annak minden ellenfelét ki kell ejtenie. És mi nagyon szeretnénk győzni

Szerző: Jáborcsik András | 2024-10-23 12:41:00

Sajtófigyelő - molkupa.hu


A harmadik fordulóban még nem kaphatott NB I-es ellenfelet a DVTK, hát megkapta a remek formát mutató megyei riválisát. A negyedik fordulóban már kaphatott első osztályút, és meg is kapta, ráadásul utazhat Székesfehérvárra a diósgyőri csapat.

Jurek Gábor viszont úgy van vele, aki a végső győzelmet tűzte ki célul, az nem ijedhet meg semmilyen feladattól. Márpedig az öltözőben arról beszélgetnek a miskolci srácok, hogy jó lenne megnyerni a MOL Magyar Kupát.

A MOL Magyar Kupa hivatalos honlapján, a molkupa.hu-n megjelent interjúból idézünk.



Nem mondható, hogy könnyű lenne a Diósgyőri VTK sorsolása az idei kupaszezonban, hiszen a harmadik fordulóban nem is kaphatott volna nehezebb feladatot, mint a Kazinbarcika, a negyedikben pedig a forduló egyetlen NB I-es párharcán lép pályára a Vidi ellen, ráadásul megint idegenben.

“Valahogy nekünk sosem könnyű a sorsolásunk, de hát erre nem lehet fogni semmit, hiszen aki győzni akar, annak minden ellenfelét ki kell ejtenie. És mi nagyon szeretnénk győzni”

- mondta Jurek Gábor, a Diósgyőr támadója.



Ismerős terep volt Barcika

Jureknek nem volt ismeretlen terep Kazincbarcika, hiszen kölcsönben szerepelt a borsodi riválisnál, igaz, csak két meccsen lépett pályára sárga-kékben, mert éppen egy sérülésből tért vissza. De van még egy kapcsolódási pont a csatár és Barcika pályautásában: három évvel ezelőtt pont a Kazincbarcika ellen mutatkozott be a DVTK-ban, méghozzá egy kupameccsen, amit az akkor harmadosztályú KBSC nyert meg az NB II-es Diósgyőrrel szemben.

“Ahogy azon a bizonyos meccsen, úgy most is ugyanazt kaptuk az ellenféltől: nagyon jó megszervezte a játékát a Kazincbarcika, felkészültek belőlünk és nagy becsvággyal játszottak. Három éve alaposan felforgatott kezdővel álltunk fel, ez is visszaütött, most viszont mi is nagyon komolyan vettük a kupapárharcot, és bár szoros volt a meccs, a végét mi bírtuk jobban erővel, és ez már elég volt a továbbjutáshoz. Szerintem az egész NB II-ben nincs kellemetlenebb ellenfél a Kazincbarcikánál, ráadásul ez a meccs nálunk komoly rangadónak is számít, úgyhogy kijelenthetem, nem nagyon kaphattunk volna nehezebb ellenfelet bemutatkozásnak

- mondta Jurek, aki maga is borsodi születésű, így pontosan tudja, mit jelent a környéken ez a derbi.



“Ezek után joggal reménykedtünk benne, hogy a negyedik forduló sorsolásán már nagyobb szerencsénk lesz, de nem így lett. Minden NB I-es csapat elkerülte a versenytársait, kivéve minket és persze a Vidit”

- mondta mosolyogva a támadó.



“Nagy változások voltak az ellenfelünknél, sok meghatározó játékos távozott a Fehérvártól, és az edző is elhagyta a csapatot. Tavaly nagy harcban voltak a dobogóért, ám a nyáron gyengült a keretük, nem hiszem, hogy a nemzetközi kupákért fognak harcolni, de a tizenkét csapatos NB I-ben nagyon nehéz erőviszonyokról beszélni. Az biztos, hogy könnyű dolgunk nem lesz, mindent bele kell adnunk, ha tovább akarunk jutni a Vidi ellen. Azt se felejtsük el, hogy nem elég a nehéz sorsolás, még utaznunk is kell, hiszen a pályaválasztói jog kérdésében is a fehérváriaknak kedvezett a szerencse.”


Tovább a molkupa.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>


forrás: molkupa.hu

fotó: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...