Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - wbasket.hu
A magyar bajnokság 17. fordulójának mérkőzéseit szombaton és vasárnap rendezték a hazai élvonalban. A wbasket.hu a statisztikai mutatók alapján tekintett vissza a legjobb egyéni teljesítményekre.
Egymás után második alkalommal került be a legjobbak közé a DVTK centere, Keyona Hayes csapata pedig hatos győzelmi sorozatban van. A miskolciak ezúttal a TFSE-MTK ellen arattak 86-64-es győzelmet, a fővárosiak pedig nem igazán tudtak mit kezdeni az amerikai középjátékossal, aki 34 pontja mellé 17 lepattanót szedett le – összehozva egy rendkívül masszív dupla-duplát. Hayes 34 játékperce alatt 52 VAL-t jegyzett fel neve mellé, így toronymagasan ő lett a forduló MVP-je.
Tartalékos felállásban, hosszabbítást követően 83-74-es győzelmet aratott a Csata ellen a Sopron Basket. Több kulcsembernek is a szokásosnál többet kellett a pályán lennie, hogy behúzza a két bajnoki pontot a címvédő – hét játékossal álltak fel a zöld-sárgák, de két cseréjük kevesebb mint 10 percet kapott. A megnövekedett játékidő természetesen a statisztikákban is megmutatkozott, a soproniak szerb erőcsatára, Jelena Brooks ezúttal 18 ponttal terhelte meg a fővárosiak gyűrűjét, illetve 11 lepattanójának köszönhetően pedig szép dupla-duplát hozott össze. A szerb klasszis 45 perc alatt 33 VAL-t produkált, amivel a lista második helyén végzett. Csapattársa, Nevena Jovanovic szintén dobogós lett, ugyanis a hosszabbításos mérkőzés során 44 perc alatt idei legjobbját hozta – 19 pontot, 8 lepattanót, 6 gólpasszot, valamint 10 kiharcolt faultot jegyzett fel neve mellé a találkozó végére – mindez pedig 32 VAL-t ért a teljesítmény-index alapján.
A forduló egyik vasárnapi mérkőzésén gyakorlatilag végig kézben tartotta a Győr elleni rangadót az Atomerőmű KSC Szekszárd. Hazai pályán 75-67-es győzelmet aratott Zseljko Djokics együttese, elsősorban Gereben Lívia remek játékával. A 22 éves, fiatal bedobó 16 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát szállított, emellett pedig 9 alkalommal is csak személyi hiba árán tudták feltartóztatni az ellenfél. A Szekszárd fiatal válogatott játékosa 30 perc alatt 29 teljesítmény-index-el zárt.
Végül pedig hozta a kötelezőt az ELTE-BEAC Újbuda a PINKK Pécsi 424 ellen, hazai pályán 77-63-ra nyert, így továbbra is tartja pozícióját a középházban Balogh Judit alakulata. A kozármislenyiek ellen a Mérész Beatrix – Boros Júlia – Gergana Ivanova trió húzta a gárdát, közülük is az utóbbi, hiszen 22 dobott pontig jutott. Emellett volt még 5 lepattanója is, illetve ugyanennyi kiharcolt faultja, így 32 perc alatt 26-os VAL mutatóval zárt.
Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>>>>
forrás: wbasket.hu
Ez a feltett Keyona riport pedig nem friss adásból van, mert én ezt már láttam.
December 30.-i adás.
Hihetetlen, amit ez a klub kommunikáció szintjén művel...
https://www.youtube.com/watch?v=PUTbJ_zcGMs&t=5s
Nem úgy beszél benne Keyona mint akinek mostanában van itt az utolsó meccse. Rájátszásról is szó van meg ilyenek. Nem tudom hogy mikor készült, de csak nem rakták volna ki pont most.
Biztos hogy létező dologról beszélünk, amikor azt tárgyaljuk hogy távozik és keresni kell helyette valakit?