Identitás, filozófia, stílus. Szerinted?

Nagy vonalakban tudtam, hogy van egy másik klub Berlinben a Hertha mellett, bár nekünk eléggé radar alatt volt a Hertha miatt, ahol Dárdai Pál és Király Gabi játszottak. Utánaolvasgattam, ez az olvasás beillett egy történelemórának. Magával ragadó az egész sztori. A szurkolók vért adnak, hogy a klub életben maradjon, társadalmi munkában építik a stadiont, fogják meg a talicskát vagy az ecsetet. Alkottak valamit a szabadidejükben. Nagyon szeretem az érzelmes, izgalmas háttérrel rendelkező csapatokat, itt mindent megkaptam.

Itt a VIP-ben csavarok, szerszámok vannak a falon, mintha egy műhelyben lennél, így őrzik meg a munkástradíciót.
Schafer András

A címben feltett kérdés nagyon jó és fontos! És sajnos különösen aktuális most és itt.
Minden élsportoló, minden klub számára cél a győzelem. Lehet bármilyen más értelmes cél? Lehet az értelmes cél, hogy veszítsünk vagy hogy csak úgy legyünk el valahogy? Szerintem nem.
Ugyanakkor a mai magyar labdarúgásban a lapok le vannak osztva. Mindenki ismeri a lapjárást, tudjuk ki lesz a bajnok jövőre és két év múlva. És azt is tudjuk milyen szerepet szántak a DVTK-nak. És ez a szerep nem az a szerep, amit a szurkolók vagy akár egy élsportoló normálisan el tud fogadni. Ez a szerep a középszerűség, az edzőpartnerség, a politikai lojalitás. Ezek után csak vágyakról és álmokról beszélhetünk. Jó lenne egy olyan tulajdonos, aki nem játékoseladásokban és az abból származó bevételekben gondolkozik, aki nem fogadja el a felülről jövő kötelező szerepet. Aki nem az alapján tűri meg az edzőt, hogy az hajlandó-e végrehajtani a kötelező középszerűséget, hanem hogy mennyire akarja a győzelmet! És ha ez egyszer megadatik, akkor majd lehet bármiről beszélni. És ez lehet bármely osztályban. Ha őszinte, megalkuvás nélküli győzni akarás hajtja a klubot, a vezetőket és a játékosokat, akkor érdemes kimenni. Egyébként az egész csak egy bábszínház!

Jó pár edző megfordult Diósgyőrben, de nem sokra lehetett azt mondani, hogy ez most megfogta a diósgyőri klub filozófiáját. Voltak eredményesek és kevésbé azok. Például Sisa Tibor eredményes edző volt, de 1-0-ás meccseket játszott a csapattal, az Ő munkásága szerintem nem illett a DVTK-hoz. Habár munkáját elismerték, szerették szurkolók, játékosok.

Nekem a leginkább a Bódog Tamás által megkövetelt magas letámadással operáló, sok futással és intenzív sprintekkel felépített csapat tetszett az utóbbi években a legjobban. Leginkább azért mert Bódog már az elején meg mondta mit akar látni a pályán és az elején csak 60-65 percig bírta a csapat ezt tartani, de ahogy teltek múltak a meccsek, ez kitolódott 70-80-90 percig is. Bódog tamásnak egy dolgot tudnék a szemére vetni, hogy a meccs utáni nyilatkozataiban földbe tudta döngölni a játékosát ország világ előtt. Ennek az öltözőben lett volna a helye. Persze megfogalmazhat egy kritikát a riport során, de a keménykedést azt vigye be az öltözőbe. (Bódog a stadion építés miatt csapatával nem is játszott a Diósgyőri stadionban, ha jól emlékszem.)

Fernando Fernández például egy sokpasszos csapatot valósított meg, de rengeteg átadás volt, ami csak a saját térfelünkön zajlott le. Amolyan csiki-csuki, tili-toli játék, ami abszolút testidegen volt a DVTK-tól. (Mondjuk kihozta a játékoskeret adta lehetőséget és bent tartotta a csapatot az NB1-ben)


Szóval ami szerintem egy diósgyőri csapatnak meg kell valósítani a meccsek során:
Magas letámadás
Sok futás (hogy az üresterületek bejátszhatók legyenek.)
A támadások felépítése a gyors rövid passzos kombinatív játékra épül és nem az ívelgetésre. (Persze nincs tiltva a beívelés)
Kell 1-2 a kreatív játékosok, hogy megfűszerezzék a meccset egy-két csellel.
Mind a két félidőben lennie 2-3 kell kapura lövésnek. (Hülyén hangzik, de lehangoló, ha eltelik 50-60 perc értékelhető kaput támadó helyzet nélkül.)