Gólya, gólya, hosszúlábú gólya - Salamon József - Az első diósgyőri idegenlégiós

Gyula bácsi az edzéseken mindig maga mutatta be a feladatokat, 32 éves koromban új rúgásfajtákra, az igazán jó ütemű fejesek titkára, a helyezkedés általam eddig nem vagy csak alig ismert fortélyaira tanított meg. Rengeteget gyakoroltatta velünk, hogy amikor már sprintben vagyunk, a félpályánál még két-három lépésbe jól bele kell állni, így könnyen a védő elé lehet kerülni. Görögországban két év alatt egyetlen egyszer sem láttam medicinlabdát, súlyzót, de azt annál inkább, hogy Lóránt Gyula mezbe öltözve, ha kellett százszor magyarázta el – megállítva az egymás közötti játékot -, hogy ki, mit, mikor és miért hibázott és rögtön elmondta azt is, mi lett volna a helyes megoldás.

Valami hasonlót látok most Szivicstől is. Tökéletes erőnlét nélkül nem lehet játszani ezt a játékot. A jó erőnlét az alapja annak, hogy tudj bízni saját magadban, hogy igen, ezt meg fogom tudni csinálni, le fogom fejelni, meg fogom előzni vagy be fogok csúszni. Gyula bácsinál meg Szabó Gézánál is tele voltunk erővel, akarattal, lendülettel meg lelkesedéssel. Gézánál meg is lett az eredménye! Harmadik helyezést értünk el, kétszer megnyertük a kupát. Gyula bácsi első szaloniki edzősködése idején hasonlóan eredményes volt, hiszen 1975-76-ban egyszer már bajnoki címhez segítette a PAOK-ot. Ugyanezt szerette volna véghezvinni velünk is, de sajnos nem sikerült neki, mert közbeszólt egy végzetes esemény.

1981. május 31-én sajnos meghalt Gyula bácsi és ez alapjában megváltoztatta a későbbi karrieremet. Az Olympiakos-szal játszottunk Athénban sorsdöntő mérkőzést. Én csak azt láttam, hogy az első félidő közepe táján egyszer csak összeesik, próbálják újraéleszteni, majd elvitte a mentő. Így mentünk be az öltözőbe a szünetben, nem tudtunk semmit az állapotáról. Az elnök meg a pályaedző csak annyit mondott, hogy Gyula bácsit kórházba vitték, menjünk vissza a pályára és játsszuk le ezt a nagyon fontos mérkőzést.

A görög újságok természetesen a címlapon foglalkoztak Gyula bácsi halálával. „Lóránt halott” illetve „A PAOK-nál aludt el Lóránt gyertyája” címmel jelentek meg a másnapi újságok.

Zsóka, a felesége mondta utólag, hogy Gyula bácsi már a meccs hetében fájlalta a gyomorszáját. Mondta neki, hogy menjen orvoshoz, de ő a tojásrántottára fogta a hasfájást és nem tulajdonított neki jelentőséget. Utólag hallottunk olyanokat is, hogy sajnos már ott meghalt a pálya szélén.

Te egyszer már átélted ezt a szörnyűséget a pályán…

Igen, sajnos már a második edzőmet veszítettem el így a pályán. 1970. szeptember 5.-én mesteredzőnket, Tátrai Sanyi bácsit is a pályán érte a halál. Pályaavató meccset játszottunk Múcsonyban a Mákvölgyi Bányász ellen. Futball ünnepre, jó hangulatú, igazi hírverő mérkőzésre készültünk. A mi meccsünk előtt rendeztek egy öregfiúk meccset, azon lépett pályára Sanyi bácsi is. Az első félidő közepén először térdre, majd a fűre rogyott. Hosszasan próbálták újraéleszteni, de sajnos nem sikerült. Szörnyű volt átélni, a meccs elmaradt és letaglózva utaztunk haza.

Visszatérve a PAOK-ra, a csapattársaim megbarátkoztak a gondolattal, hogy Gyula bácsit kórházba vitték, de bennem ott motoszkált Sanyi bácsi sajnálatos halála és nagyon rossz érzéssel játszottam tovább a meccset.

Az új edző érkezésével minden megváltozott….

Gyula bácsinál stabil csapattag voltam, élveztem a bizalmát. Halála után kezdődött a kálváriám. Egy német edző, Heinz Höher érkezett a csapathoz, aki taccsra tett és hat-hét játékost is kipróbált a helyemen. Az első öt-hat meccsen még a padon ültem, utána már be se nevezett a keretbe, így a lelátóról néztem a meccseket.

Soha nem indokolta meg a döntését. Hallottam olyat is, hogy korábbról ismerte már Gyula bácsit és nem volt a legfelhőtlenebb a viszonyuk. Másoktól hallottam azt, hogy Höher erősen jobboldali politikai nézeteket vallott. Meg is jelent rólam egy cikk a helyi lapban, „Hűtőbe tették a marxista Salamont” címmel. Mellőzésem miatt az új edző a lapok támadásainak kereszttüzébe került, nem beszélve a szurkolók felháborodásáról. Igen ám, csak hogy a csapat nélkülem is jól szerepelt, Gyula bácsi munkája kezdett nagyon beérni, már nem emlékszem pontosan, de a második év végén második vagy harmadik helyezést értünk el. Így aztán lassan megszokták, hogy az edző mellőz engem. Sajnos, nem tudtam tevékenyen kivenni a részem a sikerből. Az elnökség maximálisan mellettem állt és olyannyira méltányolta a hozzáállásomat, hogy annak ellenére, hogy nem játszottam, ugyanannyit kerestem, mint a legjobban kereső Kostikos. Számtalanszor előfordult, hogy az edzőnk kivezényelt a stadionba lépcsőzni meg labdát vezetni. Profi voltam, megcsináltam mindent egyetlen szó nélkül. Hazautazásom előtt még adtam egy utolsó interjút a helyi újságnak, amiben kertelés nélkül, őszintén elmondtam a véleményem Höherről. Az újságíró azt a címet adta az írásnak, hogy „Nyíltan vádolom Höhert”. Az interjú után rögtön indultunk haza, az újságot is csak utólag, később kaptam meg.

Milyen csapatotok volt Szalonikiben?

Nagyon jó kis gárda volt. Több csapattársam is tagja volt a görög válogatottnak, többek között Damanakis, Kostikos, Koudas, Iosifidis és Gounaris is. A sok szaloniki válogatott azért is volt meglepetés akkoriban, mert – Magyarországhoz hasonlóan – ott is a fővárosi játékosok voltak favorizálva.

Akkoriban még nem játszott olyan sok idegenlégiós a görög bajnokságban, mint manapság. Mindössze az ötödik légiósa voltam a PAOK-nak az egyesület 1926-os megalakulása óta. Rajtam kívül két légiós szerepelt akkor a csapatban, a brazil Neto és a bosnyák kapus Furtula.

(Salamon József a mai napig ott szerepel a PAOK honlapján az együttes légiósainak a felsorolásánál)

Milyen volt a PAOK szurkolótábora? Elfogadtak Téged?

Hatalmas és ugyanolyan nagyszerű szurkolótábora volt a csapatnak, mint a Diósgyőrnek! Kermanidis mesélte nekem, hogy még a Gyula bácsi előtti időkben, mikor a szurkoló nem voltak elégedettek a csapat játékával, hozzáállásával, több ezren várták meg őket a meccs után. Nem egyszer előfordult, hogy 1-2 órát ültek még az öltözőben, mire feloszlott a tömeg és nyugodtan hazamehettek. A szurkolók vehemenciáját én is megtapasztaltam egyszer-kétszer. Amikor otthon kikaptunk az AEK Athén-tól, több játékosunkat meg akarták verni, a jugoszláv kapusunknak megrongálták az autóját. Alig mertem kijönni az öltözőből, de meglepetésemre engem megtapsoltak.

A szurkolók szerettek, elfogadtak. Igazából azt lehet mondani, hogy meg is tettem mindent azért, hogy szeressenek. Mindig példamutatóan álltam a munkához. De nemcsak a szurkolók, hanem a csapat is befogadott, szerettek a játékostársaim!

Nagy öröm volt számomra, hogy hat vagy hét évvel ezelőtt, mikor a családommal elutaztunk Szalonikibe, bementünk egy étterembe és ott is megismertek, emlékeztek rám ilyen hosszú idő távlatában is! Ez nagyon jó érzéssel tölti el az embert!

Hazajöveteled után még játszottál egy évet Diósgyőrben….

Igen, mikor letelt a két éves szerződésem, hazajöttem és egy évet még játszottam Diósgyőrben. 34 éves voltam ekkor és sajnos több sérülés is gátolt a jó szereplésben és csak a meccsek felén tudtam pályára lépni. Emlékszem, hogy az egyik sérülésemnél a Fradi ellen pont Nyilasi Tibi előtt kereszteztem és ütköztünk. A szurkolótábor azt hitte, hogy Tibi okozta a sérülést, onnantól kezdve szidták, mint a bokrot szegényt. Persze, nem tehetett semmiről.

A szerkesztő kiegészítései:

A bild.de/sport/fussball oldalon egy érdekes történetet találtam Heinz Höherről és a PAOK szurkolóiról:

„Höher külföldön edzősködött, többek között a PAOK Szalonikinél, ami, ha nem győzött a csapat, nem is volt veszélytelen. A következő hazai meccsek egyikén a PAOK csak döntetlent játszott. Höher azzal védekezett a sajtótájékoztatón, hogy „senki sem győz minden alkalommal”. A PAOK még mindig a negyedik helyen állt a tabellán. Amikor visszament az öltözőbe, a játékosok lezuhanyozva és felöltözve ültek a padokon. Mit csináltok itt? Miért nem mentek haza? Kérdezte a játékosokat. Nézzen csak ki az ablakon! A stadion kerítésénél több száz szurkoló várakozott. A zászlórudakat úgy tartották, mint a botokat.

Néhány nappal később egy hatalmas termetű szurkoló várta Höhert az edzés után. Görögül beszélt az edzőhöz, Heinz Höher szinte semmit sem értett, de mégis mindent. Höher focija nem tetszik neki, mondta gesztikulálva a hatalmas mancsaival. Összeráncolt homlokkal mondta neki, hogy ha nem fog javulni a játék, nemsokára a garázsánál fogja megvárni. Az óriás ezután minden edzésen felült a tribünre, egyedül volt és mozdulatlanul ült. Amikor Höher következő alkalommal meglátogatta Bochumban egykori játékosát, Jürgen Köpert, azt mondta neki: nem tudnád az egyik pisztolyodat kölcsönadni? Köper adott neki egy 7,65 mm-es Berettát.

A visszaút során a repülőtéren a vámos nem zavartatta magát különösebben a fegyver miatt. Egész nap magánál hordta a fegyvert. A következő edzésen Höher a szeme sarkából figyelte az óriást a tribünön. Ő ott ült, amíg az edzésnek vége nem lett. A stadion üres volt, csak néhány könnyűatléta kezdett edzeni. Höher látványosan felnézett az óriásra, elővette a zsebéből a Berettát és célzott. A tribün alatt egy napraforgóolajból készült margarin reklámtáblája volt elhelyezve. Heinz Höher a napraforgó felé tartotta a fegyvert egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Olyan hangot adott ki, mint amikor a golyó áthalad a fémlemezen. Az atlétaedző és a tanítványai elfutottak onnan. Az óriás nem mozdult. De Höher úgy vélte, hogy megértette.”

forrás: http://www.bild.de/sport/fussball/bundesliga/heinz-hoeher-pillen-puff-und-pistolen-2-31211980.bild.html

Józsi egykori csapattársa, Teodoru Borisz mesélte, hogy amikor Salamon Józsit leigazolta a PAOK, az is szerepelt a szerződésben, hogy egy edzőmérkőzésre vendégül látják a DVTK-t Szalonikiben. A meccsre már Höher edzősége idején került sor és az edző olyannyira nem szívlelte Józsit, hogy jobb oldali középpályásként játszatta egykori csapata ellen. A saját csapata ellen, ahol 13 éven keresztül középhátvédet játszott! Természetesen Józsi ezen a poszton is tudása legjavát próbálta nyújtani. Borisz elmesélte, hogy kérdezték a kinti görög ismerősöket, miért nem játszik Józsi Höhernél? Azt a választ kapták, hogy a németnek elég szélsőséges jobboldali nézetei voltak és utálta a „kommunista” Salamont.

A görög újságok címeinek fordításában Borisz gyerekkori és jelenlegi legjobb barátja Giannis Xafis volt segítségemre. Giannis a következőket mesélte Józsiról, Lóránt Gyuláról és Höherről:

„Józsival 35 éve ismerjük egymást. Amikor Szalonikiben focizott, nagyon jó családi barátságban voltunk, ami ma is tart, bár sajnos ritkábban találkozunk már.

Amíg Lóránt volt az edző, Józsi 27 mérkőzésen játszott a 80-81-es bajnokságban és az egyik kiemelkedő játékosa volt a csapatnak és az egész mezőnynek és nagyon népszerű volt a PAOK szurkolótáborában is. Lóránt halála után a következő bajnoki évben érkezett egy német edző, bizonyos Heinz Höher, aki Lóránt riválisa volt Németországban. Amikor megtudta, hogy Salamon magyar és Lóránt hozta a PAOK-hoz, automatikusan kidobta a kezdőből és nem játszott a bajnoki meccseken. Végül azt is megtudtuk, hogy szélsőjobboldali beállítottságú volt és utálta a magyarokat meg a kelet-európai futballistákat.

Irigyelte is Lórántot, mert nagyon népszerű volt Szalonikiben, hiszen 1975-ben, mikor első alkalommal edzősködött a PAOK-nál, bajnokságot nyert. Amikor másodszorra jött edzőnek a PAOK-hoz - 1980. április 29-én - háromezer rajongó várta a repülőtéren, a magasba emelték, átölelték, csókolgatták. Annyira meg volt hatódva, hogy el is sírta magát. Gyula bácsi nagy ember volt itt Szalokiniben, mindenki tisztelte. Sajnos 1981. május 31-én az Olympiakos ellen játszott bajnoki meccsen (1:0 nyert a PAOK) szívrohamot kapott az első félidő 15. perce táján, amikor a PAOK kihagyott egy nagy gólhelyzetet. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Úgy hallottuk, hogy évek óta szívproblémákkal küzdött, de soha nem vette komolyan és nem járt orvosi vizsgálatokra. 4 nappal előtte egy kupameccsen az Ethnikos Aszterasz ellen a félidőben rosszul lett és az öltözőben lefeküdt egy padra. Fájt a melle és a gyomra, de az orvosnak azt mondta, semmi az egész, elmúlik. Sajnos nem akart vizsgálatra menni, mindig azt mondogatta, hogy majd elmúlik.

Ezek ismeretében nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Salamon Józsi csodálatosan induló görög pályafutásának Lóránt Gyula halála vetett véget.”

Köszönet Borisznak és Giannisnak a segítségért!

A fotók forrásai: nemzetisport.hu, boon.hu, minap.hu, imago.com