Banner

Forduló kibeszélő

Szerző: objektív | 2025-02-10 08:05:00

OTP Bank Liga 19. forduló


MTK Budapest-Debreceni VSC 0-2 (0-1)

Az első játékrészben a Debrecen kiválóan "rontotta el" a házigazda MTK játékát, ezzel együtt is a hazaiaknak volt több lehetőségük. Ennek ellenére az első félidő egyetlen gólját a vendégek szerezték, Domingues talált be egy szöglet után.

A fordulást követően sem változott a játék képe, mindkét gárda sok hibával futballozott. A debreceniek a játékrész közepén megduplázták előnyüket, újfent egy szöglet után a csereként pályára lépő Szűcs talált be. A 20 éves játékos pályafutása második NB I-es gólját szerezte, szeptemberben is az MTK ellen volt eredményes. Nem sokkal később még nehezebb helyzetbe került az MTK: Molnár Ádin bő öt perccel a pályára lépését követően piros lapot kapott, mert megtaposta Dominguest.

A tíz emberrel futballozó kék-fehéreknek a folytatásban sem volt esélyük igazán, az eredmény már nem változott.
A hajdúsági együttes második tavaszi találkozóját is megnyerte, ennek köszönhetően elmozdult a kieső pozícióból.


Nyíregyháza Spartacus FC-Kecskeméti TE FC 0-0

Feszült hangulatban kezdték a csapatok a meccset, mindkét oldalon kifejezetten sok volt a kemény belépő, aminek előbb egy kecskeméti sárga, majd egy nyíregyházi piros lap lett az eredménye. A hazaiak Aboubakar Keita durva szabálytalansága után a 25. percben kerültek emberhátrányba, ezt követően nagyot változott a meccs képe.
A félidő első részében nem alakult ki folyamatos játék, a folytatásban viszont a vendégek átvették az irányítást és ugyan sok hibával futballoztak, így is eljutottak néhány nagy helyzetig, igaz, gólt nem tudtak szerezni.

A fordulás után a hazaiak bátran, két veszélyes pontrúgással kezdtek, néhány perc után viszont ismét Gera Zoltán csapata vette át az irányítást. A labdatartás azonban két nagyobb helyzet kivételével meddőnek bizonyult kecskeméti oldalon. Közben a házigazda nem adta fel teljesen a támadás lehetőségét, de kontráit csak ritkán tudta végig vinni, így végül a meccs igazságos döntetlennel zárult. A nyírségiek három vesztes meccs után szereztek újra pontot, míg a Kecskemét hat mérkőzésesre javította veretlenségi sorozatát.


Paksi FC-Fehérvár FC 2-0 (0-0)

Az első félidő leginkább a kapusok teljesítményéről szólt, bármikor és bármelyik kapu előtt is alakult ki ugyanis helyzet, mind Szappanos Péter, mind Dala Martin kiváló formában védett. A középpálya védekezése mindkét oldalon meglehetősen laza volt, így könnyedén mentek át védekezésből támadásba a csapatok, általában ilyen ellenakciók végén adódott gólszerzési lehetőség a felek előtt. A szünetig azonban egyik együttesnek sem sikerült betalálnia, igaz, az utolsó percben a paksiak felső kapufáig jutottak.

Fordulás után azonnal a kapuba talált a Fehérvár, de videóbírózás után les miatt érvénytelenítették a gólt. Felpörgött a mérkőzés, leginkább a Paks részéről, amely néhány helyzetet követően egy szöglet után megszerezte a vezetést. A 70. percre kiszabadult a szorításból a vendégcsapat és vezetett is néhány ígéretes támadást, de egyenlítenie nem sikerült. A végeredményt a csereként beállt Böde állította be egy szép fejesgóllal a 92. percben. Böde Dániel ezzel a csapat történetének legidősebb élvonalbeli gólszerzője lett.

A tolnaiak ezzel a sikerrel feljöttek a tabella harmadik helyére, de a Diósgyőr vasárnap megelőzheti őket, ha pontot szerez Zalaegerszegen.


ETO FC - Újpest FC 3-0 (2-0)

Az Újpest FC gyenge napot fogott ki az ETO vendégeként, a zöld-fehérek pedig kihasználták a lehetőséget, és magabiztos győzelmet arattak az előző hét bajnokiján veretlen fővárosiak ellen. A győriek a 8. percben Gavrics révén szereztek vezetést, majd még a szünet előtt Benbuali is betalált, de kétszer a kapufát is eltalálták az első 45 percben. A második félidőben az ETO nemcsak magabiztosan tartotta az előnyét, hanem biztossá is tette a sikert, a 3-0-s végeredményt Bumba állította be negyedórával a mérkőzés vége előtt.


Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Nyíri (74.), Németh D. (95.), illetve Bárdos (9.)

A két csapat ebben a szezonban már kétszer is találkozott egymással, a bajnokságban és a Magyar Kupában is a DVTK diadalmaskodott. Ezúttal is a vendégek kezdtek jobban, már a 9. percben megszerezték a vezetést egy szöglet után. Ezt követően is rendkívül eseménydús volt az első félidő. Mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, de a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidő eleje egyértelműen a hazaiaké volt, de az egyenlítés ott maradt a rendkívül aktív Croizet lábában. Nem véletlenül a vendégek a 60. percben hármas cserével frissítettek. A ZTE lendületben maradt és bő negyedórával a befejezés előtt egyenlített, igaz, Nyíri lövését foghatta volna Simon, a DVTK kapusa.

A hajrában is a zalaiak voltak aktívabbak, Croizet újra közel volt a gólhoz, de szép lövése nem sokkal célt tévesztett. A 95. percben jött a csattanó, Dénes hatalmas lövése még kijött a kapufáról, Németh ismétlése azonban egy védőn irányt váltva már gólt eredményezett.


Puskás Akadémia-Ferencváros 1-0 (1-0)
Gólszerző: Nagy Zs. (34.)

A forduló rangadóján óvatosan kezdtek a csapatok, az első félórában kevés helyzetet jegyezhettünk fel. A játékrész hajrájára megélénkült a mérkőzés, és a 34. percben a megszületett az első gól is, Nagy Zsolt fejjel vette be a Fradi kapuját. A zöld-fehérek a szünetig nem tudtak egyenlíteni, ezért a fordulás után rá kellett tenniük még egy lapáttal... Labdabirtoklásban és helyzetekben sikerült is ellenfelük fölé nőni, de nem volt, aki pontosan fejezze be az akciókat, így csak kapufáig jutott a címvédő. A hazaiak utánpótlás-válogatott kapusa, Pécsi Ármin több nagy védést is bemutatott, az utolsó pillanatokban pedig egy másik fiatal, Markgráf Ákos szabadított fel a gólvonalról, így a felcsútiak megőrizték előnyüket, és győzelmükkel visszavették a vezetést az OTP Bank Liga tabelláján.


forrás: mlsz.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...