Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Florent Hasani elkapta a fonalat, hiszen az őszi gólcsend után Zalaegerszegen góllal kezdte az új évet, majd betalált a Paks és a Honvéd ellen is. A koszovói válogatott támadó a beszélgetés során azt is elárulta, miben különbözik a nyomás a kiesés ellen és a felsőházi tagságért küzdő csapatokon.
- A Zalaegerszegen szerzett első idei gólod után azt nyilatkoztad, hogy “Bízom benne, hogy megismétlődik a tavalyi szituáció, amikor végre megszületett az első gólom, akkor utána sorozatban jött a többi.”
- Természetesen boldog vagyok, hogy így történt, de sokkal fontosabb a csapat kiváló szereplése. Jó úton járunk, és a jó játéknak, a győzelmeknek köszönhetően egyre előkelőbb helyet foglalunk el a tabellán.
- Milyennek láttad a Honvéd elleni találkozót?
- Nehéz mérkőzésre számítottam, nehéz mérkőzés is lett, ám az első pillanattól jobbak voltunk az ellenfelünknél. A két félidő között mindössze annyi különbséget látok, hogy a szünet után gólokat is lőttünk, nem csak helyzeteket alakítottunk ki. Kétség nélkül megérdemeltük a győzelmet.
- Gólt lőttél, kiharcoltál egy büntetőt.
- Már az első félidőben is eltaláltam a kaput, de akkor még védett a kapus. A második félidő elején azonban gyorsan jött a gól. Az az igazság, hogy egy másik kombinációt terveztünk, de amikor Rui Pedro látta, hogy a védők Márkvárt Dávid mozgását követik, akkor gondolt egyet, és inkább visszapasszolta a labdát nekem. Jól jött a labda, a védők elmozogtak előlem, éreztem magamban az erőt és az önbizalmat, ezért ellőttem. Jól találtam el, szépen kanyarodott a kapu hosszú oldalába.
- A legtöbb edzés végén gyakorlod a távoli lövéseket, a mérkőzés előtti napon viszont egyetlen lövés után megköszönted a lehetőséget, és bekocogtál az öltözőbe. Miért?
- Valóban rendszeresen gyakorlom a távoli lövéseket, mindig addig, amíg nem érzem, hogy jól megy. Pénteken úgy éreztem, egy is elég, a többit a mérkőzésre tartalékoltam (nevet - a szerk.).
- A 11-es kiharcolása is a te nevedhez fűződik.
- Egy gyors támadás végén láttam magam előtt a teret, de ahogy balról befelé húztam, mindig újabb védő került közém és a kapu közé, ezért toltam rajta egyet, majd még egyet és még egyet. A lövés után egyértelműen a védő kezén pattant meg a labda, nem is vitatkozott senki a büntető jogosságán. Amikor Iszi (Iszlai Bence - a szerk.) értékesítette a 11-est, ugyanolyan boldog voltam, mint a gólom után, örültem, hogy így tudtam a csapat hasznára lenni.
forrás, fotó: dvtk.eu