Banner

Edzőváltás a tartalékcsapatnál, Zsivoczky Gyula az U19-es csapat vezetőedzője lett

Szerző: amigeleken.hu | 2022-09-19 19:19:00

Vincze Richárd az NB III.-as csapat új vezetőedzője.


Az amigeleken.hu úgy értesült, hogy edzőváltás történt a DVTK tartalékcsapatánál. Információink szerint Zsivoczky Gyula helyett Vincze Richárd lett a tartalékcsapat vezetőedzője. A két tréner helyet cserélt egymással és Zsivoczky innentől az U19-es csapat vezetőedzőjeként tevékenykedik tovább.


A tartalékcsapat az NB III. Keleti csoportjában szerepel és nyolc fordulót követően hat ponttal a tizenhatodik helyen áll a húsz csapatos mezőnyben. A Jászberény és a DEAC felett aratott idegenbeli győzelmek mellett hat találkozón vesztesen hagyták el a pályát a DVTK fiataljai. A négy hazai pályán megrendezett mérkőzésen három alkalommal nem sikerült a hálóba találni csatárainknak és a nyolc szerzett gól mellett tizenkilenc kapott áll a nevünk mellett a tabellán.


Az előző fordulóban elszenvedett vereséget követően Zsivoczky Gyula úgy fogalmazott, hogy a

"A bajnokság egyötöde eltelt, a lift leért. Két dolog történhet. Vagy vérrel, verítékkel kijövünk ebből a helyzetből, vagy elhasalunk. Én az előbbire szavazok, bízom benne, hogy a játékosok is így gondolják. Ezt a helyzetet nekünk, vagyis ennek a keretnek kell megoldania, legyen az bármennyire is nehéz feladat. Minden negatívum ellenére pozitívan látom a jövőt."


A váltásról szóló információt megerősíteni látszik az a tény, hogy a hétvégén Zsivoczky Gyula már az U19-es csapat kispadján ült Debrecenben és a dvtk.eu "Pályán az utánpótlás" összeállításában az U19-es csapat vezetőedzőjeként nyilatkozott. Az előző fordulóban még Vincze Richárd szerepelt a csapat vezetőedzőjeként az MLSZ Adatbankjában.

Mindenesetre teljes bizonyosságot majd akkor kaphatunk a váltásról, ha a szeptember 25-i Tiszaújváros elleni találkozón már Vincze Richárd lesz nevezve a tartalékcsapat vezetőedzőjeként.


Néhány nappal ezelőtt Zsivoczky Gyulának volt egy érdekes kijelentése a dvtk.eu-n, amire joggal kaphatták fel a fejüket a szurkolók.

A bajnokságból még 31 forduló van hátra, azt viszont mindenkinek látnia kell, hogy mi a DVTK tartalék esetében nem csapatot építünk. Minden évben vadonat új játékosokból állunk, éppen ezért a mi munkánk arról szól, hogy egyéneket fejlesszünk a profi futball világába. A munkánk, hogy megtaláljuk Szűcs Kornélt, Vajda Botondot és Jurek Gábort, és ha évente legalább egy játékost fel tudunk adni a felnőtt kerethez, akkor van értelme ezt csinálni. A többiekből alacsonyabb osztályban lesznek labdarúgók, ez az élet rendje. Így volt korábban és így lesz a jövőben is.


Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy évente azért pumpálnak több száz millió forintot az Akadémia működésébe a tulajdonosok, hogy egy, azaz egy játékost feladjanak az elsőcsapat keretébe a tartalékcsapatból? És nyugodjon le mindenki, hiszen elfogadott tény, hogy a kiemelt akadémiánk az alacsonyabb osztályokba termeli a játékosokat? Lehet, hogy ez verte ki a biztosítékot a tulajdonosnál?


Azon már minden bizonnyal nem lepődik meg senki, hogy a klub nem kommunikálta a lépést a szurkolókkal.



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2022-09-20 21:28:22 Lila öves, Fanatikus tag
Természetesen Jefhujnak reagaltam bocsánat és el
fogadom amit írt hisz jobban tűzközelben van!
9. Joshi |Válasz erre: 5. Joshi
2022-09-20 21:18:23 Lila öves, Fanatikus tag
Valószìnüleg jobban képben vagy utanpótlás vonalon mint én és mindenki tudja ,hogy sajnos csak a kirakat változott bár az jó irányba ennek mind örülünk tudom attól hogy egy jobb fűszert is alkalmazunk attól még az"étel"nem igazi lásd Zoliék sajtóregisztrációja mind tudjuk hogy" fejétől"büdösödik a hal de nem tudunk ellene mit tenni most Kuznyecov által új illatok terjengenek ö általa igaz reméljük mások által nem hamis a jövő eldönti!
2022-09-20 20:41:23 Lila öves, Fanatikus tag
Elfogadom a véleményed!
2022-09-20 20:39:43 Lila öves, Fanatikus tag
Én is szeretném hogy csak Borsodi fiatalokkal nagyot alkossunk de mind tudjuk hogy ez nem a realitás nem is értem hogy gondoltátok azért mert Csányi sajnos egy feneketnyikútba önti a pénzét nem ért hozzá súgói vannak ezért lett Pintér Szövetségi kapitány a k lubok még ésszerületlenül osszák a pénzt az utánpótlás nulla haverok pénzesek gyermekei előnyt élvez de az átlag is inkább tik tok sztár vagy influenszer szeretne lenni a 2016 -os Eb valamennyire segìtett de nem igazán nem értem miért gondoljátok hogy az akadémiák rövid idön belül hatalmas tehetségeket ontanak jöhettek a Balkáni és Afrikai vonalllal pont ez a lényeg számukra ez az egyetlen kitörési lehetőség hatalmas különbség A 22-es csapdájába estünk "segìtünk"és egyben ártumk is nehéz lesz megoldást találni!
6. Jefhuj76 |Válasz erre: 5. Joshi
2022-09-20 20:35:31 Barna öves, Fanatikus tag
Jól müködött? Mert kapott egy olyan u17 es csapatot akik jól voltak. Akiket nem ő nevelt ki. Hanem régebbi edzök.Egészen jó korosztály volt vegyesen 2002 2001. Azóta mióta ö és a szerinted hozzá semmi köze Fogarassy irányit nahy semmi van. Nézd meg az eredményeket. Esünk kelünk...egy kókler. Egy emberileg 0.
2022-09-20 19:06:32 Lila öves, Fanatikus tag
Kivételesen nem értek eggyet veletek Zsivóczky nem Fogarassy embere a Bódog érában kifejezetten jól működtek együtt hasonló elveket vallottak Tamással pontosan ezért volt ilyen hektikus a csapat teljesítménye plussz a korokbul adódóan 17-19 éves fiatalokkal nem lehet folyamatos teljesítményt nyújtani melyik másik második csapat végez az élmezőnyben?Más Nb3as csapat tele rutinos játékosokkal sőt sok helyen légiósokkal pontosan ezért volt ilyen hektikus a csapat mert az "előrejátékot"preferálta amely vagy így vagy úgy sült az idén sajnos rosszabbul de hagyta a játékosait hogy merjenek játszani nem "bunkerolt"eddig tartott nézd meg az elődeit és a többi második csapatot és úgy vonj konzekvenciát nem vagyok se barátja se rokona csak reálisan nézem a helyzetet!
2022-09-20 17:33:25 Piros öves, Őstag
Hurrá most majd az U19- el nem fog eredményeket elérni Zsivóczky, de azért számítunk rá. Röhely ez az egész. Miért nem lehet az utánpótlásba, vagy az Nb3- ba is normális edzőket igazolni egy ilyen nagy multiklubbnak. Fontosabb lenne az utánpótlás nevelésbe is a minőségi szakember ha nem csak az lenne a lényeg, hogy a TAO ömöljön, anélkül, hogy lenne látható eredménye. Mindent elmond a helyzetről az a filozófia amit megfogalmazott Zsivóczky és nem hiszem, hogy Ő találta ki vagy csak Ő gondolta igy, hogy évente egy NB1 szintű játékos kinevelése a cél. Szégyen!
3. Szilas |Válasz erre: 2. sadab1
2022-09-20 06:54:39 Zöld öves, Tag
Igazad van. Aki megbukott az NB3-as csapat edzőjeként azt jó ötlet lentebbi korosztályban tovább hagyni hogy romboljon? és valóban, olvasom az utolsó sorokat a cikkben. Ennyi a cél, hogy 1 játékos 1 évben? Miközben a felsorolt Szűcs, Vajda, jurek sem nagy spílerek. Belőlük is Eperjesi, Bacsa, Oláh Bálint lesz pár év múlva. Úgy szeretnék utánpótlás edző lenni diósgyőrben. Jó pénz, fix hely, felelősség semmi. Valaki csak kineveli azt az évi 1 játékost, akit az UP edzők munkájának a bizonyítékaként ha odavaló, ha nem, akkor is belerőltetünk a felnőttcsapatba. Addig is lehet látványosakat nyilatkozni a rest defenceről és a high pressingről a játékmodell sablonról és a box védekezésről nem is beszélve. Közben meg az UP játékosok meg a szülők éveket b@sznak el az életükből.
2022-09-20 05:57:18 Fekete öves, Veterán
Még korábban bassza el a tehetségeket...
2022-09-19 19:56:24 Zöld öves, Tag
Nem hagyták az út szélén, továbbra is jön a fizetés az U19 edzőjeként. Most nézem Vincze Ricsike... hát nincs nagy kínálat edzőfronton.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...