Banner

Völgyi Péter: Nincsenek Euroliga mércével mérve sztárjaink, "csak" jó játékosaink vannak

Szerző: Jáborcsik András | 2023-11-25 21:23:00

Sajtófigyelő - sportal.blikk.hu


A női kosárlabdaszezon legnagyobb szenzációját szolgáltatja eddig a DVTK HUN-Therm, amely fantasztikusan menetel az Euroligában, legutóbb a spanyol bajnok Valenciát verte (67-56) és még veretlen a legrangosabb európai sorozatban. Hogy mennyire volt benne a levegőben a diósgyőri lányok parádés szereplése, arra még Völgyi Péter, a csapat vezetőedzője sem tudott egyértelmű választ adni a sportal.blikk.hu-nak.

A portál a vezetőedző mellett a csapat kíválóságát, Lelik Rékát is megszólaltatta.


Csapatként és egyénileg is erősödtünk a nyáron, de az, hogy hat forduló után nem kaptunk még ki az Euroligában, egyáltalán nem reális. Emlékszem, amikor kiderült, hogy selejteznünk kell a sorozatba jutáshoz, mindenki pesszimista volt. Viszont a lányok nagyon akarták a sikert, ez összekovácsolt minket, így sikerült rácáfolnunk a kétkedőkre, ami nagyon jó érzés, persze azt is tudjuk, hogy a neheze még hátra van – magyarázta elégedetten Völgyi a Sportálnak.



Az idén ötven éves mester a harmadik szezonját tölti Diósgyőrben, ahol remek munkát végez. Nyert Magyar Kupát, bajnoki bronzérmet, mintha egymásnak teremtették volna a vezetőedzőt és jelenlegi csapatát.

Nincs nagy titok, női csapatról beszélünk, fontos, hogy meglegyen a megfelelő összetartás, nincsenek Euroliga mércével mérve sztárjaink, ’csak’ jó játékosaink vannak. Maximálisan respektálom a lányok egyéni törekvéseit és próbálom őket egy irányba fésülni, hogy ezek egybe essenek a csapat célkitűzéseivel. Úgy terelem a játékosokat, hogy hosszútávon gondolkozzanak a karrierjükről, klubjukra a Diósgyőrre és egyáltalán az előttünk álló feladatokra. A kölcsönös bizalom alapja itt mindennek és ez oda-vissza megvan – árulta el munkája sikerének hátterét a szakember.



Amiért jöttem maximálisan megkapom, rendre játszom az Euroligában, meghatározó szerepem van a csapatban, ennél jobb fejlődési lehetőség nem létezik. Magabiztossá tesz, hogy maximálisan megbízhatok a stábban, illetve a csapattársakban. Itt minden egyes játékos karaktere belepasszol a gárda rendszerébe. Szerintem ebben egyedülállóak vagyunk az Euroligában – ezt már Lelik Réka, a magyar válogatott bedobója mondta, aki nyáron csatlakozott Völgyi Péter csapatához.



A Diósgyőr fanatikusai mindig is híresek voltak a megszállottságukról, ráadásul mostanság Miskolcon kosárlabda láz van, ami az alaphangulatra is rátesz egy lapáttal. Nem véletlen, hogy Lelik, aki első szezonját játssza a városban, el van ájulva a miskolci drukkerektől.

Aki a DVTK Arénába belép, azonnal érzi, hogy itt komolyan veszik a kosárlabdát. Őszintén be kell vallanom, játékos pályafutásom során még nem volt alkalmam ilyen közegben játszani. Hidegrázós, ami itt van. Folyamatosan kapjuk az energiát a lelátóról. Ráadásul még idegenbe is elkísérnek minket, ami egy különleges kincs. Szurkolótábora egyben szépsége is a diósgyőri csapatnak – áradozott a 24 esztendős játékos.


Tovább a sportal.blikk.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>>


forrás: sportal.blikk.hu

fotók: FIBA.Basketball



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Dióferi |Válasz erre: 8. Mkosar
2023-11-26 11:11:13 Fehér öves, Lelkes újonc
Völgyi szerintem arra gondol,hogy mivel a csapat folyamatosan jól szerepel az Euró ligában az itt jól teljesítő játékos komoly eséllyel szerződhet jó pénzért egy külföldi csapatba magyar ként. pl Arella.
2023-11-26 11:04:22 Barna öves, Őstag
És még valami, manapság, beszélgetve, kosárral kapcsolatban, döntéshozókkal, ügynökökkel, egyéb résztvevőkkel...
Finoman fogalmazva, nem a szavahihetőségünk a legnagyobb erényünk...
8. Mkosar |Válasz erre: 4. jaborcsik-andras
2023-11-26 10:32:57 Barna öves, Őstag
Nem volt pontos az idézet, elnézést, de a mondanivalón nem változtatotott.
Viszont, hagy legyek megint az 'ördög ügyvédje'.
Napjainkban egy játékos, mikor az ajánlatát kapja, sem a célokat, sem a leendő csapattársait, stb nem tudja.
Száraz tényeket lát, és ennek alapján kell döntést hozni.
Nem beszélva arról, hogy hosszútávú szerződés, leszámítva az up-t, nincs napirenden.( eddig)
Rgo, milyen alapon beszélünk itt játékos hosszútávú gondolatairól???
7. Mkosar |Válasz erre: 6. Karpfen
2023-11-26 10:25:04 Barna öves, Őstag
Igy van.
Pontosan erre utalok én is.
6. Karpfen |Válasz erre: 2. Mkosar
2023-11-26 09:48:46 Piros öves, Veterán
Remélem, meg tudnak majd egyezni. Annak a csomagnak, amit egy klub kínál a játékosnak, csak egy eleme a fizetés, még ha a legfontosabb is. Réka is látott már karón varjút, pl. Cegléden.
2023-11-26 09:48:42 Piros öves, Őstag
Én úgy gondolom, ez most oda-vissza tökéletes helyzet a klubnak, és a játékosoknak is. A magyar játékosok nem is lehetnének most jobb helyen, fejlődő csapat, klasszissá válni akaró játékosokkal. Együtt fejlődik a klub a játékosokkal, aztán ha valamelyik játékos gyorsabban fejlődik, mint a klub, az szintet lép majd. De szerintem addig ez a tökéletes hely szakmai szempontból.
4. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 3. Mkosar
2023-11-26 09:15:29 Fekete öves, Veterán
Nem azt mondta, hogy gondolkozzanak el, hanem hogy hosszútávon gondolkozzanak a karrierjükröl
Nem mindegy a kiragadás a szövegből.
2023-11-26 08:31:41 Barna öves, Őstag
Illetve, 'a játékosok gondolkozzanak el a karrierjükön' no ezt most hogy kellene értelmezniük?
2. Mkosar |Válasz erre: 1. Karpfen
2023-11-26 08:23:50 Barna öves, Őstag
Feltéve ha hajlandó lesz kifizetni a klub az értékét.
Eddig nagyszerüen 'menedzseli' a mérkőzéseket.
Ugyan Péter nyilatkozza, 'nekünk nincsenek eL-sztárjaink' de a jövő sztárjai már bontogatják a szárnyaikat.
Igy volt ez, a mostani spílerekkel is valahol..valamikor..
2023-11-25 22:10:14 Piros öves, Veterán
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire intelligens játékos Réka. Remélem, hosszú távon itt képzeli el a jövőjét.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...