Banner

Új szerepkörben a csapatkapitány

Szerző: objektív | 2023-08-14 13:10:00

A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.


Holdampf Gergő új szerepkört kapott a DVTK középpályáján, és Mezőkövesden egy gólpasszal bizonyította, hogy itt is jól érzi magát. A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.



- Három mérkőzés, egy vereség, egy győzelem, egy döntetlen, hogyan értékeled a bajnoki rajtot?

- A Puskás Akadémia ellen az első húsz perc nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, kerestük a játék ritmusát. Látszott az ellenfelünkön, hogy hosszú évek óta az élvonal egyik meghatározó csapata, és magasabb tempóban játszottak, amit nekünk is fel kellett venni. Ezt követően azonban fokozatosan feljavultunk, és a második játékrészben már jól játszottunk, még ha a gól nagyon hiányzott is. Mezőkövesden ott folytattuk, ahol egy hete abbahagytuk, és ekkor már eredménnyel is párosult a jó játék. Az első félidőben kimondottan jól futballozott a csapat, a második félidőről viszont nehéz szakmai szempontból beszélni, mert a körülmények nem tették lehetővé a játékot. De a legfontosabb célunkat elértük, hazahoztuk a három pontot.

A Paks elleni mérkőzést is jól kezdtük és gólt is tudtunk szerezni, de utána már kicsit akadozott a játékunk, így ki tudott egyenlíteni az ellenfelünk. A második félidőben inkább mi álltunk közelebb ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést, de sajnos hiányzott az a kis plusz, ami kellett volna a győzelemhez. Az első három mérkőzésen a négy pont elfogadható, de nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült három pontot szereznünk a Paks ellen. Most azon kell dolgozunk, hogy Zalaegerszegről győztesen térjünk haza.

- Sok szempontból különbözött az első három találkozó, de a legnagyobb és egyúttal leglátványosabb fejlődés a gólok számában történt.

- Már az idénynyitót követően arról beszéltünk az öltözőben, hogy még több helyzetet kell kialakítani, és sokkal pontosabbnak kell lenni az ellenfél kapuja előtt. Mindkét területen előre léptünk, amit az öt gólunk is alátámaszt. A hétköznapok során nagy hangsúlyt fektetünk a támadások befejezésére, a kapu elé érkezésre, ideje volt, hogy ennek meglegyen az eredménye.

- Mezőkövesden a második félidőben sok helyen állt a víz a pályán, játszottál már valaha ilyen körülmények között?

- Mondanám, hogy volt már szerencsém, ha jó lenne bokáig vízben focizni. De nem az, ráadásul az előző alkalommal a pálya sokkal jobban megsínylette a nagy esőt. Hatalmas sártengerben dagonyáztunk, mert labdarúgásnak azt nem lehetett nevezni, most legalább elfolyt a csapadék, és az idő múlásával egyre jobb lett a gyep állapota, így egyre inkább vissza tudtunk térni a saját stílusunkhoz.

- Tapasztalt játékosként tudtad, mire számíts, de fel kellett-e a többieket készíteni az új körülményekre?

- A kényszerszünetben tudatosan készültünk arra, hogy másfajta játékot kell játszani a második félidőben. Az első pár percben érződött, hogy nem a mi javunkra változtak meg a körülmények, a Mezőkövesd viszont jól reagált a helyzetre, mert nekik jobban feküdt az ívelgetős játék. Szerencsére idővel a pálya minősége is javult, és újabb gólokkal megtartottuk az első félidőben szerzett előnyt.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

3. sheldon |Válasz erre: 2. repohár
2023-08-15 21:16:57 Piros öves, Fanatikus tag
Abból, ahogy játszik. Védekező...
Bár reméli, hogy egyre jobban megy majd a támadás is.
Mi is reméljük...
Bár én szívesen kipróbálnám inkább Lőrinczit.
2. repohár |Válasz erre: 1. sheldon
2023-08-15 18:54:38 Piros öves, Őstag
Ezt miből sikerült összerakni?
2023-08-15 17:20:14 Piros öves, Fanatikus tag
Holdampf egy sokat futó, erőteljes, védekező középpályás...
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...