Banner

Te döntesz

Szerző: dfcwolf | 2024-02-23 18:41:00

Egy beharangozó, amiben mindenki megtalálhatja, amit szeretne


Egy ilyen kis kényszerszünet után nehéz beharangozót írni, mert olyan sok dolog történik időközben, hogy a meccs szinte másodlagos lesz. Ráadásul színes ez a diósgyőri közösség és sokszor kiderült már az, hogy másként ítélünk meg döntéseket, másképp látunk dolgokat és erre a problémára kerestem a megoldást. DVTK szurkolónak lenni egy örök hullámvasút, ahol hegyek és völgyek váltogatják egymást szokatlan sebességgel és ez a pálya nélkülözi a nyugodt és egyenes részeket. Két olyan sportágunk van most, amely tömegeket mozgat meg. Mindenki tudja, hogy ez a foci és a kosár. Amíg az egyik csodát csodára halmoz, addig a másik megint csak inkább a keserűséget adja nekünk.
Ha te inkább a kosárlabda szurkoló vagy, akkor lépj a 3. bekezdéshez. Ha a foci áll közel a szívedhez, akkor folytasd a 2. bekezdéssel!

2. Az utóbbi hónapok eseményei megosztóra sikeredtek, hiszen elküldték Szergejt és utána ideiglenes edzővel folytattuk a küzdelmeinket, akivel nem voltunk túl sikeresek. Állítólag nem is számolt a klubvezetés azzal, hogy Simon Miklós vezeti a csapatot a szezon végéig, bár erről nem tájékoztattak senki, így nem is lehet igaz. Teljesen logikus lépés lett volna házon belül megoldani az edzőkérdést, ha lett volna megfelelő kvalitású edző, de az első csapat irányítása még túl nagy falatnak bizonyult Simonnak. Ezután érkezett a csapathoz Radenkovics. A kiválasztásának folyamatáról viszont nem tudtunk meg sokat.
Ha egyetértesz a klubvezetés döntéseivel, akkor ugorj a 4. bekezdéshez, ha nem, akkor számodra a 6. bekezdés következik.

3. Eszméletlen sikert ért el a csapat szerdán és olyan mentést mutatott be a csarnokban, hogy arra még ez ellenfelek is elismerően csettintenek. Újra láthatták a kilátogató szurkolók azt, hogy mire is képes egy olyan csapat, aki a végsőig képes küzdeni és nem ismer lehetetlent. Ráadásul majdnem teltház előtt játszottak, amire eddig még nem volt példa hazai pályán. Újra kosárláz van Miskolcon és ez talán majd visszacsábítja a szurkolókat a csarnokba, hiszen van egy európai szemmel nézve is komoly csapatunk.
Ha volt benned a kosármeccs után némi rossz érzés, akkor lépj a 7. bekezdésre, ha teljesen elégedett voltál, akkor az 5. bekezdéssel folytasd.

4. Szükségszerűek voltak ezek a lépések és én teljesen a klubvezetés nézeteit vallom. Szergej hibázott, így mennie kellett, ehhez nem férhet kétség. Olyanokat mondott el a szurkolóknak, amit egyetlen munkáltató sem nézne jó szemmel. Az edzőkérdést megpróbáltuk megoldani házon belül, de látszott, hogy nem működik és ezért kellett gyorsan váltani. Radenkovic jó szakember, hiszen már bizonyított nálunk és Zirojevics érkezésével még erősebb lesz a szakmai stáb és visszatérhet a régen várt és régen annyira csodált erőnlétünk.
Ugorj a 11. bekezdésre.

5. Az eredménytől függetlenül nehéz lesz a visszavágó, de semmiképpen nem lehetetlen. Ezek a lányok már nem egy csodával ajándékoztak meg minket és remélhetőleg még nem fogytak ki a csodatevésből. Óriási eredmény lenne a legjobb négy közé jutás és azt hiszem, meg is érdemelnénk már ezt itt Miskolcon.
Ugorj a 12. bekezdésre.

6. Úgy kommunikáltak az új edző bemutatásánál, hogy velünk foglalkozik a sportsajtó, pedig inkább csak nevetnek rajtunk. Inkább csak kapkodás, amit látnak és ez nem vet jó fényt ránk. Sajnos, az az érzésünk támadhat, hogy a riválisok újra csak legyintenek a nevünk hallatán, hiszen elképesztően sok edzőváltásunk vagyunk már túl. Szóval, ez a hírnév semmiképpen nem ad okot a büszkeségre.
Ha szerinted az események kihatnak a játékosokra, akkor ugorj a 8. bekezdésre, ha nem hatnak a játékosokra akkor 9. bekezdéssel folytasd.

7. Sajnos, nem volt túl jó nézni pár szurkoló reakcióját, amikor az ellenfél játékosa megsérült. Ráadásul a közvetítésben is egészen jól látszott. Szeretném megérteni, hogy miért reagáltak páran úgy, ahogy, de azt hiszem, nem sikerülne. Az egy dolog, hogy vitathatatlanul a legnagyobbak vagyunk a lelátón, de lehetnénk a legsportszerűbbek is. Nem kell az ellenfelet a tenyerünkön hordozni, de talán egy kis együttérzés nem árt nekünk sem.
Ugorj a 12. bekezdésre.

8. Talán egy kicsit megbomlott az öltözői egység az utóbbi hónapok eseményeitől, hiszen érdekes események zajlanak a klubnál. Olyan játékos kerül vissza a keretbe, akivel már nem számoltunk. A kapusok váltogatják egymást a kapuban. Szóval ideje lenne kiegyenesedni. Persze, valószínűleg mindannyian láttak már hasonlót és nekik az a dolguk, hogy a legjobbat adják magukból az új edzőnek, mert most kell megmutatniuk, hogy lehet rájuk számítani. Ki kell tisztítani a fejüket és küzdeni a kezdőbe kerülésért.
Ugorj a 10. bekezdésre.

9. A játékosoknak nem kell ezzel foglalkozniuk, hiszen profik. Talán szárazan hangzik, de csak be kell menniük a munkahelyre és ott a legtöbbet kihozni magukból, hogy az edző számíthasson rájuk. Beállnak a stáb mögé és teszik a dolgukat és természetesen elvégzik a rájuk szabott munkát, hogy ott legyenek a kezdőben. A bemutatkozó sajtótájékoztató után azt azért lehet sejteni, hogy a fiatal játékosok nagyobb szerepet fognak majd kapni a meccseken és ez talán majd motiválni fogja őket.
Ugorj a 10. bekezdésre.

10. Ha valamiben biztosak lehetünk akkor az, hogy valami új lesz, ami a pályán visszaköszön majd és ezt érdemes lesz élőben megnézni. Még az is lehet, hogy egy teljesen új arcát mutatja majd a csapat és ebből én nem szeretnék kimaradni. Az ellenfél is olyan, ami hívogatja a szurkolókat, mert mindenképpen vissza kellene vágni az első meccs eredményéért.
Ugorj a 11. bekezdésre.

11. Hiszen a Videoton lesz a soros, akik az első meccsen elég nagy meglepetés okozva simán vertek minket és azóta is szárnyalnak. Olyannyira, hogy a tabella harmadik helyére repítették magukat. Ennek ellenére nem mehetnek biztosra szombaton és nekünk is bíznunk kell a jobb folytatásban, mert nem adhatjuk fel a reményeinket. Volt egy kis idő összeszokni és talán az új edzőnk is kitalált valami olyat, amivel meglephetjük a fehérváriakat.
Ugorj a 12. bekezdésre.

12. Nekünk nincs más dolgunk csak annyi, hogy mi is mindent megtegyünk a lelátón és amikor nehezen megy a pályán, akkor támaszkodhassanak ránk. Ez az, amit mi szurkolók hozzá tudunk tenni. És hozzá is fogjuk tenni! Mert aki Diósgyőri!



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. rugoka |Válasz erre: 17. wexeye
2024-02-23 13:40:56 Piros öves, Fanatikus tag
Azzal egyetértek, hogy a skandik az upbe rakják a pénzt, mert egyébként ők is tudnának minőségibb légiósokat venni, de ők nem ezt az utat választották, sztem helyesen vagy nem gondolkodhatok helyettük.
2024-02-23 12:35:52 Piros öves, Őstag
A saját gondolatmenetemet folytatva, az megintcsak ízlés kérdése, hogy ki hogyan tekint arra a problémára, ki ennek a vívódásnak az áldozata, az a külföldi labdarúgó, aki felett a vita folyik, vagy pedig az a hazai játékos, akinek a felnőtt csapat közelébe jutás jelentősen megnehezül. Elméletileg egy olyan versenyhelyzet miatt történik meg a magyar játékosok mellőzése, aminek ő úgymond minőségileg nem tud megfelelni. Viszont ugye ennek a kijelentésnek az objektivitását erősen meg lehet kérdőjelezni, mivel az egyetlen nemzetközi összehasonlítási alapot nyújtó nemzetközi kupákban való szereplése az nb1-es kluboknak összességében véve nem mutat előrelépést. Egyrész a minőségi előrelépésnek a tárgyilagos vizsgálata más szempontok szerint fals, másrészt ez a stagnálás, vegetálás azzal együtt kijelenthető, hogy az FTC-re és csakis rájuk vetítve maga a megállapítás nem teljesen állja meg a helyét. De a tényszerű előrelépés az ő esetükben is csak egy 20 éves távlatot vizsgálva igaz. Lehet egyéb gazdasági mutatókkal igazolni a kúlföldi labdarúgók szerepeltetésének létjogosultságát, viszont abban az esetben a versenysport mint tevékenység vész el a labdarúgás mögül és züllesztjük le a sportot ezáltal holmi gazdasági tevékenységgé..
18. dfcwolf |Válasz erre: 6. tarhinho
2024-02-23 12:28:13 Fekete öves, Őstag
Onnan jött az ötlet. Köszi!
17. wexeye |Válasz erre: 14. objektiv
2024-02-23 11:22:57 Fekete öves, Őstag
Itt mindenki csak meggazdagodni akar, nincsenek valódi tulajdonosok,nincs szakmai terv stb. Strómanok vannak,pénzmosók. A párt meg vb-n akarja látni a válogatottat és legyen 1-2 csoportkörös csapat. Ezek sem azonnali eredmények,sőt. A fradika hányadik nekifutásra érte meg a tavaszt? Sokadik,előtte voltak komoly leégéseik. A többi csapat lófaszt sem ér el a nemzetköziben. Ennek semmi értelme szerintem. Rugoka hszre válaszolva pedig én azt gondolom, hogy attól,hogy a norvégok és svédek,dánok gazdagok,a töredékét sem költik focira,mint mi. Edzőket képeznek,gyerekeket NEVELNEK, infrastruktúrát fejlesztenek(nem stadiont csak). Ezek olyan befektetések,amik nemcsak hogy megtérülnek,de többet is hoznak vissza,sőt eleve kevesebbe kerülnek,mint ez a latványkonyha amit itthon üzemeltetnek. De itt ez kell. És a szájak befogva, mert a válogatott 3x EB résztvevő. Ez tök jó,csak ettől még a közhangulaton kívül semmi nem lett jobb. Ez a DVTK LA 10+ év alatt 1 Bárdost,Oláh Bálintot és Jureket tudta kinevelni. Játékperc/elköltött Ft mutatóban ez nem valami fényes. De a Honvéd is látjuk hol tart,pedig onnan bőven jön ki hazai viszonylatban jó képességű gyerek. Nb2 középmezőnyre elég. Felcsúton nincs saját nevelés a kezdőben max 1-2,a Csákvárjuk meg nb2 vége. Az MTK liftezik,talán ott játszatják a legtöbb saját nevelésűt. A Lokiban sincs már szinte új gyerek egy jó ideje, nem véletlen,hogy megvették Vajdát, ott még Ferenczi meg Szijjártóné Balázska képviseli a saját nevelést. A többi csapat említést sem éremel etéren.
2024-02-23 10:21:31 Piros öves, Őstag
A versenysportot értelmezzük itt szerintem különbözőképpen, azon belül is magát a fogalmat, azaz hogy mit is jelent a verseny és a sport. A sportot nehéz lenne bármi mással összetéveszteni vagy összekeverni, jelen esetben olyan jellegű testmozgásról beszélünk, ami játékos formában, szervezetten működik és elméletileg a testi és fizikai erőnlétet veszi igénybe és annak fejlődését segíti, szolgálja..Elnézést ha nem az akadémiai megfogalmazást húztam elő, de lényegében erről van szó, a fizikai munkától ami megkülönbözteti az én értelmezésemben az a játékos mivolta, és az hogy ellenfél ellen hivatott ezt a fajta küldetést teljesíteni annak végzője, még akkor is igaznak találom a megfogalmazást, amennyiben könnyen elképzelhető, hogy két építőipari munkás egymást felülmúlva igyekszik egy-egy épületet egymás szomszédságában felhúzni, illetve létezik olyan típusú sport is, amely során az ellenfél mint leküzdendő akadály nincs jelen, gondolok itt elsősorban például a szabadidős kocogásra, vagy egyéb konditermi mozgásokra, amelyek során az azt végzők jellemzően saját magukat mint mentális kihívást szoktak úgymond ellenfélként aposztrofálni.
Tehát visszaterve az alapgondolatra, mit is jelent a versenysport, kiket értelmezünk a saját csapatunkon belül elhelyezkedőknek és kiket a legyőzendő ellenfeleknek, és akkor itt ki-ki nyugodtan jelölje meg, hogy egy adott nemzet versenysportjába beleszámítható-e, illetve annak produktumaként elfogadgató-e a külföldi nevelésű labdarúgó, vagy pedig ez értelmezhetetlen, hanem csakis és kizárólag a hazai nevelés az, amelyik eredményként igazolható és úgymond a GDP-be beleszámít. Ez jelen állás szerint, mivel szabály nincs rá, illetve ahogy a klubok filozófiája is mutatja, ízlés kérdése.
15. rugoka |Válasz erre: 12. wexeye
2024-02-23 09:40:11 Piros öves, Fanatikus tag
A kis pénz-kis foci (alias Puskás) kivetítve kis hazánkra értendő, mert itt még mindig nem jöttek rá, hogy az up nevelés professzionális fejlesztése kizárólag az esélye annak, hogy országunk focija valami eredményt elérjen klubszinten is. Máshol már rég rájöttek. Mondjuk abban azért bőven van különbség, hogy a svédeket, norvégokat pl. anyagilag sem lehet egy lapon említeni hazánkkal, a horvátok meg a csehek a kiváló up nevelésük miatt tudnak eredményeket elérni.
Amúgy itt nem volt akkora baj ez a TAO meg akadémiák kitalációja, csak hát minőségi tartalommal meg nem sikerült megtölteni és az a 10 év már eltelt!
Oké, hogy DVTK szurker vagyok, ez érdekel, de hazánkat ez a nyomorult "nemzet csapata" képviseli, ami ellen leginkább manapság szurkolok sajnos vagy nem, mert nem tetszik ez a nagyképűség, arrogancia ami felőlük árad és a szurkolóik sem veszik észre, hogy így ezzel a szar koncepcióval, ahogy ott gondolkodnak nem kunszt bajnokságokat nyerni, de pofájuk meg van azt mondani, hogy az MBI nem készíti fel őket a nemzetközire, mire elhalasztják a bajnoki meccsüket 34 fős (!!!) kerettel. Azért van baj rendesen, meg nem kicsi ellentmondás a gondolkodásukban, amiből előre menetel nem is lesz nemzetközileg.
Ráadásul az úttesttel ugyanez lesz a helyzet lefogadom, kidobtt pénzek légiósokra, egymással ellesznek a bajnokságban, de a nemzetköziben sehova se fognak eljutni. Kidobott milliárd közpénzek!
2024-02-23 09:21:29 Fekete öves, Őstag
Azonnali eredményt akar mindenki, a hosszútávú koncepció nem pálya. Azonnali eredmény pedig nincs az utánpótlásból. Azt fel kell építeni, be kell illeszteni, meg kell gyökereztetni. Mondjuk egy évtized. Minimum. Az sok lehet egy ember életében, de egy klub életében csak egy szakasz. Valahogy mégsem kezdődik el egy igazi szakmai utánpótlásképzés. Mindenki hedonista, mindenki a mában gondolkodik, nem a jövőben. A jövő építéséhez idő kell az életedből. Türelem, szakma, munka, alázat. Jobb megvenni a készt, de a kész mindig elvész. Az értéket az önerőből teremtett, alkotott dolgok képviselik, nem a megvásároltak.
13. antiabs |Válasz erre: 12. wexeye
2024-02-23 09:14:10 Piros öves, Őstag
UPedzők képzésével, értékelésével és folyamatos fejlesztésével, ill. megbecsülésével kell kezdeni, ha az már megvan, akkor jöhet minimum 7-8 év szisztematikus építkezés és utána a BL, EL, EKL kupakban indulo csapatainkban is lenne már szemmel látható mennyiségű használható, később piacképessé váló magyar fiatal.
Ameddig ezt nem lépik meg, addig minden részsiker csak arra jó, hogy átmenetileg elvigye a fókuszt a valós problémáról.
(Sajnos valamennyire a magyar kosár UP vonalra is igaz ez.)
12. wexeye |Válasz erre: 11. rugoka
2024-02-23 08:22:20 Fekete öves, Őstag
Leszarom én hogy mit csinál a cigány edzőjük,meg az egész köcsög fradi. Nem értek egyet a kis ország kis focival sem,hisz Szerbia, Horvátország, Csehország, Dánia,Norvégia, Izland, Svédország stb egyik sem nagyobb ország, mint mi. A koncepció más. És ez a bosszantó, hogy ezeken a helyeken eredményesebbek is. Annyi pénzből, ráadásul közpénzböl,amit a magyar fociba öntenek,fradistol,akadámiástól az elért eredmények egy nagy büdös nullával egyenlőek. Amit pedig "elértek " Azt a zöldek légiosokkal érték el. Ez az aminek semmi haszna a magyar futball számára,sőt szerintem ártalmas inkább. A norvég csapatokat azért hoztam példának, hogy egy konfettiliga kieséses szakaszt 2 csapatuk is elért gyakorlatilag tisztán hazai játékosokkal. 1000x leírtam én is,mások is, hogy ennyi pénzből, ennyi év alatt mit el lehetett volna érni,ha az utánpótlásra költik értelmesen.
11. rugoka |Válasz erre: 9. wexeye
2024-02-23 07:51:52 Piros öves, Fanatikus tag
Úgy van! A Sparta Praha ettől az Olympiakostól xszer nagyobb költésgvetésű Galatát verte ki 4-1el, a cseh csapatban 6(!) saját nevelésű játékossal!!! Ez volna a jövő és az értelmes a ratyi számára is, de úgy látom a közpénznek csak az esztelen tovább szórása fog menni tovább, pl. kiváncsi fáncsi szintű, tegnap lefocizott színtelen-szagtalan légiósokra. Megnézem majd, hogy ez a hülye sztankovics mit csinál a 34 fős keretével az egyetlen megmaradt bajnokságban való érdekeltséggel, amikor alig rotál, hogyan tart tűzben játékosokat. Sehogy! Ettől függetlenül hatalmas ováció lesz a bajnokság megnyerése. Szánalom a köbön!!!
Régen rá kellett volna jönni, hogy kis ország-kis foci. A jelenlegi, pénzt beleöntöm gondolkodással, ami nemzetközi szinten aprópénz, szart se fognak elérni, hébe-hóba lehetnek csoportkörösek, inkább hébe, de hát egy amatőr csapat kiejti, ilyen a cseh vagy horvát csapatokkal nem fordul elő!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...