Ma ünnepli 89. születésnapját Szabó Géza, a diósgyőri Aranycsapat vezetőedzője

Eredményes munkájáért 1979-ben az év labdarúgóedzőjének választották.

A futballimádók körében még ma is jól cseng a Salgótarjánban élő Szabó Géza labdarúgóedző neve. A hetvenes évek végén pályaedzőként dolgozott dr. Lakat Károly mellett az olimpiai válogatottnál, majd szóba került a neve a szövetségi kapitányi poszton is. Sokan „korbácsos embernek” tartották, volt játékosai ma is nosztalgiáznak az elhíresült súlymellényes edzéseiről. A sportember a legnagyobb sikereket az SBTC és a DVTK futballcsapatával érte el.

Eredményes munkájáért 1979-ben az év labdarúgóedzőjének választották és bronz érdeméremmel tüntették ki. Aztán 2018. augusztus 20-án a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át. 2020-ban a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a kiemelkedő sportmunkájáért Bérczy Károly-díjjal jutalmazta, továbbá az SBTC százéves évfordulójára megjelentetett jubileumi bronz emlékérmet kapott. A korábbi edző csaknem harminc éve nyugdíjas, s június 28-án ünnepli 89. születésnapját.

Szabó Géza méltán nevezhető a DVTK Sir Alex-ének. Ő ugyan nem töltött el 27 évet csapata kispadján, mint Sir Alex Ferguson a Manchester Unitedén, de hat és fél éven keresztül dirigálta a csapatot és 215 bajnoki mérkőzésen ült a DVTK kispadján. Ezzel messze-messze megelőzi a 105 mérkőzéssel második Preiner Kálmánt és a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló Tomecskó Józsefet, aki 105 alkalommal irányította a Diósgyőrt.

Az 1973-74-es bajnokság indulásakor szerződött Diósgyőrbe és Preiner Kálmán vezetőedzővel közösen mindjárt győzelemre vezették a DVTK-t az NBI/B-ben és szereztek jogot az élvonalbeli szereplésre. Azt kevesen tudják róla, hogy már bajnoki bronzérmes edzőként érkezett Miskolcra, hiszen 1972-ben a későbbi szövetségi kapitány Moór Ede pályaedzőjeként a Salgótarján csapatával harmadik helyet szereztek az NBI-ben és kétszer elhódították a vidék legjobbja címet is.

Az NB I-ben vezetőedzőként 39 évesen debütált Miskolcon és szisztematikus munkával építette fel azt az Aranycsapatot, amelyik az 1978-79-as bajnokságban bronzérmet szerzett, valamint az 1976-77-os és az 1979-80-as szezonban kétszer is elhódította Magyar Kupát, akkori nevén Magyar Népköztársasági Kupát. A Lakat Károly vezette olimpiai válogatottban a lengyel és a csehszlovák válogatott elleni mérkőzésen kilenc, illetve nyolc diósgyőri játékos volt részese a válogatott sikereinek.

1979.szeptember 12-én Nyíregyházán a Csehszlovákia elleni barátságos válogatott mérkőzésen, illetve az október 17-i debreceni Finnország elleni Európa bajnoki selejtezőn 5-5 diósgyőri játékos (Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár és Borostyán) szerepelt a magyar labdarugó válogatottban. Tatár Gyuri mindkét mérkőzésen gólt is szerzett.

A bajnoki bronzérem megszerzését követően a Mester így nyilatkozott: ”A labdarúgók felkészítését, nevelését választottam élethivatásomnak, annak ellenére, hogy nagyon keserves, nehéz pálya. Tanári diplomám van, a katedrát azonban átmenetileg felcseréltem. Jólesik a dicséret, de nem mindig volt ilyen rózsás a helyzetem. A labdarúgás nagy páternosztere hol felfelé, hol lefelé viszi az edzőket. A sikert hamar elfelejtik a vezetők és a szurkolók. A csapat legnagyobb erénye most a hajtás és a lelkesedés. A csapat nagy része különböző válogatottakban játszik. Ez kellemes, de mit tagadjam, gond is, mert a válogatott edzések miatt egy kicsit szétdarabolódik a csapategység. Nem biztos, hogy a bajnoki harmadik helyünket meg tudjuk tartani. Ha azonban szakmai célkitűzéseinket továbbra is megközelítjük, akkor már megérte. Hát ezért maradtam Diósgyőrben”

Egy 2011-es interjúban így emlékezett vissza a diósgyőri időkre: „Mindig nagy szeretettel gondolok a diósgyőri időkre, hiszen itt lettem ismert edző. Fiatal szakemberként szép feladatot kaptam egy új csapat építésében. Hosszú távra adtak bizalmat, ami ma már ismeretlen fogalom. Mint ahogy az is ritkaságnak számít, hogy saját nevelésű, vagy környékbeli fiatalokból alakítunk ki első osztályú csapatot. Diósgyőr ebben is példát mutatott. Edzőségem alatt a hetvenes évek végén öt A- és kilenc olimpiai válogatottat adtunk a magyar labdarúgásnak. A bajnoki bronzérem és a két Magyar Kupa győzelem tizenkét nemzetközi mérkőzésre jogosította a csapatot. Olyan gárdák ellen sikerült helytállnunk, mint a Celtic, a Dundee United, a Rapid Wien, a Besiktas, illetve a Hajduk Split. Bízom abban, hogy lesz még Miskolc a futball fellegvára. Újra legyenek Salamonhoz, Kutasihoz, Szántóhoz, Verébhez, Fükőhöz, Tatárhoz, Feketéhez, Borostyánhoz, Váradihoz, Oláhhoz, Teodoruhoz, Szalaihoz, Kerekeshez és Magyarhoz hasonló játékosok, akik olyan dicsőséget szereznek a városnak, mint a felsoroltak.”

Névjegy

Szabó Géza 1935. június 28-án született Abasáron.

Pályafutásának állomásai

Labdarúgóként: Egri Tanárképző Főiskola, Szécsény, Salgótarjáni Petőfi, SKSE, SBTC.

Edzőként: Salgótarjáni Sportiskola (1963–1970), SBTC (1970 tavasz–1973), Diósgyőri VTK (1973–1981), SBTC (1981–82), Ózdi Kohász (1982–83), Borsodi Bányász (1983–84), Recski Ércbányász (1984–1988), SBTC (1989 április–1990 nyara).

Eredményei, sikerei: Az SBTC pályaedzőjeként az NB I-ben kétszer volt vidék legjobbja (1970–71, 1971–72), egyszer bronzérmes (1971–72). A Diósgyőrrel az NB I B-ben edzőként első hely (1973–74), az NB I-ben bronzérem (1978–79), két Magyar Kupa-győzelem (1976–77, 1979–80).

Pályaedzőként 106, vezetőedzőként 215 alkalommal ült NB I-es csapatok kispadján. Az NB II-es és az NB III-as mérkőzésekkel együtt 592-szer (vezetőedzőként: 452, pályaedzőként: 140) izgult a csapatai sikereiért. Persze, ehhez még hozzájön a számtalan barátságos, nemzetközi és kupaösszecsapás is.

Isten éltesse, Mester!