Kupadöntő az én szememmel

Hat évvel ezelőtt, 2014. május 25-én vívtuk a Magyar Kupa döntőjét az Újpest ellen. Annak ellenére, hogy végül tizenegyesekkel alulmaradtunk, biztos vagyok benne, hogy minden diósgyőri szurkoló őriz kellemes emlékeket is a döntővel kapcsolatban. Felejthetetlen nap volt egy izgalmakban bővelkedő meccsnek és a felejthetetlen diósgyőri szurkolótábornak köszönhetően. Ahogy a kilencezer miskolci bevette Budapestet és szurkolt a Puskás Stadionban, még ma is libabőrös emlékeket ébreszt az emberben.

Életem meccse sorozatunkban "sp" szurkolótársunk írását osztjuk meg újra veletek. Gyertek, éljük át újra ezt a felejthetetlen meccset.

7 óra x perckor vetett ki az ágy, de akkor még semmi izgalom nem volt bennem. Tudtam, hogy ez az "A nap", de a reggel és a biszem-baszom bögréből történő kávézás rendben telt.

Aztán az idő is, már 9 óra volt, amikor beindult bennem valami. Affene, lemegyek szavazni, azzal is telik az idő, addig megmelegszik a reggeli. Csak a fele ment le. Itt már éreztem, hogy nagy a „baj”. 10.30: Mikor megyünk már? Lemegyek a trafikba, azzal is telik az idő. 10.45: még mindig semmi. Csak el kéne már indulni. Egészen feszült voltam már…

„Ezek nem normálisak, én mondom. Már elindultak…” – panaszkodik a nyugdíjas néni a vele szemben ülő hölgynek és négyéves forma kisfiának a villamoson. Hát igen, eljött A vasárnap. Nem tudhatta a néni, hogy mellette egy, az egyik legrégebb óta meccsre járó törzsszurkoló foglal helyet. De ő nem mondott semmit. Gondolatai már a Puskásban jártak.

Közben szépen gyűlt a tömeg, a pirosba, fehérbe vagy éppen feketébe öltözött drukkerek. Mindenki a belvárosba, a buszos/autós találkahelyre vagy a Tiszai pályaudvarra igyekezett.

A néni azonban csak nem hagyta abba; ha addig nem lett volna egyértelmű, a Malomszög utcai megállóban, a pirosnál vesztegelve deklarálta, ő bizony nem szereti a sportot, a focit pedig mégúgyse. Az unokái fociznak, de hát ő mondja nekik, hogy az nem jó semmire… Nem tudja. A kisfiúcska szemben aztán közölte vele, hogy ő is focizik ám. Ő tudja. És végre csend lett.

Találkozás cimborákkal a Városház térnél. Kicsi megnyugvás. A Centrumnál már minden rendben volt. Rigmusok, zászlók, SUD és lengyel barátok. Jól van. Aztán a Tiszai minden várakozásomat felülmúlta; ismerősök kurjantottak innen-onnan, piros-fehér volt minden, és zengett a sok-sok diósgyőri dallam. Megérkeztünk, pedig oly’ messze voltunk még.

Tele a vonat, indul a túra. Pálinka, szendvics, sör, szendvics, pálinka. És sör. Kollegina nyakig az ablakban, új kispajtásunk mellette, fényképezőgépek és kamerák a peronon, szelfik és becsekkolások, videók és fotók. Integet a rendező pályaudvar, Nyék, Emőd és Mezőkövesd. Mintha a szerencsét próbáló legkisebb királyfit támogatnák. Velünk van Borsod, és még ki mindenki más! Ciprustól Spanyolországon keresztül az Egyesült Királyságig. Jó érzés diósgyőrinek lenni!

Köszönöm, hogy diósgyőrinek születtem!

30 perc után rám kellett szólni, hagyjak a hangomból a meccsre is, no meg az is jó ötletnek tűnt, hogy dobnak használom az ablakot, dobverőnek meg a tenyerem. Arról nem is beszélve, hogy az ablakon kinézés, azon mellkassal támaszkodás veszélyesebb, mint egy Mátészalka elleni NB II-es kézilabda-rangadó.

Pest megye, zuhé, ázott verebek a vonatban, de kell a levegő. Együtt vagyunk…

Érkezés a Keletibe. Végre! Bevonulunk, felrobban Budapest. Indul a menet. Első kocsma megrohamozva, pirosba öltözött a pult. Nem voltak erre felkészülve.

Érkezés a Puskáshoz. Mennyi diósgyőri! És mennyi idő van még a kezdésig… Nem is emlékszem, mivel töltöttük el az időt. Talán azzal, hogy néztük, hogyan változik a legendáról elnevezett aréna Diósgyőri Stadionná. Ja, és persze a mennyei megyei amatőr kupadöntő.

Hajrá Pilis!

Az biztos közelebb van Miskolchoz, mint Biatorbágy – egyezünk meg szurkolótársammal.

Hát ez bejött, akkor biztosan nyerünk mi is…

Kezdés, koreográfia, lufik, 9000 torok zengése, „csak egy nap az élet” – gyönyörű! Csak ne találtak volna be a lilák, azaz Goszi. Meg kell hagyni, jól szóltak ők is, az MLSZ-es felelgetős meg aztán a hab volt a tortán. Kár, hogy az elsőről lemaradtam, de épp a harmincperces sörvásárláson voltam. Jó móka volt, a meccs előtt 45 perc a számláért, aztán a meccs közben már nem volt fontos a tikettrendszer (haha) fenntartása. Három sörcsap kilencezer BORSODI-nak. Hát ezt nem gondolták át.

Istenem, csak egy picike gólt adj nekünk! Áh, itt egy másik kollega is, együtt kiszurkoljuk. Fotós feljön, megtalál, megvan a közös kép is. Már csak egy gól kell. De jól hangzik a „Hé fiúk!” itt is. Meg az „Amígélekén”, meg minden.

90. perc. Kész, elvesztünk. Várj, jön Barczi és Bacsa Patrik!!! A mi fiunk, Istenem és egyenlít a kupadöntőben! Egymás nyakában zokogunk, meglesz a kupa, innen már meg kell lennie.

Hosszabbítás, Kádár ki. Miért? Mindegy, biztosan az öreg Solymosi fia csinált ismét hülyeséget (utólag látva, nos, valóban).

Nem baj, kihúzzuk. Fújd már le! Ez az! Tizenegyesek. Nálunk a mentális előny. Ivan Radoš! Ivan Radoš! Ivan Radoš! Bacsa de bevarrja, előtte Kostić, meg tőlük Vasiljević is. Hol is tartunk? Alves óóó, szegény. Bezzeg az Újpestiek. Na ne, ha Husić kihagyja, végünk. Hát ezt nekünk címezte a bosnyák. Ilyen nincs. Hát ebben az életemben sem leszünk magyar kupagyőztesek?!

Mielőtt elöntene az üresség, a teljes letargia, a düh, megindul a taps. „Szép volt fiúk!” Ők pedig jönnek, és megköszönik. Ilyen is csak velünk történhet meg, ahogy az is, ahogy viseljük. Jön A mester is! Megérdemelte volna. Tomiszlav Szivics! Megkapja a szurkolók elismerését, ami neki talán még a kupaaranynál is többet ér. Ünnepel az Újpest, de az igazi győztesek mi, diósgyőriek vagyunk. Ott az öröm, a médiamunkások pedig előttünk – ránk figyelnek. Mert amit senki nem vehet el tőlünk, az az egész nap élménye, az összetartozás, a gól pillanatai – hogy megmutattuk, „ez Miskolc!”.

Hazaút csendben, alva, szomorkodva. Másnapra fájdalom mindenhol, de leginkább a lélekben, főleg az üzenőfalat pásztázva. Csodálatosak voltunk! És közben rájöttem, mi az én részem a vereségben: az a nyavalyás biszem-baszom kávéscsésze…

sp

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Puha vagy, Jenő! - Ráczi Attila visszaemlékezése >>>>>>>>

Szokatlan poszton - Nikházi Márk legjobb diósgyőri meccse >>>>>>

Tömött lelátók csendje - KáGábor írása >>>>>>

Felejthetetlen tíz hónap - Granát Balázs diósgyőri emlékei >>>>>>>

Zárt kapus meccsen Orosházán - Dani (Czimborák1910) írása >>>>>>

Bulgár földre betyárosan - Betyárok írása >>>>>>

Boldog boldogtalan félmeztelenül pörgette a feje fölött a fossá ázott pólóját - Péter írása >>>>>

Leírhatatlan, csodálatos érzés volt, amit ha kihagytam volna, egész életemben bánnám N.ZS. írása >>>>>

Egy elveszett álom - A Vásárhelyi Betyár írása >>>>>

Vagyunk négyen, akik voltunk már győztes meccsen Balmazújvárosban >>>> Atyesz írása

Kézfogás - kis Kökesz írása egy 63-as Ózd-DVTK NB II-es bajnokiról >>>>>>

Egy felejthetetlen teremtorna története - Fazekas Béla visszaemlékezése >>>>>

Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem - Vass László visszaemlékezése >>>>>

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>