Kézfogás

Ismét egy különleges időutazásra invitáljuk az amigeleken.hu olvasóit. Az Életem meccse sorozatunkban Slózinak köszönhetően visszarepülhettünk már 1957-be a Kecskeméti Dózsa elleni meccsre, majd egykori kíváló játékosunk, Vass László egy 1966-os DVTK - Honvéd meccsre emlékezett vissza, most pedig állandó fórumtársunk, Pele 1958 egy 1963-as Ózd-DVTK másodosztályú bajnoki hangulatát idézi fel nekünk.

Továbbra is várjuk visszaemlékezéseiteket a számotokra legemlékezetesebb DVTK meccsről. Szerkesszük együtt a sorozatot! Írásaitokat az info@amigeleken.hu címre várjuk. A visszaemlékezés után megtaláljátok az eddig megjelent részek linjeit, de felül a menüsorban is rákattinthattok az "Életem meccse" menüpontra és időrendben megtaláljátok az eddigi részeket.

Fogadjátok szeretettel kis Kökesz visszaemlékezését az 1963. április 14-én lejátszott Ózdi Kohász - DVTK bajnokiról. Ez a meccs sorsdöntő volt a feljutásért vívott harcban és Kovács Mustos István góljával sikerült is két vállra fektetni az ellenfelünket.

Mielőtt belekezdenék az "életem meccse" című emlékezésbe, bevallom, nem csak a rövid távú memóriámmal van gond, van baj a hosszú távúval is. Persze, visszaemlékezni a 60 évvel ezelőtti dolgokra, nem könnyű dolog. Nekem sem sikerült tűpontosan.

Nekem játékosok és teljesítmények ugranak be.

Példának okáért, amikor Mustos befejeli a Dózsának a Gyár felőli kapuba a lasztit. Istenem, milyen jól fejelt. Bevillan, amikor Szucsányi Bandi a Szinva felőli térfélen talán a Vasas ellen a szöglet zászlónál vagy 3 méterről páros lábbal "csúszik" be a jobbszélsőnek. Még most is az arcomba temetem a kezem. Határozottan belém ivódott, amikor eltört Török Sanyika lába, vagy Solymosi Pixi, ahogy tudott hahotázni és 20-25-ről hogy tudott lőni. Aranyos fiú volt!

De! Kell egy meccsről írni. Egy diósgyőri, egy ránk jellemző, diósgyőriekre, egy vasgyáriakra jellemző küszködős, hajtós, az álmainkat beteljesítő csatáról. Mert mi vasgyáriak mindig ilyen álmodozók voltuk azzal az érzéssel, hogy majd egyszer sikerülni fog azokat beteljesíteni.

Ehhez persze kellett egy olyan környezet, egy utca, történetesen a Szabó Jenő (ma Topiczer János) utca. Jól nevelt srácok voltunk, mondtuk is gyakran - volt nekünk gyerekszobánk - elég hosszú volt a Szabó Jenő utca. Így utólag visszagondolva sincs benne semmi szégyellnivaló, sőt!

Rögtön a Gesztenye fasortól számítva a második házban nevelkedett egy Tatár Gyuri nevű srác. Ugye ismerős? Három házzal feljebb Dudás doktor, a DVTK sportorvosa lakott. A villamossíntől a második házban laktam 27 évig. Tőlünk öt házzal feljebb lakott Erdélyi Jancsi, a válogatott bunyós, a miskolci rendőrség "R"-csoportjának híres-hírhedt vezetője. Továbbmenve a DVTK NB I-es kézilabdázója Darnyi Jancsi és Szitka Béla a DVTK focistája. Majd a legvégén Balázs Ernő (Kókili), Mustos csapattársa. Elég illusztris kis társaság. Ezt mind csak azért írtam, hogy látszódjon: nem volt nehéz a DVTK érzést az embernek magába szívnia ebben a piros téglás környezetben, ahol Mindenkinek a DVTK volt a szíve csücske! Zsíros kenyér, foci majd foci, zsíros-kenyér, így teltek a napok.

A címben szereplő kézfogásról!

1962-ben járunk és a kérdés az, hogy kitör-e a III. világháború. A Kubai-válság rátelepedett a mindennapi életre. A bátyáméra is, aki sorkatona volt Egerben (Ő volt a Kökesz, én pedig a kis Kökesz). Még arról is szó volt, hogy viszik Őket a Szovjetunió oldalán védeni a szocialista tábort. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy az én bátyám katonaként építi a vasgyári SZTK épületét. Hogy került ide Egerből? A mai napig rejtély. Sokszor vittem Neki kaját, amit Édesanyám küldött, közel volt, alig egy utcányira. Az enyészeté lett ez az épület, is mint oly sok másik! (lásd LKM, Junó szálló stb.)

Egy ilyen alkalommal mutatott be a legjobb katonatársának, PAPP FERINEK. A kézfogás eredménye az lett, hogy a könnyem csordult ki, mert ha azt mondom, satuba tettem a kezem, az igaz volt. Mint kiderült, ez a csendes, szerény srác az Ózdi Kohászat melegüzemében dolgozott és az acélgörgőkön futó izzó vasszálakat igazgatta egy nagyméretű vasfogóval nap, mint nap. Soha többet nem fogtam vele kezet.

1963-ban egy tavaszi napon azt mondja a már civilben lévő bátyám: úgy készülj, hogy hétvégén megyünk Ózdra, meglátogatjuk a Papp Ferit és közben megnézzük az Ózd-Diósgyőr meccset! Mondom: részemről a szerencse. Abban az időben szervezett csoportok és közös meccsre utazások nem léteztek.

Vonattal mentünk elég sok diósgyőri szurkolóval együtt. De ami a stadionnál fogadott, az leírhatatlan. Diósgyőrben is össze-összejött néha 20-25 ezer ember és mint később kiderült 18 ezer szurkoló volt kíváncsi egy borsodi NB II rangadóra. A Bukovi Marci bácsi irányította csapat a Tamás-Werner-Szigeti-Kiss L.-Csányi-Nyíri-Bóta-Kovács-Paulás-Ráczi-Sikora összetételben lépett pályára.

Az öregről (Bukovi) tudni kell, hogy kora egyik legjobban felkészült trénere volt, aki szövetségi edzőként még a Puskás Öcsit is kordában tudta tartani. Focikörökben nagy tisztelet övezte. A csapat az irányítása alatt egész szép dolgokat csinált és már tavasszal érezni lehetett, hogy elérhet a hőn áhított NB I-be.

Igaz az "öreg"-nek nagyon-nagyon sok cigarettát kellett elszívnia a pálya mellett. Az orvosainak "csak" napi 80 (nyolcvan) db cigit vallott be, de más források szerint volt az 100-120 db is. Az étteremben a csontlevest úgy ette, hogy a cigi a szájában volt. Mustos hitelesebben tudna erről nyilatkozni.

Szóval, ott szorongtunk a betonlelátón esőkabát, esernyő nélkül. Eláztunk annak rendje és módja szerint, kívülről. Belülről nem, mert akkor még egy taknyos 16 éves srácnak ez nem volt divat, nem volt menő.

A meccsről sajnos nem maradt meg Mustos gólja (elnézést kérek is érte), de az még most is előttem van, ahogy Sikora játszott. Szó szerint játszott, ragadt hozzá a laszti a felázott talajon. Egy félidőt előttünk játszott és ültek a cselei, szegény védője azt sem tudta, hol van. A klasszikus balszélsőt játszotta, és ahogy a jobbnál jobb lasztikat játszotta be, csoda volt. Azt tudtuk, láttuk máskor is, hogy valami félelmetes bal lába van, na de ennyire? És hát a bátyámmal hangot is adtunk a tetszésünknek, ami gyakran jött ki hangos ováció gyanánt.

Örömmámorban a diósgyőri játékosok Kovács Mustos gólja után

Kovács Mustos (bal oldalon) egy "Szedd ki"-vel cukkolja az ózdi kapust a gól után

Azért ezt nem nagyon kellett volna, mert egy idő után a körülöttünk lévő szurkolók enyhén szólva is kezdték nem tetszésüket kimutatni irányunkban, lévén lokálpatrióta ózdi emberkékkel voltunk körbevéve. Ha azt mondom félelmetes helyzet kezdett kialakulni, vasgyári srácként mondhatom, ez az volt. Bizony, jöttek a szebbnél szebb beszólogatások eleinte, majd ahogy Girnyó játéka csak még jobb lett, és mi kifejeztük érzéseinket a szép játék miatt, bizony ott már jöttek a fejre mért "tetszésnyilvánítások", köpdösések és a meccs végi beígért pofonláda kinyitása.

Kovácsot (bal oldalon a földön) többnyire csak szabálytalanul tudták megállítani a hazai védők

Azért azzal kezdtünk tisztában lenni, hogy ezek a fiúk körülöttünk szintén kohász gyerekek, csak éppenséggel kimondottan az ellentábor képviselői. Drága barátunk, Papp Feri próbálta a helyzet súlyát enyhíteni a maga módján, de kevés sikerrel. Bizony már nem a meccsel foglalkoztunk (talán ezért nincs meg a Mustos gólja), hanem azzal a siralmas helyzettel, hogy bizony nagy "ruhát" fogunk kapni, csak nem a Centrum Áruházból, hanem úgy természetben és nem lesz szép dolog. Szégyen, nem szégyen de a Papp Feri oltalma alatt jóval a játék befejezése előtt hagytuk el az ózdi stadiont, megúszva egy orbitális nagy zakót.

Akkor még nem gondolhattam, hogy alig 2,5 év múlva jó néhány ózdi focistával katonaként fogom Miskolcon őrizni a Magyar Népköztársaság békéjét. Az ózdi csapatból "szolgáltuk" hazánkat Dienes Karcsival, Matúz Gyuszival, Toronyi Jancsival (Csőrös), és egy számomra igen érdekes sráccal

Ezt a katonát soha nem lehetett látni csak a konyhában, mint konyhamunkást. Esetleg néha napján a sportpályán futni, vagy később torinózni (kiskapuzni) velünk az udvaron. És bizony ez a srác nagyon jól focizott! Tessék megkapaszkodni, a srácot Szendrei Bélának hívták és az NB I góllövőlistájának az élén állt, ha jól emlékszem 10-14 góllal. Mivel NB I-es játékos volt, a sporttörvény szerint megillette az a kiváltság, hogy a meccseken részt vehetett annak ellenére, hogy sorkatona volt.

'66 őszén aztán megjelent egy arany-piros csíkos nadrágú "Generalisszimusz" főtábornok a miskolci Petőfi laktanyában egy csendes, szerény, civillel együtt (Bozsik Cucu 100 szoros válogatott). Később tudtuk meg, a látogatásuk egyetlen oka az volt, hogy megkérdezzék Szendrei Bélától, meddig akar még konyhamunkás lenni, és még mindig nem óhajt a Budapesti Honvéd csapatában focizni? Ugyanis Béla barátunk már egyszer nemet mondott. Így lett aztán a konyhamunkásból a sok megaláztatásból, a Budapesti Honvéd labdarúgója. Érdekes, de megközelíteni sem tudta már az ózdi formáját.

És, hogy ezeket le tudtam Nektek írni és együtt lehettem anno ezekkel a nagyszerű ózdi srácokkal, azt is egy ózdi fiúnak köszönhetem, aki el tudta intézni, hogy a kis barátját ne küldjék el az ország másik felébe, és maradhattam Miskolcon katona. (Róla is meg lehetne emlékezni - megérdemelné).

Drága, nagyon-nagyon jó barátom - legyen Neked könnyű a föld! Nyugodj békében, Szucsányi Bandi!

Ilyen dolgokért vált az a 1963-as ózdi meccs az "életem meccsévé".

"kis Kökesz" (Pelé 1958)

A szerkesztő kiegészítése:

Ha már kis Kökesz lemaradt Mustos góljáról Ózdon 1963-ban, megkérdeztem hát a gólszerzőt így 57 év távlatából, hogy emlékszik arra a bizonyos találatra?

"Igazi borsodi rangadó volt, rengeteg néző a lelátón, emlékszem csapattársammal, Nyíri Zolival még fogadtunk is, mennyien vannak. Én nyertem, mert ő csak 16 ezret mondott, én meg eltaláltam a 18-at. Esős nap volt, nagyon csúszott a pálya, az ózdiak kimondottan keményen, sokszor durván játszottak, szó szerint nyírtak minket. A 16-os előtt, két védő között vettem át a Sikora Feritől kapott labdát, ami megcsúszott a nedves füvön és csak úgy tudtam meglőni, hogy szinte meg kellett nyújtanom a lábamat. Katona eldőlt balra, a labda meg begurult a jobb alsóba. Nem ez volt életem gólja, de az egyik legfontosabb, az biztos.

Évekkel később, amikor meglátogattuk a feleségem nagynénjét Ózdon, kérdezte is, hogy Te István, ki volt az a 8-as a DVTK-ban azon a meccsen, amin 63-ban eldőlt a feljutás? Hogy tört volna el a lába, ezt mondogatták Ózdon sokáig. Nagyot nevettünk, amikor mondtam neki, hogy a 8-as én voltam

Marci bácsi dohányzási szokásait pedig azzal tudnám csak kiegészíteni, hogy az Öreg akkora dohányos volt, hogy még a zuhany alatt is ott volt a cigi a szájában.

Annyira örültem a győzelemnek és a győztes gólomnak, hogy meg is szereztem a meccslabdát és alá is irattam a csapattársaimmal."

A DVTK az ózdi győzelemmel átvette a vezetést a tabellán és át sem adta innentől az ózdiaknak.

A Keleti csoport állása a 19. fordulót követően:

Kovács Mustosnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a csapat megnyerte a másodosztályú bajnokságot. 28 meccsen lépett pályára, és 18 gólt szerzett, amivel a csapat legeredményesebb játékosa volt. Ahogy kis Kökesz is kiemelte írásában, Mustos rendkívül jól fejelt, rendre nyerte a védőkkel vívott fejpárbajokat, 18 góljából 10-et szerzett fejesből.

Az ózdiak biztosan nem őriznek kellemes emlékeket róla, hiszen a bajnokság 3. fordulójában a Diósgyőrben lejátszott meccset is az ő góljával nyertük meg 1-0-ra.

Kovács István lába lövésre lendül, a következő pillanatban az ózdi hálóban a győztes gól (1962.08.19.)

A bajnokság végeredménye:

A korabeli tudósítás szerint az utolsó fordulóban 15.000 néző ünnepelte Diósgyőrben a bajnokcsapatot.

Bukovi Márton így értékelte a bajnoki címet: "A lelkesedés sok nehézségen átsegített bennünket. Legnagyobb ellenlábasunkat, az Ózdi Kohászt két alkalommal legyőztük és 26 héten át a tabella élén álltunk."

A csapat benjáminja, Sikora Girnyó Ferenc majd kiugrott örömében a bőréből: "Mint a csapat legfiatalabb játékosa, talán én vagyok a legboldogabb, hogy a bajnokcsapat tagja lehettem."

forrás: Népsport archívum, Kovács István magánygyűjteménye

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Egy felejthetetlen teremtorna története - Fazekas Béla visszaemlékezése >>>>>

Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem - Vass László visszaemlékezése >>>>>

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>