Egy felejthetetlen teremtorna története

Életem meccse sorozatunk kilencedik része következik.

Kilencedik részével folytatódik az "Életem meccse" sorozatunk, amelyben szurkolótársaink és egykori játékosaink emlékeznek vissza a számukra legemlékezetesebb DVTK meccsre. Ezúttal azonban nem egy meccsről szól az írás, hanem egy három napos teremtornáról. 1982. december 28-30. között Győrben rendezték meg a XI. Képes Sport teremlabdarúgó tornát, amelyre címvédőként utazott a DVTK, és amelyre egy 12 fős szurkolói csapat indult útnak, hogy a helyszínen bíztassák kedvenceiket. Erről a felejthetetlen túráról írt Fazekas Béla barátom, amely hat évvel ezelőtt jelent meg az amigeleken.hu-n. A sorozat kedvéért most újra megjelentetjük, néhány, korabeli Népsportból származó fotóval kiegészítve.

Egy hideg téli reggel, 1982. december 28.-án kedden már reggel 6 óra előtt vártam társaimat a Tiszai Pu. melletti ABC előtt. A téli sötétségből elsőként Kovács Pista barátom tűnt fel. A későbbiekben messziről dobolás hallatszott. A dobot Török Peti ütötte, Borbély Laci kereplővel érkezett, míg nálam és Kovács Pistánál az iskolából kölcsönkért kolomp volt.

A pályaudvar várótermébe lépve Bodnár Szabit, Bodnár Robit, Jáborcsik Bandit, Üveges Gabit, Csáki Józsi bát és a fiát, Csicsákot (neki a mai napig nem tudom a nevét, ezért bocsi), valamint Magyar Attilát pillantottuk meg. Így együtt, 12-en készülődtünk a nagy útra.

Budapestig gyorsvonattal utaztunk. A Keletiben hatalmas hangorkánt csaptunk, de a rendőrök leállították a hangpróbát, sőt a zászlóinkat is levetették velünk. Amint leértünk a metróba, természetesen újra felvettük zászlóinkat, sáljainkat. A Déliből személyvonattal utaztunk tovább Győrbe. Megérkezésünk után az állomás aluljárójában újabb hangpróbát tartottunk, amit a helyi újságárus sem nézett jó szemmel. Bodnár Szabi meg is jegyezte: „Mit nézel azzal az iszap szemeddel?” A pályaudvarról későbbi törzshelyünkre, a Mátyás étterembe mentünk és megvacsoráztunk. Innen a sportcsarnok felé vettük az irányt, ahol Mühl Zsuzsa igazgatónő nagyon kedvesen fogadott minket és a nézőtérre kalauzolt. A csarnok belsejét megpillantva Borbély Laci megszólalt: „Ilyen nagy a csarnok? Nálunk ekkora a nagyszoba.” Hatalmas nevetésben tört ki mindenki.

A torna nyitómeccsét 4-3 arányban elveszítettük a Haladás ellen. A következő meccsen a RÁBA ETO 9-2-re verte a Zetét. A mérkőzések után volt még egy bulimeccs, ahol közéleti személyiségek szerepeltek. Két televíziós személyiségre, akik szerepeltek ezen a meccsen, sikerült gúnynevet ragasztani. Az egyik játékost „öreg planktonevőnek”, a másikat „iszapszemű rájának” neveztük el.

Szállásunk nem lévén elindultunk a pályaudvar felé. Az állomás várótermének felső részén olyan hosszú padok voltak, aminek két oldalán összesen négy ember is elfért. Jómagam Jáborcsik Bandival és Kovács Pistával foglaltam el egy padot. Aztán látom, hogy rendőrök közelítenek felénk. Kicsit megijedtem és úgy tettem, mintha aludnék. Hallom, amint lassan elmennek mellettünk, majd lemenvén a lépcsőn nyugodt éjszakát biztosítanak nekünk. Lassan elalszom, így ér véget az első nap.

December 29.-én szerdán reggel arra ébredtem, hogy Csáki Józsi Bá pálinkával kínálja a rendőröket. Később megtudom, elmondta nekik, hogy nincs hol megszállnunk, jó lenne, ha figyelnének ránk éjszakánként. A rend őrei meg is ígérték és kollégáiknak is szóltak, senkit ne engedjenek föl „ágyainkhoz”, azaz padjainkhoz esténként. Valakinek feltűnt, hogy Török Peti nem feküdt le a padra, hanem ülve pihent. Megkérdeztük tőle, miért nem tette magát vízszintesbe. Azt válaszolta, így kisebb felületen éri a hideg. Reggelizni egy tejbárba tértünk be. Bodnár Szabi pillét vélt felfedezni a kakaója tetején. Hangosan megkérdezte az eladót: ”Mi a …. úszik ennek a kakaónak a tetején?” A tejbár dolgozói megilletődötten álltak, megszólalni sem tudtak. Mi sem, de mi a nevetéstől. Ezen a napon mindnyájan vettünk egy-egy piros-fehér csíkos papírcsákót, délután már ezt viseltük a csarnokban. Nagyon hideg volt az idő, ezért keresnünk kellett valami meleg helyet. Beültünk hát egy moziba, ahol a Tündér Lala című mesét adták, de nekünk csak az volt a lényeg, hogy végre átmelegedhessünk.

Bodnár Robit úgy érdekelte a film, hogy elaludt. Amikor a végén felébresztettük, csak annyit szólt: ”Nézzük meg még egyszer.” A mozi végeztével a Mátyás étterembe mentünk. Az étterem nem volt nyitva, a vezetője azzal szomorított el minket, hogy csak egy óra múlva nyitnak ki. Magyar Attila megjegyzi: ”Nem baj, addig elállunk, mint a befőtt.” Miután kinyitott az étterem, megkajáltunk, majd innen indultunk a sportcsarnokba a második napi küzdelmeket megtekinteni. A ZTE ellen 2-2-es döntetlen után büntetőkkel nyertünk. A másik meccsen: RÁBA ETO-Haladás 2-0. Tetőfokára hágott a hangulat és az étterembe visszatérve ünnepeltük meg a sikert. Egyik társuknak olyan jó kedve kerekedett, hogy kikapta az asztalon lévő vázából a fenyőágat és azt csókolgatta. Csáki Józsi Bá öblös hangján csak ennyit mondott: ”Ejnye fiam.”

December 30.-án csütörtökön a reggeli után ismét moziba mentünk, majd az ebéd következett törzshelyünkön, a Mátyás étteremben. Kora délután az állomás egyik termében a Mézga család történetén derülhettünk, miután a kedves mozis néni felajánlotta ezt a lehetőséget. A sportcsarnokban az utolsó nap első mérkőzésén: Haladás-ZTE 2-1. Ezzel eldőlt, hogy a ZTE pont nélkül utolsó, mi pedig biztos harmadikok vagyunk címvédőként, hiszen legjobb esetben is csak 5 pontunk lehet, a RÁBA és a Haladás pedig 6-6 ponttal álltak, a Hali 3, az ETO 2 mérkőzés után.

A záró meccset - amelyen sajnos 5-0 arányban alulmaradtunk a hazaiakkal szemben - a játékvezető nagy-nagy derültséget kiváltva, amolyan előszilveszteri fogásként egy papírtrombitával szerette volna levezetni, de a szigorú MLSZ funkcionáriusok sajnos nem engedték meg neki. Remek meccs volt, annak ellenére, hogy egy ötös lett a vége, a Népsport tudósítója is megjegyezte, hogy hosszú ideig nem is lehetett sejteni, ki kinek fog gratulálni a végén.Az ETO csak a legvégén biztosította be a győzelmét.

Az eredményhirdetés után a csapat buszához mentünk, mivel több társunknak már nem volt elég pénze arra, hogy megvegye a vonatjegyet hazafelé. Józsi Bácsi kérte meg a csapat vezetőségét, hogy a csapat buszán utazhassunk haza. A vezetők a játékosokkal teljes egyetértésben úgy döntöttek, hogy a csapat buszán a 12. játékosnak, a 12 szurkolónak is jut hely. Az úton hazafelé szurkolói dalokat énekeltünk, a csapat a nótákat nagy örömmel és hatalmas tapssal fogadta. Útközben megálltunk egy benzinkútnál, ahol Feledi Laci meghívott néhányunkat egy üveg borra. De senki sem maradt ki a sorból, valamennyien meg lettünk vendégelve, közben a játékosok dedikálták a piros-fehér papírcsákóinkat is. Éjfél után tett le a busz a házunk mellett.

Felejthetetlen három napot töltöttünk Győrben. Immár 32 év távlatából is olyan ez a három nap, mintha tegnap jöttem volna haza. Talán sokan elgondolkodnak azon, hogy ez a 12 szurkoló télvíz idején képes volt két éjszakát az állomás várótermében aludni, hogy segítse a csapatot a teremtornán? Igen, képesek voltunk rá. Nekem meg sem fordult a fejemben, milyen hideg lehet. Csak mentem, akkor 15 évesen nem foglalkoztatott ilyen részletkérdés, hogy hol alszom, milyen lesz az idő. Csak ez a csodálatos klub érdekelt, csakúgy, mint szurkolótársaimat, akikkel együtt lehettem.

Ahogy a DVTK indulóban is felhangzik.”Együtt vagyunk, győzni fogunk!” Bár nem győztünk, de együtt voltunk mi szurkolók, ami ennyi idő távlatából is csodálatos élmény.

Zárásként következzék két korabeli újságrészlet a tornáról:

Jótett helyébe...

A DVTK labdarúgó-csapatának maroknyi szurkolótábora kitűnően vizsgázott Győrött, a teremtornán.

Torkukat és hangerejüket nem kímélve bíztatták kedvenceiket. A XI. Képes Sport Kupa után az NB1-es együttes természetesen hazaindult. Az autóbusz mellett sorakoztak fel a lelkes drukkerek is. A szakosztály vezetői gyorsan döntöttek. A játékosokkal egyetértésben elhatározták, hogy hazafuvarozzák a dobokkal, kereplőkkel felszerelt különítményt. Így aztán a szabad idejüket és pénztárcájukat sem kímélő diósgyőri rajongók - a hosszas vonatozás helyett - néhány óra alatt és kényelmesen utaztak Miskolcra.

Hogy is tartja a mondás? Jótett helyébe jót várj!

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Szabolcsi gyerekként diósgyőrivé lettem - Vass László visszaemlékezése >>>>>

Miskolc-Diósgyőr, a Szinvaside Derby - DWM írása >>>>>>

57-ben egy hetessel égettük a Kecskemétet - Slózi írása egy 63 évvel ezelőtti meccsről>>>>>

A TIR-ek ellen mindig élvezet - dfcwolf írása >>>>>

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>