Banner

Bemutatjuk: Beitar Jerusalem

Szerző: dfcwolf | 2016-06-21 14:44:00

Keddi ellenfelünk az 1936-ban alapított Beitar Jerusalem együttese, amely résztvevője az Európa Liga idei küzdelemsorozatának.

Az idén 80 éves Beitar 6-szoros izraeli bajnok, valamint 7-szeres izraeli kupagyőztes, 2 alkalommal pedig a Szuperkupát is elhódította.

Legutóbbi nagy sikereit a 2006-2007-es illetve a 2007-2008-as bajnokságban érte el a klub, mindkét évben az izraeli 1. osztály, a Liga ha'Al élén végeztek.

A 2015-2016-os bajnokságban a dobogó legalsó fokán végeztek, amivel jogot szereztek az Európa Ligában való indulásra. A ma déli sorsoláson a bosnyák Szloboda Tuzla együttesét kapták ellenfélül.

Az előző bajnokságban a Liga ha'Al alapszakaszában a tabella 3. helyén végeztek, de meglehetősen nagy, 10 pontos hátrányban voltak a 2. helyen álló Maccabi Tel Avivval szemben.

A bajnoki címért folytatott rájátszásban nagyon rossz, 3-0-7-es sorozatot produkáltak, aminek köszönhetően esélyük sem volt az előrelépésre, a 4. helyezett Maccabi Haifaval szembeni 13 pontos előnyük pedig 5-re zsugorodott.

A Beitar legnevesebb magyar idegenlégiósa Sallói István volt, aki 1994 és 1999 között szerepelt az izraeli csapatban, és 116 meccsen 59 gólt szerzett. Sallóinak Izraelben teljesedett be igazán a karrierje, Stefan néven, a legelismertebb légiósok között tartották számon, kétszer nyert bajnoki címet a Beitarral, mind az öt évben házi gólkirály lett és a mai napig óriási elismerés övezi Jeruzsálemben. Sallóit 2001-ben az elmúlt évszázad második legjobb idegenlégiósának választották.


A transfermarkt.de adatai szerint a Beitar legértékesebb játékosai többnyire idegenlégiósok, a portál 3 játékosukat értékel 1 millió euró fölé, a keret összértéke pedig 12,1 millió euro. Spanyol légiósuk, Jesús Rueda tavaly nyáron érkezett Jeruzsálembe a Real Valladolid együttesétől.

A csapat legjobb góllövője az az ausztrál Rukavytsya volt, aki a transfermarkt.de szerint nyáron klubot vált Izraelen belül és a Maccabi Haifa játékosa lesz.


A Beitar az UEFA 4-es kategóriába sorolt Teddy Stadiumban játssza bajnoki mérkőzéseit. A 34.000 néző befogadására képes stadion 3 csapat otthona egyidejűleg, a fekete-arany Beitar Jerusalem mellett itt játssza hazai mérkőzéseit a Hapoel Jerusalem, a Hapoel Katamon is. Az 1991-ben átadott stadion a hosszú ideig elnökként tevékenykedő Teddy Kollek "ajándéka" volt a városnak. Az eredetileg 14.000 férőhelyes Teddy 2 alkalommal is átépítésre került, előbb 1999-ben 21.600-ra bővítették a kapacitását, majd 2011-ben nyerte el mai lenyűgöző formáját. A focimeccsek mellett a Teddy számos nagyszabású eseménynek adott otthont, a 2001-es Maccabiahtól kezdve a függetlenség napi légi bemutatóig.


A Beitar Jerusalem ultrái a legkeményebb izraeli ultracsoport. A fővárosi együttest már régóta az ellenséges és agresszív ultráiról ismerik a labdarúgás világában.

Tavaly októberben a Beitar két drukkere baltával támadt a Hapoel Tel Aviv egy szurkolójára és súlyosan megsebesítette. A két őrült támadó szekercével csapta fejen a rivális klub szimpatizánsát, majd távoztak a tett helyszínéről. A 32 éves férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők. (A Hapoel szurkolójáról az életmentő műtétje előtt készült egy sokkoló fotó is.)

Az eset természetesen újabb csorbát ejtett a Beitar Jerusalem amúgy sem fényes hírnevén.


Kíváncsian várjuk, hogy igencsak foghíjas csapatunk mire lesz képes az Európa Ligába készülő iztaeliekkel szemben.


forrás: soccerway.com, transfermarkt.de

És ezt olvastad már?

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.