Banner

Artem Odyntsov: Biztos voltam benne, hogy győzni fogunk

Szerző: amigeleken.hu | 2023-10-05 14:29:00

A Kecskemét ellen remekül bemutatkozó kapusunk a dvtk.eu-n nyilatkozott.


Artem Odyntsov először védte a DVTK kapuját tétmérkőzésen, és csak büntetőből tudott az ellenfél gólt lőni neki nem sokkal a lefújás előtt. A Kecskemét ellen remekül bemutatkozó kapusunk a dvtk.eu-n nyilatkozott.


A DVTK ötödik győzelmét aratta ebben a bajnokságban, a KTE ellen is két góllal bizonyult jobbnak a Diósgyőr.

Nehéz mérkőzésre számítottunk, és tudtuk, hogy sok párharcot kell megvívni a mezőnyben. Mi kapusok pedig arra készültünk az egész héten, hogy a Kecskemét hosszú indításokkal, sok beadással próbál veszélyt teremteni. A jó védekezésünknek köszönhetően sikerült ezt megakadályozni, míg a másik oldalon kihasználtuk a helyzeteinket, és megnyertük a mérkőzést.



A DVTK - KTE mérkőzés előtt Karlo Sentić és Branislav Danilović betegség miatt nem állt rendelkezésre, Kuznyecov Szergej választási lehetősége így az Artem Odyntsov, Bánhegyi Bogdán kettősre szűkült, végül az öt éve Magyarországon élő kapusra esett.

A szombati edzés előtt közölte a Mester, hogy vasárnap én védek. Vártam ezt a lehetőséget, erre készültem, mióta Diósgyőrbe igazoltam. Őszinte leszek, picit izgultam, hiszen utoljára tavaly októberben védtem az élvonalban - az első félidőben emiatt néhány megoldást el is siettem -, de bíztam magamban, mert sokat dolgoztam, és fejben is felkészültem a meccsre, ahol jól éreztem magam. Az a kapus munka legnehezebb része, amikor 70-75 percig nem történik semmi, mégis végig koncentrálni kell. Amit tudtam, azt megcsináltam, a kapura lövéseket a büntető kivételével fogtam, a beadásokat rendre lehúztam, szerintem a csapat hasznára voltam, és a csapat is sokat segített nekem.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Kuznyecov Szergej megdicsérte Artem Odyntsov teljesítményét, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy legközelebb a 11-est is hárítania kell.

Ezúton is köszönöm a dicséretet, a 11-esek védésén pedig még sokat kell dolgozni - mosolygott. - Majd szólok Tuska János kapusedzőnek, hogy gyakoroljuk többet a büntetők hárítását az edzéseken. Ezzel együtt remélem, hogy a következő mérkőzésen nem lesz 11-es, de ha mégis, akkor megpróbálom kivédeni.

Artem Odyntsov nyáron érkezett Diósgyőrbe, és az első hét fordulóban többnyire a kispadon ült, illetve négyszer védte a DVTK II kapuját. A KTE ellen pedig a forduló legnagyobb közönsége előtt védett.

Nagyon vártam, hogy bemutatkozzak a diósgyőri szurkolók előtt. Amikor láttam, hogy milyen sokan jöttek ki a stadionba, és milyen a hangulat, akkor biztos voltam benne, hogy győzni fogunk, hiszen “Ez Miskolc!”

A már idézett sajtótájékoztatón azt is elárulta Kuznyecov Szergej, hogy a kapusok igencsak feladták neki a leckét, hogy a következő meccsen kit jelöljön a kezdőcsapatba.

Ez a Mester döntése, amiről őt kell kérdezni. Az biztos, úgy dolgozom, hogy a munkámmal meggyőzzem őt.



forrás: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

4. vebgy* |Válasz erre: 2. repohár
2023-10-06 17:01:40 Fekete öves, Veterán
Ahogy ahhoz sem,hogy Zselé mekkora f..Sz.
2023-10-06 07:26:22 Lila öves, Tag
Ha folyamatosan ilyen formában véd,akkor elmondhatjuk,hogy egyszerre ennyi jó hálóőrünk sosem volt..
2. repohár |Válasz erre: 1. dudik-attila
2023-10-05 22:13:24 Piros öves, Őstag
A nagymamája szilasi. Van-e köze ahhoz, hogy véd?
2023-10-05 21:30:58 Fekete öves, Őstag
Nem is tudtam, hogy ilyen jól beszél magyarul :O
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...