Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A kiismerhetetlen jobbszélső - Borostyán Mihály - 2. rész
Szerző: Jáborcsik András | 2020-09-09 18:25:00Egykori játékostársak emlékeznek Misire.
Legendáink sorozatunkban öt évvel ezelőtt A kiismerhetetlen jobbszélső címmel jelent meg visszaemlékezés Borostyán Mihályról, a diósgyőri Aranycsapat kivételes tehetségű játékosáról. A visszaemlékezést most abból az alkalomból elevenítjük fel ismét, hogy szülővárosában, Sajóbábonyban 2020. szeptember 20.-án emléktornát rendeznek tiszteletére a róla elnevezett városi Sportközpontban.
Misi 1956. szeptember 17-én született. 17 évesen igazolt Diósgyőrbe Sajóbábonyból akkor, amikor a borsodi települések még ontották magukból a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalokat. A még érettségi előtt álló Borostyán mellett abban az évben igazolt a csapathoz többek között Fükő Sándor Bánszállásról, Tokár Béla Sátoraljaújhelyről, Martis Ferenc Ózdról és ekkor lett a csapat tagja a kiskun veszedelem, Kutasi Laci is.
A Misiről szóló sorozatunk első részében a két gyermekkori barát, Lakatos József és Sebők Zsigmond segítségével elevenítettük fel az ördöngösen cselező jobbszélső sajóbábonyi szárnybontogatásait, majd az egykori legjobb diósgyőri barát, Szántó Gábor idézte fel Misivel kapcsolatos emlékeit és megemlékezik róla felesége Judit is.
Sorozatunk második részében a diósgyőri Aranycsapat játékosait kértem fel arra, hogy osszák meg velünk emlékeiket, gondolataikat, amelyeket Misivel kapcsolatban őriznek a szívükben. Mindannyian örömmel vállalkoztak a feladatra, visszaemlékezéseiknek köszönhetően pontosan kirajzolódnak előttünk ennek a szerény, csendes, jó lelkű embernek a vonásai, zsenialitása, amely a diósgyőri szurkolók egyik legnagyobb kedvencévé emelte őt.
A sorozat harmadik, befejező részében egykori válogatott kapusok, Katzirz Béla és Gelei Károly segítségével idézik majd fel Misi válogatottbeli fellépéseit. A siófoki évekről Zsadányi László, míg a Vasasnál töltött időszakról Híres Gábor mesél az amigeleken.hu olvasóinak. Misi 40 fölött fejezte be az aktív nagypályás játékot. Életének ebbe az időszakába szeretett edzője, Székely Károly avat be majd minket, aki Egerszalókon dolgozott együtt vele.
Az egykori társak közül Oláh Feri, Salamon Józsi, Szabó Laci, Szalai „Szilas” Pista, Szűcs Pista, a Teodoru testvérek, Borisz és Vaszilisz valamint Veréb Gyuri is örömmel mesélt Misiről.
Oláh Ferenc: „Misivel először Sajóbábonyban találkoztunk, amikor - ha jól emlékszem - ott edzettünk, mert a pályánkat újították fel. Temesvári Miklós volt ott akkor ez edző, ő mondta, hogy nézzük már meg ezt a fiút, mert nem mindennapi tehetség.. Látszott rajta, hogy istenadta tehetség. Amikor leigazoltuk, először furcsa volt nekünk, kicsit idegesítő volt, amit csinált, mert úgy érezte az ember, hogy direkt szórakozik vele. Állandóan csak húzogatta a labdát jobbra, balra és ezt a védők azért nem annyira szeretik. De aztán rájöttünk, hogy ez a hihetetlenül könnyed játék az ő védjegye lesz nagyon rövid időn belül. És így is lett.
Misinek olyan könnyed volt a futása, és mellette rendkívül gyors is volt, ha jól emlékszem, talán 10,7 alatt futotta a 100 métert. Nagy erőssége volt, hogy nagyon hirtelen meg tudott állni. Amikor sprintből megállt, a védők rendszeresen túlfutottak rajta, nem tudták követni a hirtelen irányváltásait sem. Nagyon kevesen vannak, akik a rövidet meg a hosszú távot is nagyon jól futják. Ő ilyen volt. Van, aki a hosszú távba belehal, emlékszem, Görgei Janit az egész csapat biztatta, hogy időre beérjen a Cooper teszt futásán. Mert aki nem ért be időre, az bizony büntetést kapott.
Annak ellenére, hogy jobbal-ballal is jól lőtt, ő is rendszeresen kint maradt velünk edzések után még gyakorolni.
A nem mindennapi cselező készségét kispályán is nagyon tudta kamatoztatni. Rettentően tudott élni a kispályán, elég, ha csak a Képes Sport Teremlabdarúgó Tornákra gondolunk, meg ugye Misi - igaz már siófokiként - hat gólt rúgott az első futsal világbajnokságon Hollandiában.
Emlékszem, mikor az olimpiai válogatottal voltunk Spanyolországban, ülünk a kispadon, az újpesti Pető Gabi bácsi mondja nekem: „Feri! Mi ellopjuk ezt a gyereket tőletek”. Egyszerűen imádta ő is Misi laza, könnyed játékát.
Misi rendkívül szerény, csendes srác volt. Nagyon szerette mindenki a csapatban. Mindenkinek megadta a tiszteletet, csak néha-néha szúrt oda egy-egy megjegyzést, ha nagyon kellett. Ha elkapta a fonalat és kedve is volt a játékhoz, akkor szinte foghatatlan volt. Én sokat voltam vele kontaktusban, mivel Misi jobbszélen játszott, én meg jobb oldali középpályást. Azt szerette, ha a lábára ment a passz és abból indíthatta a cselt, nem szerette a hosszú indításokat. Ilyen szempontból más volt, mint Fekete Laci meg Szalai Pista. Azt meg kell hagyni egyébként, hogy a mi három csatárunk, Borostyán, Fekete és Szalai nemzetközi viszonylatban is csúcssebességgel bírt.
Emlékszem egy humoros sztorira is vele kapcsolatban. A Gödörben játszottunk edzőmeccset és Géza korholta Misit, hogy harcosabban játsszon. Misi az ellenfél egyik támadásánál úgy csúszott be, hogy Gézát is elütötte. Géza persze morgott rá, Misi meg mondta, hogy „Minek állt ide?”.
Egyszer egy Fradi elleni meccsen Fekete Feri olyan taktikát talált ki, amivel Misinek is köszönhetően egyszerűen káoszt idéztünk elő a Fradi védekezésében. Feri mondta Misinek, hogy vagy tíz percig maradjon a jobb szélen, utána meg jöjjön be Nyilasi mögé, mivel Tibi annyira azért nem járt vissza védekezni. Ahogy Misi jött át balösszekötőbe, Vépi, a balhátvéd jött volna vele át, de csak egy darabig, mert hát nem jöhetett át vele jobbhátvédbe. Így maradt a nagy terület Misinek, mi meg toltuk oda a labdát neki, amiket szenzációsan be is játszott. Meg is vertük akkor a Fradit.
Nagyon megéreztük a hiányát, amikor eligazolt a Vasasba, de hát érthető volt. Sajnáltam nagyon, hogy elment, mert szerettünk vele játszani.
Nagyon lesújtott a halál híre. Igaz, hogy tudtunk a betegségéről, de nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan eltávozik közülünk. Mindig a szívemben fogom őrizni az emlékét.”
Salamon József: „Misi igazi erőssége volt a csapatunknak. Rendkívül laza, könnyed volt a mozgása, azt lehet mondani, hogy teljesen ura volt a mozgásának. Irigylésre méltóan könnyedén futotta a 12 perces Cooper teszteket. Rendszeresen megcsinálta velünk, hogy felgyorsított, jól meghúzta a mezőnyt, mi persze nem tudtuk követni, majd visszanézett és mosolyogva kérdezte, hogy „Na! Hol vagytok már?”.
Akkoriban rendszeresen feljártunk Pestre a lóverseny pályára, ahol időre kellett futni a teszteket. Misi ott is rendszeresen az elsők között volt, a csapatunk az ő gyorsaságának köszönhetően is többször megnyerte a csapatok közötti versenyt.
A higanymozgásával, a kiismerhetetlen irányváltásaival szó szerint őrületbe kergette az ellenfeleket. Misi azt csinált a testével, amit akart. Nem egyszer kikészítette a védők idegeit azzal, hogy megtolta a labdát, visszahúzta, újra megtolta, majd megint visszahúzta. Sokszor nekünk is követhetetlenek, még inkább utánozhatatlanok voltak a mozdulatai.
Kicsit zárkózott személyiség volt, Fükő Sanyi volt a legjobb barátja a csapatban, valószínűleg azért is, mert egy időben igazoltak a csapathoz, együtt laktak, párban voltak az edzéseken, szóval tényleg ismerték egymás gondolatait is. Sanyi már egy mozdulatból tudta, mit fog csinálni Misi és tette is neki a labdát. Egy idő után azt vettük észre, hogy Misi csak Sanyitól szerette kapni a labdákat. Ha a tőlünk kapott passz nem volt pontos, vagy nem jött neki lábra, sokszor morgott, zsörtölődött. Így hamar rájöttünk, hogy Fükő Sanyinak kell passzolni a labdát, ő meg majd indítja Misit.
Halálhíre nagyon lesújtott, megrendített minket, hogy ilyen fiatalon távozott közülünk. Nagy örömmel töltött el, hogy a sajóbábonyi városvezetés nem feledkezett meg róla és a felújított sportközpont Misi nevét fogja viselni a jövőben.”
Szabó László: „Én egy kedves történettel szeretnék visszaemlékezni Misire. Bevezetőként tudni kell, hogy Misi a pályafutásának befejezését követően Egerben telepedett le, ahol én is éltem. Gyakran találkoztunk, jókat beszélgettünk, én meg folyamatosan kapacitáltam őt, hogy jöjjön el focizni a kispályás csapatunkba. Nagyon jó kis csapatunk volt, többször megnyertük a városi bajnokságot. Nem kellett sokat győzködnöm, sikerült is rávennem, hogy lejöjjön közénk. A csapatban többnyire tudták a többiek, hogy ki is ő valójában, de volt egy csapattársunk, aki nem ismerte Misit. Az is hozzátartozik a történethez, hogy Misi oly mértékben szerény srác volt, hogy neki egyáltalán nem okozott problémát, ha nem volt kezdő a kispályás meccsen, vagy ha éppen le kellett jönni cserére. Igazi csapatember volt, sohasem az egyéni érdekeket nézte, mindennél előbbre való volt nála a csapat érdeke.
Ez a srác meg állandóan kérdezgette tőlem, hogy „Misi miért nem kezdő? Neki a kezdőben lenne a helye, olyan zseniálisan játszik kispályán.” A meccsek után általában leültünk meginni egy sört és az egyik ilyen alkalommal kiderült a srác számára, hogy kicsoda is valójában a mi új csapattársunk. Igen csak meglepődött, mert elmondása szerint csodálta a diósgyőri aranycsapat eredményeit, de álmában sem gondolta volna, hogy egyikükkel valaha is egy csapatban fog játszani. Ez olyan megtiszteltetés volt számára, hogy a következőket mondta neki: „Misikém! Ezután minden meccs előtt én fogom megtisztítani a cipődet, Te meg csak rugdosd a gólokat”.
Misi korai halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után, emlékét örökre megőrzöm.”
Szalai „Szilas” István egy Misinek írt levéllel emlékezik:
„KEDVES BARÁTOM, MISI!
Szeretném azt hinni, hogy ha lehetőséged lenne, akkor sem tiltakoznál ez ellen a megszólítás ellen.
Amikor a DVTK nagy családjához kerültem, ott már formálódott, kialakulóban volt egy ütőképes társaság. Erről bizonyságot is kaphattam a mindennapokban. A korábbra visszanyúló iskolai, azon kívül emberi kapcsolatok több szálon barátsággá mélyült, mely jó alapja volt a közös jó teljesítménynek. Életviteled, a magánéleted, az edzésmunkád mind-mind példaértékű volt. A természettől kapott ragyogó élettani adottságaid tették lehetővé, hogy ilyen remek teljesítményeket nyújts a pályán.
Emlékezem az akkor még működő követelményrendszer egyik felmérésén, amikor az MLSZ képviselője mérni jött egy télies rossz körülmények között zajló, akkor még salakos futópályán a stadionban. A felmérés második körénél a melegítődnek, mely térdig vizes volt, elszakadt a rögzítője. A derekadnál bal kezeddel összefogva, változatlan lendülettel teljesítetted jó szinten a mérést. Voltunk páran, akiknek erőt, mintát adtál kitartásból, alázatból.
Néha zsörtölődtél kicsit, amikor a feléd érkező „labdák” nem úgy jöttek, ahogyan azt közös barátunk, Fükő Sanyi tudta eléd varázsolni. Csodáltam könnyed, légies megoldásaidat, kiszámíthatatlan cseleidet. Bizonyságul felelevenítenék egy emlékeimben őrzött emlékezetes gólodat. A Kaiserslautern elleni kupavisszavágó a jobb oldalról befelé vezetve 16 méterről ragasztottad a bal lábbal felső sarokba a labdát. Ez még a német közönségnek is tetszett, felállva tapsolták meg a gólodat.
Ilyen és ehhez hasonló megoldásaiddal segítetted közös ügyünket.
Méltatlanul korán szólított el a MINDENHATÓ, mindannyiunk nagy sajnálatára. Legyen büszke a településed RÁD! Remélem, sikerül majd ebből a stadionból hozzád hasonló tehetségeket kinevelni.
Baráti tisztelettel adózom emlékednek: Szilas!”
Szűcs István: Boriszhoz hasonlóan én is már ifista koromtól jól ismerem Misit, hiszen rengeteget játszottunk együtt az ifiben is és a Borsod megyei ifjúsági válogatottban is. Együtt jártunk az ifiválogatotthoz is a felkészülésekre, aminek Rákosi Gyula volt az edzője. Misinek az volt a balszerencséje, hogy volt előtte a sorban egy Májer Lajos a Videotonból. Mind a ketten hasonló felépítésű játékosok voltak, gyorsak voltak, jobbal-ballal nagyon jól lőttek, remekül cseleztek, de inkább Lajos élvezte Rákosi Gyula bizalmát.
Misi eszméletlen tehetséges játékos volt és Sanyival rettentően jól megértették egymást a pályán. Ők ketten, Borisz, meg aztán én is nagyon fiatalon odakerültünk az első csapathoz. Szerencsénk volt, mert Géza mindig nagyon bátran nyúlt a fiatalokhoz, hamar bedobott minket a mélyvízbe. Borisz meg én 18 évesen mutatkoztunk be az élvonalban, Misi és Sanyi pedig 19 volt, mikor az első meccsét játszotta. Pedig azért egy bivaly erős keretünk volt.
Kicsit visszahúzódó, halk szavú srác volt, de a közös programokban ő is mindig benne volt. Misiék a Marx téren laktak a szállón, én meg a Gyula utcában és gyakran kezdtük úgy a napot, hogy a Marx téri Tejivóban megreggeliztünk és úgy mentünk edzésre.
Emlékszem, egyik meccsen megyünk be a szünetben az öltözőbe, és látjuk, hogy Misi veszi le a csukát, a mezt, aztán a sportszárat. Géza kérdezi tőle: „Misi! Mi van, te mit csinálsz?” Erre ő: „Nem megy a játék, Mester, cseréljen le”. Géza pipa lett, de nagy nehezen rábeszélte, hogy öltözzön vissza: „Menj vissza Misi, majd tíz perc múlva lecseréllek”. Erre a második félidőben úgy játszott, mint az álom, nem is cserélte le persze Géza. Ő lett aztán a mezőny legjobbja.
Ha Misi jó napot fogott ki, akkor mindenkit megbolondított. Szerintem, ha például a Videotonos Végh Tibit felkeltenék éjszaka álmából, és megkérdeznék, hogy ki ellen nem szeretett játszani, egyből mondaná, hogy Borostyán Misi.
Csütörtökönként a vasgyári fürdőbe járt a csapat gyúrásra Lujóhoz. Misi annyira laza izomzatú volt, hogy hol gyuratott, hol nem. Minek az? Laza vagyok!” mondogatta. Szinte csak akkor gyuratott, ha kötelező volt.
Misire mindig jó szívvel fogok emlékezni, nagyon értékes társat veszítettünk el korai halálával.
Teodoru Borisz: „Mi egy korosztály vagyunk, Misi 56-os, és 57-es születésű vagyok. Onnantól kezdve, hogy Bábonyból idekerült, mi már az ificsapatban rengeteget játszottunk együtt. Olyan csapatunk volt, amiben Misi, Fükő Sanyi, Szűcs Pista, Szűcs Jani meg én is játszottunk. Megnyertük a megyei ifiválogatottak országos bajnokságát. Székesfehérváron játszottuk a döntőt, Albert Flóri búcsúmeccse előtt, amin a Jugoszlávok ellen játszott a válogatott. A tornagyőzelem jutalmául egy francia utat nyertünk, ahol rangos tornán vettünk részt.
Misivel nekem is, mint minden csapattársunknak, nagyon jó volt a kapcsolatom. Én éveken keresztül mellette öltöztem az első csapat öltözőjében.
Kivételesen tehetséges játékos volt, remek érzéke volt a csatárjátékhoz. Emlékszem, az Újpest ellen játszottunk és Misi egész meccsen forgatta Tóth Józsit, aki azért nagy név volt az újpestieknél. Misi jön oda hozzám és mondja nekem, hogy „Borisz, ez folyamatosan rugdos, mindig belém rúg, de ki fogom cselezni, ki fogom cselezni”, hajtogatta.
Tatabányán történt egy olyan eset, amin a mai napig mindig mosolygok, amikor eszembe jut. 0-0 volt a félidő, ülünk az öltözőben a padon. Gézának (Szabó Géza edző) volt egy olyan szavajárása arra, aki gyengén játszott, hogy „vékonyka”. Mondta Misinek, hogy „Misi! Ez vékonyka volt, csere van”. Erre Tatár Gyuri is elkezdett leöltözni. „Mi van Gyuri?” kérdezte tőle Géza. Gyuri meg azt válaszolta neki, hogy „Géza! Ha Misit lecseréli, hozzon le engem is!” Géza végül nem cserélt, mondta Misinek, hogy „Gyerünk Misi! Pörgesse meg a játékot!” Misi persze meg is pörgette rendesen, rúgott is két gólt a második félidőben.
Sose felejtem el, Csepelen játszottunk, Misi vezette a kapura a labdát, de a középhátvéd lemaradt róla. Erre tudod, mit csinált? Lelassított egy kicsit, megvárta, míg közelebb ér hozzá a hátvéd, majd amikor az azt hitte, hogy le fogja tudni szerelni, Misi megint rágyorsított. Úgy tudott ritmust váltani, mint nagyon kevesen akkoriban az NB1-ben. Sprintelt egyenes vonalban, aztán hirtelen megállt és folytatta a sprintet derékszögben tovább.
Amikor már Fekete Feri volt az edzőnk, a kettő az egy elleni mögé kerüléses játékot gyakoroltuk edzésen. Misi akkor is Fükő Sanyival volt párban. Misi meg csak azt mondogatta, hogy „Hagyjon már ezzel a kettő az egy elleni játékkal! Majd én elmegyek és kicselezek egyedül kettőt is.”
Szintén a Dózsa ellen játszottunk. Misi meghúzódott, cserét kért Gézától. Tóth Józsi, a Dózsa hátvédje mondja nekem megkönnyebbülve: „Görög! Végre lemegy a futóbolond!” Láttam, hogy Szalai Pista melegít, mondom Józsinak: „Jokka! Ne örülj előre, nézd meg, ki jön be helyette! Szalai még Misinél is gyorsabb!”
Misi egy zseni volt, az elvitathatatlan. Amit művelt a labdával, meg ahogy járt a lába, tisztára, mint a síelőknek. Ha Misi pesti csapatban játszik, - hála istennek, hogy nem ott játszott, hanem nálunk – akkor biztos, hogy sokszoros válogatott lett volna.
Megdöbbentem, mikor értesültem a haláláról. Köszönet a sajóbábonyi városvezetésnek, hogy a Sporttelep révén Misi emlékét örökre megőrizhetjük.
Teodoru Vaszilisz: „Az én kapcsolatom Misivel jóval korábbra vezethető vissza, mint hogy együtt fociztunk volna a DVTK első csapatában. Én ugyanis utánpótlás játékosként többször is voltam labdaszedő a nagyok meccsein. Bizony, nem volt egyszerű dolguk Gál Béláéknak összeállítani a labdaszedő csapatot, mert annyira sokan szerettünk volna hétről-hétre ott lenni a pálya mellett. Nekem ez azért is különösen érdekes volt, mert testközelből láthattam a testvéremet, Boriszt és Misit is, aki az egyik nagy példaképem volt.
Misi és én köztem mind a pályán belül, mind azon kívül is nagyon jó kapcsolat alakult ki, ami abból is eredt, hogy Misi egy jóságos srác volt, őt tényleg mindenki szerette. Én mögötte játszottam a középpálya jobb oldalán és magam is megtapasztalhattam, hogy ő mindenkiben csak a jót látta. Mindig próbált alkalmazkodni a társak erősségeihez, nem a hibákat kereste, hanem azt, hogyan tudunk a leghatékonyabban együtt dolgozni a csapat érdekeit szem előtt tartva.
Olyan dolgokat tudott a labdával, hogy nem egyszer meg is kérdeztem tőle meccs után, hogy „Misi! Azt a cselt hogy a fenébe csináltad?”. Megvonta a vállát és csak ennyit mondott: „Nem tudom, jött magától.”
Misi igazi nyerő típus volt, olyannyira a vérében volt a futball, akkora tehetség volt, hogy szinte két gondolattal mindig a többiek előtt járt. Ha nem úgy sikerült végigvinnie egy cselt, egy támadást, ahogy eltervezte, sokszor morgott magában, de nem a társakra, hanem többnyire magára.
Ő azért is különleges tehetség volt, mert a gyorsasága, mozgékonysága mellett megvolt az az erénye is, hogy a sprintből nagyon hirtelen meg tudott állni és gyorsan tudott ritmust és irányt váltani. Erre csak kevesen voltak képesek ilyen magas szinten.
Misi azért is rendkívül közel állt a szívemhez, mert nagyon szerette a görögöket és jó kapcsolatot ápolt a miskolci görög közösséggel. Akkoriban havonta egyszer legendás görög bulik voltak az Avason, ahova Misi is rendszeresen eljárt. Tudta, mikor lesz a következő buli, de akárhol is találkoztunk, összefutottunk a klubházban vagy az öltözőben készültünk edzésre, meccsre, mindig csak azt kérdezgette, hogy mikor lesz már a következő buli.
Együtt igazoltunk a Vasasba is, de a fővárosban azért egy kicsit megváltozott már. Sokszor mondogatta, hogy őt Miskolcon mindenki megismerte, szerette, a kétmilliós fővárosban azonban más volt a helyzet. Sokszor vigasztaltam azzal, hogy „Misi! Nem azért nem ismernek meg, mert nem vagy jó játékos, hanem azért, mert ez egy hatalmas város”. Azt éreztem rajta, hogy igazán Miskolcon érezte jól magát. Korai halála nagyon mélyen érintett, emlékét örökre megőrzöm a szívemben.”
Veréb György: „Misivel kapcsolatban az első emlékem egy sajóbábonyi alapozáshoz kötődik. Egyből feltűnt nekünk, játékosoknak és szerencsére a vezetőinknek is, hogy a bábonyi csapatban van egy vékonydongájú, higanymozgású jobbszélső, aki nagyon fiatal kora ellenére ördöngösen cselezett és rendkívül gyors is volt. Ő volt Borostyán Misi, akit nem sokkal később le is igazolt a DVTK.
Misi nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül, a viselkedésében is egy egyéniség volt. Kicsit visszahúzódó személyiség volt. Vele kapcsolatban szinte elsőként ugrik be az embernek a Fükő Sanyival való baráti viszonya.
Rendkívül hasznos tagja, üde színfoltja volt a csapatunknak. Azt lehet mondani, hogy hozzánk, az idősebb játékosokhoz képest Misi még szinte gyerek volt, mégis igazi húzóembere lett a csapatnak. Fiatal kora ellenére kivétel nélkül mindenki elismerte a tehetségét, a zsenialitását.
Misinek elvitathatatlan érdemei voltak abban, hogy olyan nagy sikereket értünk el, gondolok itt a bajnoki bronzéremre, a kupagyőzelmekre, a nemzetközi kupaszereplésre.
Nagyon sajnáltam, mikor a kiesésünket követően Mészöly Kálmán hívószavára a kis Teodoruval és Gulyás Pistával együtt a Vasast választotta, de elfogadtam a döntését, mert a fejlődése érdekében meg kellett hoznia ezt a döntést.”
Végtelen szomorúságot éreztem, amikor értesültem korai haláláról, emlékét itt őrzöm a szívemben.”
Folytatjuk ...
Kattints ide és olvasd el a visszaemlékezés első részét >>>>>>>
És ezt olvastad már?
Még nem érkezett hozzászólás!