Banner

DVTK - Újpest 1-1

Szerző: objektív | 2025-02-01 17:00:00

OTP Bank Liga 18. forduló


A DVTK hazai pályán döntetlent játszott az Újpest ellen az OTP Bank Liga 18. fordulójában. Az első félidőben a vendégek egy kapufával nyitottak, majd a DVTK alakított ki ziccert, ám a vezetést mégis a lila-fehér mezesek szerezték meg egy megpattanó lövést követően. Ezután még a szünet előtt mindkét oldalon kimaradt egy-egy helyzet, de újabb gól nem esett. A térfélcsere után Szatmári Csaba került főszerepbe, előbb kiegyenlített, majd az ellene elkövetett szabálytalanság miatt piros lapot kapott az ellenfele, őt pedig súlyos sérülése miatt le kellett cserélni. A hajrában sorra dolgozta ki a DVTK a helyzeteket, de mind kimaradt, így mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott.


OTP Bank Liga 18. forduló

Diósgyőri VTK - Újpest FC 1-1 (0-1)

Miskolc, DVTK Stadion, 6642 néző. Játékvezető: KÁPRÁLY Mihály (SZERT Balázs, ARADI József).
DVTK: Branislav DANILOVIĆ - SZATMÁRI Csaba, Marco LUND, BÁRDOS Bence, Siniša SANIČANIN - GERA Dániel, Alexander VALLEJO, Vladislav KLIMOVICH - Elton ACOLATSE, Bright EDOMWONYI, JUREK Gábor. Vezetőedző: Vladimir RADENKOVIĆ.
ÚFC: Riccardo PISCITELLI - João NUNES, André DUARTE, KACZVINSZKI Dominik, GERGÉNYI Bence - Damian RASAK, Tom LACOUX - HORVÁTH Krisztofer, Fran BRODIĆ, Mamoudou KARAMOKO - Milan TUČIĆ. Vezetőedző: Bartosz GRZELAK.

Csere: Vladislav KLIMOVICH helyett Christ TIÉHI a 46., SZATMÁRI Csaba helyett Marko RAKONJAC a 67., Mamoudou KARAMOKO helyett DÉNES Adrián a 75., JUREK Gábor helyett Rudi POŽEG VANCAŠ a 78., Fran BRODIĆ helyett TAJTI Mátyás és Damian RASAK helyett Vincent ONOVO a 88., Alexander VALLEJO helyett BÉNYEI Ágoston a 90+1. percben.
Sárga lap: André DUARTE az 55., GERA Dániel a 72., Riccardo PISCITELLI a 90+3. percben.
Piros lap: KACZVINSZKI Dominik a 66. percben.
Gólszerző: Mamoudou KARAMOKO (0-1) a 21., SZATMÁRI Csaba (1-1) az 56. percben.


Edzői értékelések

Vladimir Radenković: Bízom benne, hogy a lehető leghamarabb visszatér Szatmári Csaba, jobbulást kívánunk neki!
Az első 20-25 percben szándékosan hagytuk, hogy az ellenfél birtokolja többet a labdát - igaz nem ilyen nagy százalékban -, mert a stabil védekezésből veszélyes támadásokat akartunk vezetni. Három tiszta helyzetet alakítottunk ki, ám a gólt mégis az ellenfél szerezte. Az Újpest nagyon jól játszott a mérkőzés ezen szakaszában, mert nem csak a keretüket erősítették meg télen, hanem az edzőjük sokat javított a csapat játékán is, egészen másként játszottak, mint korábban.
A második félidőben még több helyzetet alakítottunk ki, ám a talán jobban kellett volna koncentrálni, illetve higgadtabban kellett volna a büntetőterületen belül a helyzeteket értékesíteni. A hajrában közel jártunk a gólhoz, többször sikerült bejátszani a labdát az ötösön belülre, ám a támadók nem értek oda időben.
Összességében az 1-1-es végeredmény reálisnak mondható.



Bartosz Grzelak: Az első félidőben nagyon jól játszottunk, mi irányítottuk az eseményeket. A mérkőzés előtt sokat beszéltünk a Diósgyőr veszélyes kontratámadásairól, amit igyekeztünk megakadályozni, ugyanakkor nem akartunk passzívak lenni. A szünet után mindkét csapat meccsterve megváltozott, a DVTK minden bizonnyal váltani kényszerült, hiszen mi szereztük meg a vezetést, nem játszhattak tovább kontrára. Szóval történt némi változás, de a piros lapig még mindig mi domináltunk, persze a Diósgyőr is egyre többet veszélyeztetett, különösen azzal, hogy nagy létszámban érkeztek a beadásokra.
A kiállítás után egy másik mérkőzés kezdődött, ami részünkről csak arról szólt, hogy megőrizzük az egyik pontot. Így, hogy mi szereztük meg a vezetést, kissé csalódás, hogy csak egy ponttal térünk haza, de a piros lap mindent megváltoztatott.


forrás, fotó: dvtk.eu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

40. rk |Válasz erre: 37. gbacsi
2025-02-01 20:20:50 Zöld öves, Tag

Attól tartok faék egyszerűségű játékunkra nemcsak az úttest készült fel. Nehéz tavasz elé nézünk, mint mindig. Na de majd az új igazolások...

39. perec j. (finom és lédús) |Válasz erre: 36. lokal
2025-02-01 20:20:46 Piros öves, Őstag

.. az az újpest... mi a pannon puma vagyunk.. XD

2025-02-01 20:18:55 Barna öves, Tag

Ez egy moslék. 

37. gbacsi* |Válasz erre: 33. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-02-01 20:18:06 Fekete öves, Veterán

Szatmári igencsak elaludt, simán kibújt mögüle Karamoko. Úgy látszik, az Újpest készült arra, hogy mivel Szatmári nem jobb hátvéd, s nem tud helyezkedni ezen a poszton, ott lehet keresnivalójuk. Lett..

2025-02-01 20:17:15 Fekete öves, Őstag
Az első félidő alapján repülőrajtot vettünk, mint a magyar gazdaság.
35. gazember (Motoros Dolgok)* |Válasz erre: 33. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-02-01 20:16:24 Fekete öves, Veterán

Szerintem de!

2025-02-01 20:09:56 Barna öves, Fanatikus tag

Nem vagyunk rosszabbak ,mint ősszel csak a kevés helyzetet most nem rúgtuk be...lesz még ilyen meg olyan is hogy berúgjuk...Ezért kell majd egy másfajta játékot is leoktatni..

2025-02-01 20:09:14 Piros öves, Őstag

Eomwonyit nem rántották le ott Acolatse második helyzaténél?

2025-02-01 20:07:22 Fekete öves, Veterán

Eddig a meccs képe alapján egy kíméletes 0:2-őt alairnék…

2025-02-01 20:02:45 Narancs öves, Tag

Ezért nincs néző. 

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...