Banner

DVTK - Felcsút 0-1

Szerző: objektív | 2018-04-21 10:59:00

Melegszik a pite. Hét forduló van hátra a bajnokságból és 3 pontnyira vagyunk a kieső helytől. Ezt a találkozót lehet csak igazán hatpontosként emlegetni, ugyanis a Felcsút szintén 30 pontot szerzett a bajnokságban és közvetlenül alattunk tanyáznak, eggyel kevesebb nyert meccsük miatt. Kimondható a következő mérkőzések ismeretében, hogy aki ma vesztesen hagyja el a pályát, annak nagyon ádáz küzdelmet kell majd folytatnia a bennmaradásért.

Volt egy büntetés is a héten, mely a játékosokat sújtotta az utóbbi időszak gyenge szereplése miatt. Én szeretném azt hinni, tudni, hogyha a mai és a következő meccseken megtáltosodunk, az nem a büntetés miatt lesz, hanem mert a játékosok a címerért, a szurkolókért és saját magukért, a becsületért játszanak.

Szeretném mától azt a játékot látni, amit Tamás ideérkeztével láttam. Az egyik sajtótájékoztatón elhangzott egy kérdésemre, hogy azért nincs most az a fajta "mindent elsöprő lendület", mert nincs az a nyomás a csapaton, ami volt az előző idényben a kiesés elleni harc folytán. Nos, ha csak ez hiányzott ehhez, akkor megnyugodtam, ugyanis kijelenthetjük, a bajnokság egyik legfontosabb meccsét játsszuk ma és a kiesés ellen küzdünk. A teher tehát megvan (sajnos), úgyhogy ennek megfelelően szeretném látni a legalább 60-70 percig tartó nyomásgyakorlást, letámadást, visszatámadást, ütközéseket, nyert párharcokat, távoli lövéseket és szép diósgyőri gólokat.

A szurkolókon ma sem fog múlni semmi.

A dvtk.eu beszámolója:

OTP Bank Liga 27. forduló

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 1262 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Ring György, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Gaál Gyöngyi).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás, Shestakov - Hasani, Tóth B., Busai, Ugrai - Makrai, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
PAFC: Hegedüs L. - Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Szakály P., Balogh B. - Molnár G., Knežević, Perošević - Henty. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Poór helyett Osváth a 35., Hasani helyett Vela a 46., Tóth B. helyett Bacsa az 51., Lipták helyett Kocsis az 58., Knežević helydett Movoungou a 85., Henty helyett Diallo a 87. percben.
Sárga lap: Tamás a 10., Henty a 31., Ugrai és Hegedűs J. a 45+3., Ioannidis a 48., Knežević az 50., Eperjesi a 88., Trajkovsky a 90+5. percben.
Gólszerző: Szakály P. (0-1) a 23. percben.

Értékelés

Bódog Tamás: - Ismét nem sikerült, csalódottak vagyunk, mert nem volt olyan a játékunk, amilyennek lennie kellett volna. Sajnos amit elterveztünk, azt nem tudtuk megvalósítani, mert a labda nélküli mozgások nélkül nehéz helyzetet kialakítani. A második félidőben kitámadtunk, próbáltuk az ellenfelet hibára kényszeríteni, ebből adódott az ellenfélnek is helyzete. Bosszantó - amellett, hogy a PAFC több helyzetet alakított ki -, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, pontrúgás után alakult ki nagy helyzetük, nem is egy, kettő. Ezeket a szituáviókat koncentrációval a legkönnyebb kivédekezni. Korábban azt mondtam, pontrúgásból lehet előnyt kovácsolni, de pillanatnyilag az ellenfél teszi ezt. A bekapott gól után megzavarodott a csapat, pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy nem tudtunk annyit hozzátenni a játékhoz, hogy eljussunk a kapuralövésekig. A második félidőben a hozzáállás megvolt - ez az alap -, de az akarattal erőlködés párosult. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, sokkal nehezebb volt a helyzet. Akkor én adtam lendületet, bízom benne, hogy most is megkapjuk ezt az új lendületet azzal, hogy hazatérhetünk az új stadionunkba. Ugyanazt tudom mondani, mint korábban: a jövő héten és azt követően is nyerni kell.


Pintér Attila: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen szerdán olyan eredményt értünk el a Magyar Kupában, hogy rajtunk múlik a továbbjutás. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mai találkozó. Aki itt volt, az láthatta, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, 1-0-ás vezetésünknél is újabb gólokat lőhettünk volna. Sajnos ez nem sikerült. Ilyen erőbedobással, ilyen fegyelmezeten, ilyen sok lehetőséget kialakítva játszani mindenféleképpen öröm. Remélem, ha nem lesznek hétközi mérkőzések, akkor ezekből a helyzetekből sokkal többet ki tudunk használni. Sok sikert kívánok a DVTK-nak!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

250. vebgy* |Válasz erre: 225. pusi1981
2018-04-21 23:04:30 Fekete öves, Veterán
A salakos edzőpálya visszaépítésére én is gondoltam...;-)
249. vebgy* |Válasz erre: 247. gubós
2018-04-21 23:02:26 Fekete öves, Veterán
Az a Honvéd meccs utáni (előtti?) Bódog félmondat nagyon felértékelődik így utólag..."szürke kiesés ellen küzdő csapat vagyunk"...még semmi előjele nem volt egy ekkora összezuhanásnak akkor. Aztán azóta mintha be is akarták volna igazolni a futballistáink ezt a félmondatot...
248. vebgy* |Válasz erre: 246. johny
2018-04-21 22:57:12 Fekete öves, Veterán
Akkor odaírtam volna hogy "politikai"...de speciel pont nem arra gondoltam. Csak a futballunkról kesergünk itt ezer éve, ugyebár...
2018-04-21 22:56:08 Lila öves, Tag
Én nem értem mi történik. Nagyon erősen él bennem az érzés ,hogy pár hónapja milyen büszke és elégedett voltam ,hogy végre nálunk is van valami elkezdődőben és különlegesnek éreztem, ami nálunk történik , nem egy tucat edző igérget csontzenét , nem motyogva nyilatkozgat valamit az edző , akinek csapata beszarva futkározik . Mára visszatértünk a mit is csináljak korszakhoz ,teljes tanácstalanság ,hitehagyottság látszik a csapaton , de mitől van ez???? Ugi mikor válogatott lett , azt mondta Tamás ,hogy eddig nem volt leedzve és ennek köszönhető a javulás , mentünk mindenki ellen , mindenki védekezik mindenki támad volt , lehet nem 90 percig ,de majd szét vetette a büszkeség a szívemet ,hogy DIÓSGYÖRI vagyok, még ha ki is kaptunk 4-szer is ,nem éreztem,hogy nincs kiút,de azt igen ,hogy így ki lehet kapni. Csak ismételni tudnám magam,hogy mára belesüllyedtünk a magyar futball valóságba . Tamásnak ki kéne állni és tiszta vizet önteni a pohárba , hogy nem hagyják dolgozni vagy bevallani, hogy tévedtem Nonoval kapcsolatban , de Bubát is vissza lehet sírni, jöhet nekem hogy hogy fujtat ,de mellette nem nagyon masírozgattak el. Én továbbra sem látom, hogy az angol erőnléti edző miért lett leváltva ,most sokkal tompábbak vagyunk nem érünk oda sehová. Komplett forma hanyatlás hogyan lehet , ha edző buktatás van ??? mi változott , Nono tényleg mondva csinált okok miatt lett kicsinálva és itt veszett el a tekintély , nehogy máááá egy erőnléti edző jobb legyen nálam akár még a saját területén is ??? na ezek kavarognak bennem , mert ha ez van nincs visszaút. Tamáson is látni változást és nem jó irányba , ezelőtt egy vesztes meccs után teljesen azokat mondta amit én is mint szurkoló gondoltam(már kezdtem azt hinni értek hozzá) ,de most már ez is eltűnt . Az is lehet ,hogy ez a keményebb hozzáállás nem tetszik a mi kis sztárocskáinknak ,nem tudom . Amúgy még annyit ,hogy Botinál látok előre lépést(itt látni az új edző hozadékát) , nekem Tamás Márk is kiegyensúlyozott , Eper is tetszik , az egész csapatot nem elemezgetem , de náéhányuknak nehéz is lenne játékba lendülni .
Szurkolókról annyit , szégyelje magát az aki ku..........vaanyázza a saját játékosait az alább valóbb mindenkinél az ilyen ne jöjjön inkább.
HAJRÁ DIÓSGYŐR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
246. johny* |Válasz erre: 244. vebgy
2018-04-21 22:50:54 Fekete öves, Veterán
Egész rendszerről, meg mindenről... írtad. Na mindegy. Futballrendszer. Értem. Uff. :)
245. vebgy* |Válasz erre: 203. anszkord
2018-04-21 22:49:40 Fekete öves, Veterán
Most jöhet a MÁSIK fél fizu levonása ...;-)
244. vebgy* |Válasz erre: 242. johny
2018-04-21 22:47:20 Fekete öves, Veterán
Futballrendszerünkről szóltam, uff.
243. vebgy* |Válasz erre: 228. lokal
2018-04-21 22:45:52 Fekete öves, Veterán
A jelenlegi keret többsége elérte kitartó munkával , hogy a mezünk közelében sem akarjuk látni őket...engem például nem érdekel, ha ifikkel esünk ki, de ezeket már látni sem bírom. De ha jön a vérszégyen megint, akkor a teljes klubvezetést sem látnám itt tovább !!! Az LT éra nyolcadik évében itt tartani..., okádni támad kedvem...
242. johny* |Válasz erre: 241. vebgy
2018-04-21 22:44:07 Fekete öves, Veterán
Ápr. 8-án volt egy "durva véleménynyilvánítás a rendszerről, mindenről". :)
241. vebgy* |Válasz erre: 232. bohumil-stejskal
2018-04-21 22:36:39 Fekete öves, Veterán
Szerintem ott egy nagyon hangos és remélem minél durvább véleménynyilvánítás lesz az egész rendszerről, szövetségről, mindenről...
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...