Banner

DVTK - Felcsút 0-1

Szerző: objektív | 2018-04-21 10:59:00

Melegszik a pite. Hét forduló van hátra a bajnokságból és 3 pontnyira vagyunk a kieső helytől. Ezt a találkozót lehet csak igazán hatpontosként emlegetni, ugyanis a Felcsút szintén 30 pontot szerzett a bajnokságban és közvetlenül alattunk tanyáznak, eggyel kevesebb nyert meccsük miatt. Kimondható a következő mérkőzések ismeretében, hogy aki ma vesztesen hagyja el a pályát, annak nagyon ádáz küzdelmet kell majd folytatnia a bennmaradásért.

Volt egy büntetés is a héten, mely a játékosokat sújtotta az utóbbi időszak gyenge szereplése miatt. Én szeretném azt hinni, tudni, hogyha a mai és a következő meccseken megtáltosodunk, az nem a büntetés miatt lesz, hanem mert a játékosok a címerért, a szurkolókért és saját magukért, a becsületért játszanak.

Szeretném mától azt a játékot látni, amit Tamás ideérkeztével láttam. Az egyik sajtótájékoztatón elhangzott egy kérdésemre, hogy azért nincs most az a fajta "mindent elsöprő lendület", mert nincs az a nyomás a csapaton, ami volt az előző idényben a kiesés elleni harc folytán. Nos, ha csak ez hiányzott ehhez, akkor megnyugodtam, ugyanis kijelenthetjük, a bajnokság egyik legfontosabb meccsét játsszuk ma és a kiesés ellen küzdünk. A teher tehát megvan (sajnos), úgyhogy ennek megfelelően szeretném látni a legalább 60-70 percig tartó nyomásgyakorlást, letámadást, visszatámadást, ütközéseket, nyert párharcokat, távoli lövéseket és szép diósgyőri gólokat.

A szurkolókon ma sem fog múlni semmi.

A dvtk.eu beszámolója:

OTP Bank Liga 27. forduló

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 1262 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Ring György, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Gaál Gyöngyi).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás, Shestakov - Hasani, Tóth B., Busai, Ugrai - Makrai, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
PAFC: Hegedüs L. - Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Szakály P., Balogh B. - Molnár G., Knežević, Perošević - Henty. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Poór helyett Osváth a 35., Hasani helyett Vela a 46., Tóth B. helyett Bacsa az 51., Lipták helyett Kocsis az 58., Knežević helydett Movoungou a 85., Henty helyett Diallo a 87. percben.
Sárga lap: Tamás a 10., Henty a 31., Ugrai és Hegedűs J. a 45+3., Ioannidis a 48., Knežević az 50., Eperjesi a 88., Trajkovsky a 90+5. percben.
Gólszerző: Szakály P. (0-1) a 23. percben.

Értékelés

Bódog Tamás: - Ismét nem sikerült, csalódottak vagyunk, mert nem volt olyan a játékunk, amilyennek lennie kellett volna. Sajnos amit elterveztünk, azt nem tudtuk megvalósítani, mert a labda nélküli mozgások nélkül nehéz helyzetet kialakítani. A második félidőben kitámadtunk, próbáltuk az ellenfelet hibára kényszeríteni, ebből adódott az ellenfélnek is helyzete. Bosszantó - amellett, hogy a PAFC több helyzetet alakított ki -, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, pontrúgás után alakult ki nagy helyzetük, nem is egy, kettő. Ezeket a szituáviókat koncentrációval a legkönnyebb kivédekezni. Korábban azt mondtam, pontrúgásból lehet előnyt kovácsolni, de pillanatnyilag az ellenfél teszi ezt. A bekapott gól után megzavarodott a csapat, pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy nem tudtunk annyit hozzátenni a játékhoz, hogy eljussunk a kapuralövésekig. A második félidőben a hozzáállás megvolt - ez az alap -, de az akarattal erőlködés párosult. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, sokkal nehezebb volt a helyzet. Akkor én adtam lendületet, bízom benne, hogy most is megkapjuk ezt az új lendületet azzal, hogy hazatérhetünk az új stadionunkba. Ugyanazt tudom mondani, mint korábban: a jövő héten és azt követően is nyerni kell.


Pintér Attila: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen szerdán olyan eredményt értünk el a Magyar Kupában, hogy rajtunk múlik a továbbjutás. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mai találkozó. Aki itt volt, az láthatta, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, 1-0-ás vezetésünknél is újabb gólokat lőhettünk volna. Sajnos ez nem sikerült. Ilyen erőbedobással, ilyen fegyelmezeten, ilyen sok lehetőséget kialakítva játszani mindenféleképpen öröm. Remélem, ha nem lesznek hétközi mérkőzések, akkor ezekből a helyzetekből sokkal többet ki tudunk használni. Sok sikert kívánok a DVTK-nak!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

210. kempes |Válasz erre: 207. Bobák Kornél
2018-04-21 20:42:53 Piros öves, Veterán
Adom, de azóta folyamatosan a f..., ööö kard rossz oldalán állunk tavasszal.
209. kempes |Válasz erre: 205. bloodmage
2018-04-21 20:41:47 Piros öves, Veterán
Na igen.
2018-04-21 20:39:14 Barna öves, Fanatikus tag
Nem volt kapura lövésünk nem volt valamire való gólhelyzetünk ilyen gyenge nulla csapatra még nem emlékszem az utóbbi 42 évben talán össze is foglaltam mindent!
207. Bobák Kornél* |Válasz erre: 198. kempes
2018-04-21 20:39:09 Fekete öves, Veterán
2011-ben biztosan. A többire ennyire már nem emlékszem, nem volt miért megjegyezni, mert ennyire kirívóan rossz tavaszi szezonjaink, mint 2012-től, nem voltak.
206. bohumil-stejskal |Válasz erre: 194. v1910
2018-04-21 20:38:23 Fekete öves, Őstag
Engem az sem érdekel már ha kiesünk. Bódogot nem áldoznám be inkább essünk ki. Gondoljon mindenki bele mitől és milyen presztizse van egy nb1-nek? semmilyen. Nívó? Semmi. A magyar bajnokság sehol nincs a nemzetközi porondon. Nem kurvára tök mindegy nb2 vagy nb1? Ebbe a magyar foci közegbe marhára tök mindegy... mert ha minden nb1 és nb2-es csapat mögött 5-6-7 ezres masszív szurkoló tábor lenne akkor lenne presztizse de egy-két ezres átlag nézőszámokkal.
205. bloodmage |Válasz erre: 198. kempes
2018-04-21 20:37:57 Barna öves, Fanatikus tag
1978 ban
204. kempes |Válasz erre: 201. walaki
2018-04-21 20:37:10 Piros öves, Veterán
Elképzelhető hogy egy jó kis kergetőzés lenne a vége, ami nem lenne jó senkinek.
203. anszkord |Válasz erre: 199. walaki
2018-04-21 20:35:39 Piros öves, Őstag
Jó gondolat. Mélyebben gyökeredzik a probléma mint a játékosok szintje. Jöhetnek a következő nevek, akik fél havi pénzüket és az autójukat felejthetik el.
202. szucsvcs |Válasz erre: 194. v1910
2018-04-21 20:35:12 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Makrain látszott ez pont a kamu elcsúszás és a rándulás
2018-04-21 20:34:16 Piros öves, Őstag
Az jövő heti Újpest mérkőzés után át kell gondolni a stadionavatót is. Most már nem biztos, hogy jó döntés egy Mezőkövesd elleni kiesési rangadó. Nem fogunk a szarhoz tapsikolni.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...