Banner

DVTK - Felcsút 0-1

Szerző: objektív | 2018-04-21 10:59:00

Melegszik a pite. Hét forduló van hátra a bajnokságból és 3 pontnyira vagyunk a kieső helytől. Ezt a találkozót lehet csak igazán hatpontosként emlegetni, ugyanis a Felcsút szintén 30 pontot szerzett a bajnokságban és közvetlenül alattunk tanyáznak, eggyel kevesebb nyert meccsük miatt. Kimondható a következő mérkőzések ismeretében, hogy aki ma vesztesen hagyja el a pályát, annak nagyon ádáz küzdelmet kell majd folytatnia a bennmaradásért.

Volt egy büntetés is a héten, mely a játékosokat sújtotta az utóbbi időszak gyenge szereplése miatt. Én szeretném azt hinni, tudni, hogyha a mai és a következő meccseken megtáltosodunk, az nem a büntetés miatt lesz, hanem mert a játékosok a címerért, a szurkolókért és saját magukért, a becsületért játszanak.

Szeretném mától azt a játékot látni, amit Tamás ideérkeztével láttam. Az egyik sajtótájékoztatón elhangzott egy kérdésemre, hogy azért nincs most az a fajta "mindent elsöprő lendület", mert nincs az a nyomás a csapaton, ami volt az előző idényben a kiesés elleni harc folytán. Nos, ha csak ez hiányzott ehhez, akkor megnyugodtam, ugyanis kijelenthetjük, a bajnokság egyik legfontosabb meccsét játsszuk ma és a kiesés ellen küzdünk. A teher tehát megvan (sajnos), úgyhogy ennek megfelelően szeretném látni a legalább 60-70 percig tartó nyomásgyakorlást, letámadást, visszatámadást, ütközéseket, nyert párharcokat, távoli lövéseket és szép diósgyőri gólokat.

A szurkolókon ma sem fog múlni semmi.

A dvtk.eu beszámolója:

OTP Bank Liga 27. forduló

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 1262 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Ring György, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Gaál Gyöngyi).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás, Shestakov - Hasani, Tóth B., Busai, Ugrai - Makrai, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
PAFC: Hegedüs L. - Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Szakály P., Balogh B. - Molnár G., Knežević, Perošević - Henty. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Poór helyett Osváth a 35., Hasani helyett Vela a 46., Tóth B. helyett Bacsa az 51., Lipták helyett Kocsis az 58., Knežević helydett Movoungou a 85., Henty helyett Diallo a 87. percben.
Sárga lap: Tamás a 10., Henty a 31., Ugrai és Hegedűs J. a 45+3., Ioannidis a 48., Knežević az 50., Eperjesi a 88., Trajkovsky a 90+5. percben.
Gólszerző: Szakály P. (0-1) a 23. percben.

Értékelés

Bódog Tamás: - Ismét nem sikerült, csalódottak vagyunk, mert nem volt olyan a játékunk, amilyennek lennie kellett volna. Sajnos amit elterveztünk, azt nem tudtuk megvalósítani, mert a labda nélküli mozgások nélkül nehéz helyzetet kialakítani. A második félidőben kitámadtunk, próbáltuk az ellenfelet hibára kényszeríteni, ebből adódott az ellenfélnek is helyzete. Bosszantó - amellett, hogy a PAFC több helyzetet alakított ki -, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, pontrúgás után alakult ki nagy helyzetük, nem is egy, kettő. Ezeket a szituáviókat koncentrációval a legkönnyebb kivédekezni. Korábban azt mondtam, pontrúgásból lehet előnyt kovácsolni, de pillanatnyilag az ellenfél teszi ezt. A bekapott gól után megzavarodott a csapat, pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy nem tudtunk annyit hozzátenni a játékhoz, hogy eljussunk a kapuralövésekig. A második félidőben a hozzáállás megvolt - ez az alap -, de az akarattal erőlködés párosult. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, sokkal nehezebb volt a helyzet. Akkor én adtam lendületet, bízom benne, hogy most is megkapjuk ezt az új lendületet azzal, hogy hazatérhetünk az új stadionunkba. Ugyanazt tudom mondani, mint korábban: a jövő héten és azt követően is nyerni kell.


Pintér Attila: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen szerdán olyan eredményt értünk el a Magyar Kupában, hogy rajtunk múlik a továbbjutás. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mai találkozó. Aki itt volt, az láthatta, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, 1-0-ás vezetésünknél is újabb gólokat lőhettünk volna. Sajnos ez nem sikerült. Ilyen erőbedobással, ilyen fegyelmezeten, ilyen sok lehetőséget kialakítva játszani mindenféleképpen öröm. Remélem, ha nem lesznek hétközi mérkőzések, akkor ezekből a helyzetekből sokkal többet ki tudunk használni. Sok sikert kívánok a DVTK-nak!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2018-04-21 19:11:16 Fehér öves, Újonc
Hát ez kurva gyenge! Menjenek a francba Bódog Tomikával az élen! Inkább járok majd ifi meccsekre, de ezeket a xxxxxxxxxx nem akarom még Borsodban sem látni. A stadion avatót meg nézze meg aki akarja, én nem!

Moderálva: 2018-04-21 19:14:27

2018-04-21 19:09:53 Citromsárga öves, Újonc
Valahogy meg kellene nyomni az utolso fordulokat, 8 pontra vagyunk a dobogotol!
2018-04-21 19:08:21 Piros öves, Tag
Egész héten azt hallgattam a haveroktól, hogy a Puskás a kupa továbbjutásért ma tutira leadja a meccset!
Qurvára leadta!:) Már kínomban nevetek.

Lefőtt a kávé! Lehet nézegetni az új magyar játékosokat,akik majd az NB kettőben játszanak majd. Sajnos a mai meccsel csak matematikai esélyünk van. Ezek a játékosok szét vannak esve fejben és fizikálisan is.

Az a durva, hogy megint egy potya góllal kaptunk ki, úgy hogy mondhatni nulla kapura lövésünk volt. Sajnos fáj kimondani,de ez a gyenge Puskás is teljesen megérdemelten vert meg.

De ne menjünk el szó nélkül a bíró tevékenysége mellett. Már megint egy de megkockáztatom, hogy kettő tizenegyest nem adott meg nekünk. Ez felháborító!

Szóval gyerekek én ma elengedtem ezt a sztoryt, kezdem magam nyugtatni és készülök az NB2-re. Pár évig tutira ott ragadunk.
147. lg
2018-04-21 19:06:52 Lila öves, Tag
Az a helyzet hogy ez a felcsút is csak egy retkes zsoldoscsapat, és a miénk is csak egy retkes zsoldoscsapat. Semmivel nem különbek és főleg nem jobbak. Az a rétin. Henty akkor futja le bármelyik játékosunkat amikor csak akarja. A kislábujja körme is 10x annyira futballista, mint akár a nagy sztár Ugrai... az hogy milyen ember az kit érdekel? Ezt a sportot gólra játsszák. Mi meg a kapura sem lövünk... Első félidő mi volt? Második? Ilyen amikor mindent kiadnak magukból? Ennyi? Mert akkor lehet innen eltakarodni a retkes kurvaistenfaszába, mert itt erre a szarra senki sem kíváncsi! Itt soha a büdös életben nem lesz jó futball. Ennyi. Én eddig bíztam. Már sokadjára köpnek szembe... Esküszöm NB2-ben jobb volt meccsre járni, ott legalább mentek, akartak.
2018-04-21 19:05:53 Fekete öves, Veterán
Volt egymás után három "a bajnokság legfontosabb meccse". Mindhárom alkalommal kikaptunk. Az egy dolog, de milyen játékkal? Most kapura lövés nélkül?
Még azt is Antalnak köszönhetjük, hogy nem kaptunk még vagy három gólt.
145. Bobák Kornél* |Válasz erre: 140. anszkord
2018-04-21 19:03:12 Fekete öves, Veterán
Azért ne tegyünk úgy, mintha Bódog ebben nem lenne benne.
144. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 140. anszkord
2018-04-21 19:02:46 Fekete öves, Veterán
igazad van
143. johny* |Válasz erre: 141. nemmindegy
2018-04-21 19:02:20 Fekete öves, Veterán
Még nem, de közelebb kerültünk hozzá...
2018-04-21 19:02:13 Fekete öves, Veterán
Bacsa fejesével a 90+5+6 perc alatt volt egy (!) kapura lövési kísérletünk a statisztikában. Szerintem több nem volt.
2018-04-21 19:01:34 Lila öves, Fanatikus tag
Gyakorlatilag kiestünk
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...