Banner

Bulgária–Magyarország

Szerző: objektív | 2023-11-16 13:42:00

EB selejtező G-csoport


A magyar labdarúgó-válogatott a sok sérült miatt biztosan olyan összeállításban lép pályára a bolgárok elleni szófiai Eb-selejtezőn, melyben még korábban még sosem. - írja az nso.hu


Marco Rossit, illetve a csapatösszeállítási elveit ismerve arra nem számíthatunk, hogy a bolgárok elleni, számunkra jelentős téttel bíró mérkőzésen – egy pontra vagyunk az Eb-szerepléstől – olyan játékost állít a kezdőcsapatba, aki korábban még nem lépett pályára a nemzeti csapatban vagy csak egy-két alkalommal szerepelt. Elsősorban olyanok kaphatnak lehetőséget, akik korábban is bekerültek már a kezdőcsapatba, de adódhat kivétel is...

Dibusz Dénes helye a kapuban megkérdőjelezhetetlen Gulácsi Péter sérülése óta (az RB Leipzig játékosa jelenleg sem bevethető). A védelemben Szalai Attila és Lang Ádám mellett annak ellenére is kitart a szövetségi kapitány, hogy klubjuk, a német Hoffenheim, illetve a ciprusi Omonia legutóbbi három meccsén egyikük sem lépett pályára (Lang hat meccse nem játszott). A jobb oldali belső védő posztjára jó eséllyel visszatér Botka Endre, aki a Ferencváros legutóbbi bajnoki meccsét kihagyta, sérüléssel és betegséggel is küzdött az őszi szezonban, de Willi Orbán és Fiola Attila sérülésével nem maradt olyan, belső védőként is bevethető játékos a keretben, aki már kezdett a válogatottban. Marco Rossi pedig a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Botka egészséges, tudja vállalni a játékot.

Alternatív megoldásként, jobblábas védőként a rutinja miatt, és azért mert a francia élvonalbeli Le Havre-ban folyamatosan játszik, Loic Nego jöhetne még szóba a belső védő poszton Botka helyett, de azért arra van a nagyobb esély, hogy Nego a saját posztján, jobb oldali szárnyvédőként játszik. A bal oldalon pedig Kerkez Milos helye is biztosnak mondható, függetlenül attól, hogy az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth legutóbbi bajnokiján nem játszott.

A belső középpályásaink közül a 16-szoros válogatott Callum Styles folyamatosan játszik az angol harmadosztályú Barnsleyban, ezért a válogatottban sincs oka a változtatásra Marco Rossinak, éppen ezért fog ezúttal is mellette játszani középen Nagy Ádám, akivel a legutóbbi hat meccsen is egymás mellett játszottak (igaz, Litvánia ellen Styles a második félidőre állt be). A jelenlegi keret válogatottsági rekordere (75 meccsel), Nagy Ádám az előző három fordulóban 18 percet játszott az olasz másodosztályú Pisában (kétszer becserélték, egyszer végig a kispadon ült), de a kapitány többször kifejtette már, történjék bármi, maximálisan megbízik a középpályásban.

Ahogy természetesen egy sorral előrébb Szoboszlai Dominikban is. A Liverpool középpályása legutóbb, a litvánok ellen egy sorral hátrébb, Styles helyén kezdett, a támadósorban pedig Gazdag Dániel szerepelt kezdőként, de nem nyújtott meggyőző teljesítményt a Philadelphia Union támadója, és le is cserélte őt a szünetben Rossi. Most, hogy Sallai Roland sérült, adná magát, hogy az amerikai profi ligában, az MLS-ben kulcsembernek számító Gazdag ismét kezd, de inkább arra számítunk, hogy a Litvániában az utolsó fél órára csereként beálló és a támadójátékot egyértelműen fellendítő, immár hatszoros újpesti válogatott, Csoboth Kevin kerül be a kezdőcsapatba, még úgy is, hogy ő korábban még nem kezdett. Egyrészt azért lehet erre most esélye, mert játékstílusában és gyorsaságában ő hasonlítható leginkább Sallaihoz, megvan az a képessége, hogy a nem éppen villámléptű bolgár védők mögé kerülve helyzeteket tudjon kialakítani. Másrészt, ők ketten, Szoboszlaival csukott szemmel is tudják, mikor merre, mozog a másik, hiszen gyerekkorukban együtt futballoztak a Főnix Goldban.

Csatárposzton Varga Barnabás sérülése után, Ádám Martinon kívül nem maradt olyan játékos a keretben, aki már kezdett a selejtezők során. Ezért várható, hogy a dél-koreai Ulszan centere bekerül a bolgárok elleni kezdőbe, függetlenül attól, hogy klubjában a legutóbbi két bajnokiján csak néhány perc jutott neki.


Olvasd el a nemzetisport.hu teljes cikkét >>>


forrás, nemzetisport.hu, fotó: Szabó Miklós


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

80. objektiv |Válasz erre: 67. scs001
2023-11-17 13:33:08 Fekete öves, Őstag
Hát, legalább ennyi maradjon meg, hogy a szájuk járjon, ne sajnáljuk már el szegény libsiktől, úgysem maradt semmilyük már, pláne ami a politikai erejüket illeti. Kurvára nem fenyegeti semmi és senki a rendszert még sok-sok évig, így mindenki megnyugodhat, aki a jelenlegi rendszer támogatója és híve. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy van még alternatíva a hírek másmilyen megvilágításban történő közlésére is. Egyébként nagyon sajnálom a kormányt, hogy ilyen rettenetes szembeszéllel kell az ország hajóját vitorláznia! XDDDD
Azért jó ezeket az orgánumokat is a felszínen tartani, mert akkor lehet velük példálózni, hogy bezzeg ők itt vannak, nincsenek elnyomva meg cenzúrázva.
Gulyás Gergely is alig tudja a mocsokmédia valótlan, elferdített állításait rendbetenni a kormányinfókon, hogy a honfitársainkat nehogy megvezessék a hazugságaikkal.

Lám, hogy feltűnt neked rögtön az összezárás, olyannyira, hogy meg is kellett jegyezned. Pedig te is összezársz azokkal, akik egy véleményen vannak veled, miért más a mi összezárásunk? Pedig ez is olyan hatalmi kurzusos attitűd, körön kívül vagy, vagy körön belül, más opció nincs. Pedig mi hidd el, nem beszéltünk meg semmit, csupán egy emberként vallunk egy véleményt és látunk dolgokat ugyanúgy.
Tegnap egyébként Zolival fél órán keresztül vitatkoztam más apropóból, tehát ugyanúgy össze tudjuk rúgni a port, félreértés ne essék. Vannak viszont elvek, erkölcsi nézőpontok, normák, ideológiák, melyek kapcsán 90%-os az egyezésünk, mindenféle hülye köröktől függetlenül, pusztán emberileg, ideológiailag. Ijesztő, hogy 3 ember ilyen szintű kapcsolódása már felkelti a figyelmet és megjegyzésre késztet bárkit is. Pedig nem három az a három, még ebben a topicban sem.
79. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 74. wexeye
2023-11-17 13:31:49 Fekete öves, Veterán
Az a legundorítóbb, amikor politikusok tetszelegnek sportolókkal, meg teszik ki a nyertes meccsek utáni posztokat, amivel semmi más céljuk nincs, mint a saját népszerűségük növelése.
Az meg, hogy politikusok befészkelték magukat és a rokonaikat klubok és szövetségek vezetőségébe, hányinger keltő.
78. scs001 |Válasz erre: 74. wexeye
2023-11-17 13:29:35 Fekete öves, Őstag
Tisztán értem és ha az a csoport majd előáll egy konkrét, megvalósítható, reális és JOBB magyar jövőképpel, akkor azonnal rájuk fogok szavazni!
77. wexeye |Válasz erre: 71. birodalmi-lepegeto
2023-11-17 13:29:08 Fekete öves, Őstag
Dehogy sikerült nemzeti üggyé tenni,akik eddig is utáltuk a fradit ha lehet még jobban utáljuk,de talán még többen is lettünk. Egy középcsapatként vergődő,tábor nélküli fradit kevesebben és kevésbé gyűlöltek. Mióta ők "nem pártcsapat ",valóban sokat dolgoznak rajta,olyan a fradimeccs a tvben,nson lassan,mintha a válogatott játszana. A szurkolói oldalakkal - hungarain fanatics,ultrasliberi,trollfoci együtt. Undorító . Politukusmentes ferencvárost - ferencváros mentes Magyarországot!!!
2023-11-17 13:27:39 Fekete öves, Veterán
Montenegrót meg kell verni ennyivel tartoznak a játékosok a szurkolóknak. Meg Ha győzünk akkor második kalaposok vagyunk ha kikapunk akkor 4ik kalap. Nagyon nem mindegy
75. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 73. scs001
2023-11-17 13:26:31 Fekete öves, Veterán
Konkrét linket még mindig nem kaptam senkitől, ez is TÉNY.
2023-11-17 13:20:50 Fekete öves, Őstag
Az objektív megítélés és vita elvesztése,mindennek a politikai hitvallással átszőttsége bosszant.A kétszínű, álszent kommunikáció bánt sokunkat. Nem értem,hogy miért nem tudnak úgy kormánypártiak lenni,hogy elfogadják az építő és jogos kritikát,a sikereket, bármilyen területen pedig nem sajátítják ki,főleg ha közük sincs hozzá. Az elkeserítő még az itt zajló vitában,hogy mindenki 2 táborról beszél. Pont nem olvasok itt soha ballib véleményt,ferencista hszt. Zárásként a 444.hu és tsait idehozó fórumtársnak. Ezek pont annyi ember véleményét tükrözik,mint amekkora a "Pillanat","Conversation", stb párt vidéki támogatottsága, ami nem csak a futballszurkolók körében nulla.
Scs001nek pedig üzenem,hogy pont így tartod hatalmon a nagyobbik rosszat,akiknek a szavazótáborát pont az a népcsoport adja,amit te is tisztán leírsz. Miattuk nincs tanár,ápoló, orvos, egyáltalán magyar jövő. Velük és a megvezetett nyugdijasokkal ilyen választási rendszerben ez a hatalom nem leváltható. Azt érted, hogy nem csak a szombati pártkongresszuson lehet mindenkinek azonos véleménye? Vannak más csoportok is,sőt olyanok is ahol nem érdekből ugyanaz a vélemény
73. scs001 |Válasz erre: 72. jaborcsik-andras
2023-11-17 13:09:40 Fekete öves, Őstag
Persze, nincs, csak ugyanazt írjátok mindhárman...
Ui: Mindenki azt írhat, amit akar, félre ne érts, csak megállapítottam egy TÉNYT!
72. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 67. scs001
2023-11-17 13:03:54 Fekete öves, Veterán
Én nem azt kérdeztem, hogy hol lehet ilyeneket olvasni. Konkrét linkeket kértem, hogy elolvashassam őket.
Nincs itt semmiféle összezárás, tévedésben vagy.
71. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 62. v1910
2023-11-17 12:59:35 Fekete öves, Veterán
Válogatott a politika felett áll, cserébe évek óta a fradi ellen szurkolok a nemzetközi meccseken.
Hozzáteszem normálisabb helyeken elképzelhetetlen, hogy pl egy Everton szurkoló örüljön a Liverpool BL győzelmének.
De nálunk sikerült ebből is lassan nemzeti ügyet csinálni.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...