Banner

Bulgária–Magyarország

Szerző: objektív | 2023-11-16 13:42:00

EB selejtező G-csoport


A magyar labdarúgó-válogatott a sok sérült miatt biztosan olyan összeállításban lép pályára a bolgárok elleni szófiai Eb-selejtezőn, melyben még korábban még sosem. - írja az nso.hu


Marco Rossit, illetve a csapatösszeállítási elveit ismerve arra nem számíthatunk, hogy a bolgárok elleni, számunkra jelentős téttel bíró mérkőzésen – egy pontra vagyunk az Eb-szerepléstől – olyan játékost állít a kezdőcsapatba, aki korábban még nem lépett pályára a nemzeti csapatban vagy csak egy-két alkalommal szerepelt. Elsősorban olyanok kaphatnak lehetőséget, akik korábban is bekerültek már a kezdőcsapatba, de adódhat kivétel is...

Dibusz Dénes helye a kapuban megkérdőjelezhetetlen Gulácsi Péter sérülése óta (az RB Leipzig játékosa jelenleg sem bevethető). A védelemben Szalai Attila és Lang Ádám mellett annak ellenére is kitart a szövetségi kapitány, hogy klubjuk, a német Hoffenheim, illetve a ciprusi Omonia legutóbbi három meccsén egyikük sem lépett pályára (Lang hat meccse nem játszott). A jobb oldali belső védő posztjára jó eséllyel visszatér Botka Endre, aki a Ferencváros legutóbbi bajnoki meccsét kihagyta, sérüléssel és betegséggel is küzdött az őszi szezonban, de Willi Orbán és Fiola Attila sérülésével nem maradt olyan, belső védőként is bevethető játékos a keretben, aki már kezdett a válogatottban. Marco Rossi pedig a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Botka egészséges, tudja vállalni a játékot.

Alternatív megoldásként, jobblábas védőként a rutinja miatt, és azért mert a francia élvonalbeli Le Havre-ban folyamatosan játszik, Loic Nego jöhetne még szóba a belső védő poszton Botka helyett, de azért arra van a nagyobb esély, hogy Nego a saját posztján, jobb oldali szárnyvédőként játszik. A bal oldalon pedig Kerkez Milos helye is biztosnak mondható, függetlenül attól, hogy az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth legutóbbi bajnokiján nem játszott.

A belső középpályásaink közül a 16-szoros válogatott Callum Styles folyamatosan játszik az angol harmadosztályú Barnsleyban, ezért a válogatottban sincs oka a változtatásra Marco Rossinak, éppen ezért fog ezúttal is mellette játszani középen Nagy Ádám, akivel a legutóbbi hat meccsen is egymás mellett játszottak (igaz, Litvánia ellen Styles a második félidőre állt be). A jelenlegi keret válogatottsági rekordere (75 meccsel), Nagy Ádám az előző három fordulóban 18 percet játszott az olasz másodosztályú Pisában (kétszer becserélték, egyszer végig a kispadon ült), de a kapitány többször kifejtette már, történjék bármi, maximálisan megbízik a középpályásban.

Ahogy természetesen egy sorral előrébb Szoboszlai Dominikban is. A Liverpool középpályása legutóbb, a litvánok ellen egy sorral hátrébb, Styles helyén kezdett, a támadósorban pedig Gazdag Dániel szerepelt kezdőként, de nem nyújtott meggyőző teljesítményt a Philadelphia Union támadója, és le is cserélte őt a szünetben Rossi. Most, hogy Sallai Roland sérült, adná magát, hogy az amerikai profi ligában, az MLS-ben kulcsembernek számító Gazdag ismét kezd, de inkább arra számítunk, hogy a Litvániában az utolsó fél órára csereként beálló és a támadójátékot egyértelműen fellendítő, immár hatszoros újpesti válogatott, Csoboth Kevin kerül be a kezdőcsapatba, még úgy is, hogy ő korábban még nem kezdett. Egyrészt azért lehet erre most esélye, mert játékstílusában és gyorsaságában ő hasonlítható leginkább Sallaihoz, megvan az a képessége, hogy a nem éppen villámléptű bolgár védők mögé kerülve helyzeteket tudjon kialakítani. Másrészt, ők ketten, Szoboszlaival csukott szemmel is tudják, mikor merre, mozog a másik, hiszen gyerekkorukban együtt futballoztak a Főnix Goldban.

Csatárposzton Varga Barnabás sérülése után, Ádám Martinon kívül nem maradt olyan játékos a keretben, aki már kezdett a selejtezők során. Ezért várható, hogy a dél-koreai Ulszan centere bekerül a bolgárok elleni kezdőbe, függetlenül attól, hogy klubjában a legutóbbi két bajnokiján csak néhány perc jutott neki.


Olvasd el a nemzetisport.hu teljes cikkét >>>


forrás, nemzetisport.hu, fotó: Szabó Miklós


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

60. wexeye |Válasz erre: 57. dfcwolf
2023-11-17 11:48:37 Fekete öves, Őstag
Erre nem tudok elég pluszt adni!+++++. Érdekes hogy ezt mennyire ugyanúgy látjuk,a csapattal kapcsolatban meg gyakran mennyire máshogy. Az oktatás, egészségügy vs foci kérdésben látni kell azt,hogy eszük ágában nem volt soha a jövőbe,a magyar jövőbe fektetni. Ha értelmes,gondolkodni képes, egészséges embereket nevelnének,sokkal nehezebb lenne lenyomni a torkukon a rengeteg ordító hazugságot. Ez ezért nem cél. De ha már fociba öntötték,miért stadionokba és miért szakmai minőségbe, utánpótlásba,tömegsportba??? Minek mindenhova stadion? Miért nincs inkább minden iskola udvarán szabadon látogatható műfüves pálya,főállású, magasan képzett utánpótlásedzők sokasága,fedett edzőpályák ? Ezeket is fel kellett volna építeni, lehetett volna munka ugyanúgy a haveri építőcégeknek. Szerintem egyrészt egyszerűen nem értenek hozzá,nem tudják hogyan kell jól csinálni, az építő kritikát sem tudják elfogadni illetve gyors sikert ,"cirkuszt" akartak,csillogó kirakatot és így biztosan több jutott betonra. Perecék azt nem fogják föl,hogy nem vitatja el senki a Rossi éra sikereit,csak vagyunk,akik benézünk a kirakat mögé,a kapualjba és nem tetszik,amit látunk. Nekem a kirakat sem feltétlenül, a kirakat klubcsapat egyáltalán nem. Milliárdokból készülnek tömegével az nb2,nb3as játékosok,a válogatott meg a külföldön nevelkedettek és honosítottak nélkül pont ott tartana,mint 20-25 éve.
59. objektiv |Válasz erre: 52. perec (lédús)
2023-11-17 11:31:52 Fekete öves, Őstag
Nem. Pontosan arról beszél, ami van. Amit ő kicsiben mond, az van nagyban is. Ebben nehéz nem meglátni az összefüggést, ha csak direkt nem ez a célod.
2023-11-17 11:27:44 Fekete öves, Őstag
Zoli, Sheldon, Wexeye, Bandi: + sok
2023-11-17 10:30:23 Fekete öves, Őstag
Sajnos nem tudjátok letenni a politikai meggyőződéseteket amikor ide beléptek. Ha valaki nem ért veled egyet, akkor az tuti a másik oldalt támogathatja csak. El kell keserítsem azokat akik így gondolkodnak. Sokan vannak - köztük én is - aki gyűlöli az összes oldalt. Látja a hibákat és látja a megoldásra váró problémákat, amikre mindenki szarik.

A pénzek elégetéséről. Ha normálisan gondolkodó hazafi vagy (aminek sokan vallják magukat a nagy magyarkodás közepette meg habzó szájjal a Nélküled-et énekelve) akkor te mit választanál? Milliárdokat ölnél a fociba, stadionokba, vagy ezt a pénzt a kórházakra fordítanád??? És nem kell a propaganda, hogy az egészségügyben minden rendben van, mert nincs. Mert anyám a múlt héten például februárra kapott időpontot hasi ultrahangra. De ha felhívod a mentőkert (ahogy tettem a múlt héten) azt mondják nem tudnak kocsit küldeni. Ha jót akarsz, vidd be a beteget kocsival. Ezen kívül a kórházakban a WC-re nem tudsz elmenni mert nincs papír, wc csésze és kézmosó. De orvos sincs mert olyan várólisták vannak, hogy meghalsz mire sorra kerülsz. Ez így jó? Tényleg a fociba kellett ölni a milliárdokat? Mondom ezt úgy, hogy imádom a focit.

De ugye otthon a családi kassza ha üres, vagy ki van számolva a pénz akkor nem veszel egy plazmatévét. Beosztod a pénzed a fontos dolgokra. Az aki ezt látja és leírja az nem a válogatott ellen szurkol. Az csak reálisan nézi ennek az országnak a hosszútávú érdekeit. Nagyon szomorú, hogy ezeket a valóságban gyakran előforduló problémákat tagadják az emberek. Ezeket az tagadja aki buta, vagy önálló gondolkodásra képtelen.

És ismerem azt, amit a politika diktál és beültet a fejekbe. De sosem bűn a tényeket keresni és a propaganda mögé nézni. Nincs tanár az iskolákban és a gyerekeink jövője van veszélyben. Nem nehéz szétnézni az interneten és megtalálni a videókat, hogy máshol mennyit keres egy tanár. Itt mennyit keres egy focista? Mi a hozzáadott érték a kettő között? Nagyon tetszik amikor meg próbálja nekem magyarázni egy nyugdíjas korú, hogy nincs gond. Közben én kapom az értesítést a Krétában, hogy milyen órák maradnak el a tanárok felmondása miatt.

Tényleg a focira és a stadionokra kellett az a sok pénz? Ha dönthettem volna, hogy új stadionunk legyen vagy az összes pénz a miskolci kórházakba menjen és a kórházakra szavazok. Nekem teljesen jó lett volna a régi stadion is. Akkor most belpesti liberális lettem vagy csak gondolkodó ember aki nem csak a jelent nézi, de a jövőt is? Akkor én nem is vagyok DVTK szurkoló sőt a válogatottnak sem szurkolok?

Rossit nem látod szar emberek között? Akkor csak ki kellene nyitnod a szemedet. Csak azok között mozog, mert minden politikus szar ember. A politikának és a politikusoknak a KÖZ érdekeit kellene szolgálnia. Sajnos itt csak a saját egyéni érdekek és a saját gazdagodás a cél nekik és sehol sem látom a közérdeket. Annak leharapod a fejét aki kritizálja a TAO rendszert de azzal semmi gondod akinek az egész családja milliárdos lett a közösből. Hol van itt az egyensúly? Hol van itt az objektivitás.

Ezer éve megmondták, hogy cirkusz és kenyér. Jelen esetben a focink lett a cirkusz és mennyire működik. Aki nem ért egyet dolgokkal az egyből ellenszurkoló. Közben nem tudok elképzelni és nem ismerek olyan magyar embert aki a válogatott ellen szurkolna. Egyre jobban begyűrűzik ide is a politika és ez dühít a legjobban. Itt is azt olvasom a kommentekben, amit a sajtóban. Ugyanaz a szar ömlik. A központi direktíva.

Gondolkodjatok már és legyetek reálisak! Legyen saját gondolat. Kétely, keresés.

Az emberek egész nap eszik a szart a médián keresztül, aztán este felmennek a netre és ott kihányják egymásra. Undorító!
2023-11-17 10:11:08 Piros öves, Fanatikus tag
Én továbbra is arról beszélek, amivel kezdtem. Ha valaki kritikát fogalmaz meg a válogatottal szemben, attól még nem feltétlenül ellenség. Nem kell Rossinak megsértődnie és válogatott ellenesnek bélyegezni őket, mert ezen az alapon bélyegzi meg a klubház is ezt a fórumot, aminek Te is tagja vagy.
És nem csak akkor kell felemelni a szavad, ha érintett vagy.

Ja, ez perecnek ment.
55. wexeye |Válasz erre: 48. perec (lédús)
2023-11-17 10:02:22 Fekete öves, Őstag
Ez mennyi ember szerinted? Pár ezer,tízezer? Attól még az ország futballszerető része örül. És 2 éve Pest utcáin is hömpölygött a futballlázban égő tömeg. Ti politizáljátok át a világ legnépszerűbb sportját és kvázi ott tartotok,hogy csak az örülhet egy sikernek,aki veletek is szavaz és szó nélkül nézi ,sőt inkább támogatja a rengeteg eszetlen,pénzherdáló döntést. Scs001nek is válaszolva pedig ti fogadjátok el,hogy mi akik hányunk a narancslétől is ugyanolyan polgárai vagyunk ennek az országnak,ugyanolyan jogunk van örülni vagy bosszankodni,mint nektek. És mindenkié lehetne a siker felhőtlenül,ha nem öntenétek oda is a narancslevet,ahol semmi keresnivalója. Pl sport. Olimpiai bajnokaink mindig voltak széljárástól függetlenül és foci is volt és lesz is. Nem attól van Szoboszlaink,Sallaink Rossi és ilyen válogatottunk, mert a saját kertjében a xxxxx xxxxxx szereti a focit.
Maximálisan egyetértek András véleményével.

Moderálva: 2023-11-17 10:17:12

54. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 47. scs001
2023-11-17 09:56:07 Fekete öves, Veterán
Szerinted Magyarország alkalmas egy olimpia megrendezésére?
Olyan siralmas állapotban van az ország, hogy még a rendezés ötlete is nonszensz az én meglátásom szerint.
53. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 41. scs001
2023-11-17 09:50:05 Fekete öves, Veterán
Nem olvasok ilyeneket, sőt, semmilyet nem olvasok.
Ma Magyarországon nincs objektív újságírás, megszűnt létezni. Egy objektiv újságírót ismerek, a mi Objektivünket.
Amúgy csak a gazdáknak való megfelelési kényszer van az újságírókban. Vagy leírod, amit hallani, olvasni akarnak a gazdáid, vagy kereshetsz más állást.
Ezt tették velünk a politikusok, akinek sikerrel sikerült kettészakítaniuk az országot az állandó ellenségkereséssel. Undorodom tőlük, legyenek bármelyik oldalon is.

Moderálva: 2023-11-17 09:51:55

52. perec (lédús) |Válasz erre: 50. sheldon
2023-11-17 09:36:23 Piros öves, Őstag
.. te most másról beszélsz, terelsz, tv műsor, pogácsa, sajtótáj, vélemény-nyilvánítás, de nem baj, elfér, hisz vélemény
51. rugoka |Válasz erre: 50. sheldon
2023-11-17 09:34:52 Piros öves, Fanatikus tag
Bognár is így vót. Majdnem meghótt egy dán, erre mondta: folytassák mán a meccset. Repült... egész az ünnepelt atomvárosi padocskáig.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...