Benkő Péter: Büszkén nézték a faluban!

A 22 éves támadó pályafutásában mindig jelen volt a DVTK, még akkor is, ha éppen nem piros-fehér szerelésben futballozott.

Bátka egy kis felvidéki település, ahol természetesen mindenki ismeri a másikat. Innen származik Benkő Péter, aki a Ferencváros ellen csereként mutatkozott be a DVTK NB I.-es együttesében, legutóbb Debrecenben pedig már kezdőként jutott szóhoz. A 22 éves támadó pályafutásában mindig jelen volt a DVTK, még akkor is, ha éppen nem piros-fehér szerelésben futballozott.

A dvtk.eu-n megjelent interjúból idézünk.

Régen volt, amikor barátságot kötöttél a labdával?

Bátkán az falubeli fiúkkal kezdtem el focizni, nyolc éves lehettem akkor - emlékezett vissza kezdetekre Benkő Péter. - Ezután alakult egy csapat, amiben én is benne voltam, itt töltöttem a gyerekkoromat. Mindig imádtam a játékot, nagyon szerettem gólt lőni, ami a későbbiekben sem változott meg. Már Bátkán is igazolt játékos voltam, de tizenhárom évesen kerültem a környék legnagyobb városába, a rimaszombati egyesülethez. Itt kezdtem el a korosztályos futballt, ahonnan az utam Diósgyőrbe vezetett.

Mindez hogyan és mikor történt?

Alig tizenöt éves voltam, 2018-ban érkezett el a váltás ideje. Az első idők nehezek voltak, mivel egy kis faluból származom, nehéz volt hozzászoknom a nagyobb, nyüzsgő városi élethez. A menedzseremen keresztül érkeztem Magyorországra, de az akkori sportigazgató, Benczés Miklós is megnézett, az Ő közbenjárásával kerültem Diósgyőrbe.

A DVTK utánpótlásában minden zökkenőmentesen ment?

Tisztán emlékszem, az első meccsen gólt is szereztem, de összességében az a szezon jól sikerült. Ezután az U17-ben is vezettem a házi góllövő listát, majd jött a COVID, ami másokhoz hasonlóan engem is visszavetett. Nem tudunk a srácokkal együtt készülni, később a formám is ingadozott, de mindig sokat tettem azért, hogy labdarúgó legyek, így szerencsére ezt az időszakot is sikerült átvészelni. Jött az U19-es korosztály, majd az NB III.-as csapat, ami ugye már a felnőtt futballban történő szereplést jelenti.

Hamar belekóstolhattál abba is, hogy milyen a légkör a felnőtt csapat öltözőjében.

Valóban így volt. A Diósgyőr akkor az NB II.-ben szerepelt, két hónapot dolgozhattam a kerettel, ami ugyancsak sokat tett hozzá a fejlődésemhez. Ezután egy hirtelen váltás következett, mert a tavaszi szezonra kölcsönbe Kazincbarcikára kerültem. Az utam innen ismét a DVTK tartalék együtteséhez vezetett, ahol jól ment, mert újra vezettem a házi góllövő listát, ami a bajnokság végéig így maradt. Sajnos ezután egy kicsit elvesztettem a fonalat, következett számomra egy gyenge év. Putnokon és Salgótarjánban is játszottam, de nem találtam a formám. Erről nem is szeretnék sokat beszélni, mert örülök, hogy magam mögött hagytam ezt az időszakot.

Mi volt, ami megtörte ezt a negatív spirált?

Az, hogy Vincze Richárd felhívott, és közölte velem, hogy tárt karokkal várnak vissza az akadémiára, tárt karokkal vár vissza a DVTK. Azonnal igent mondtam, mert éreztem egy új esélyt kapok arra, hogy ismét felépítsem magam. Ricsi Bának egyébként nagyon sokat köszönhetek, mert mindvégig megbízott, hitt bennem, és akkor egy olyan felkészülést vittünk végig, ami visszaterelt a helyes útra. Nagyszerű volt az őszöm, a téli időszakban ezért NB II.-es kérőim is voltak, de végül nem mentem sehova.

Dehogynem. Az NB I.-es csapathoz.

Igen, így történt. Amikor Valdas Dambrauskas megérkezett a klubhoz szerintem rögtön megnézte a soron következő NB III.-as mérkőzést. Ezután közölte velem, hogy csatlakozzak hozzájuk, aminek természetesen nagy örömmel tettem eleget. Azóta pedig itt vagyok.

Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>

forrás: dvtk.eu