Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Szerdán kezdetét veszi az Euroliga 2024-2025-ös szezonja.
Szerdán megkezdi menetelését az Euroliga 2024-2025-ös kiírásában a DVTK HUN-Ther női kosárlabda csapata. A lányok az A-csoportban szerepelnek, ahol a francia Basket Landes, az olasz Famila Schio és a spanyol Parfumerias Avenida ellen kell kiharcolni a továbbjutást.
Első ellenfelünk a francia Basket Landes együttese lesz, akik ellen szerdán lépünk pályára idegenben.
A francia csapat a selejtezőből jutott a főtáblára, úgy, hogy mindkét selejtező mérkőzésen győztesen hagyta el a pályát a török Besiktassal szemben. A Basket Landes 84-70-re nyerte az első találkozót Isztambulban, így 14 pontos előnnyel várhatták a hazai visszavágót. A második meccset nagyon jól kezdték a franciák, az első 10 percet követően már 25-15-re vezettek. A második negyedben először 25-21-re, majd a félidő végére 34-30-ra zárkózott a török csapat. A nagyszünet után 34-32-nél járt legközelebb az egyenlítéshez a Besiktas, azonban ez elmaradt és innentől már kézben tartotta a mérkőzést a hazai együttes és magabiztos 80-58-as sikert aratott.
A selejtező két mérkőzéséről és a meccsekre való felkészülésről szóló kisfilmet itt megtekinthetitek. Ebből ízelítőt kaphattok abból a hangulatból, ami Franciaországban vár a csapatra és a szurkolókra.
A visszavágó legszebb jeleneteit bemutató összefoglaló:
A gallokkal a 2022-2023-as Euroliga szezonban már megmérkőztünk. Az alapszakasz első körének utolsó fordulójában hazai pályán 67-58 arányú győzelmet arattunk. Azon az összecsapáson Cheri Green (20), Arella Guirantes és Bernáth Réka (13-13) szerezték a legtöbb pontot.
A hazai győzelemmel végződött miskolci mérkőzés összefoglalója:
A franciaországi találkozón sikerült a visszavágás a Basket Landesnek, 72-63 arányban bizonyultak jobbnak. A félidőben még két ponttal vezettünk, de a franciák a második játékrészben megfordították az állást. A legjobb diósgyőri pontszerzők Monika Grigalauskyte és Bernáth Réka voltak, mindketten 17-17 pontot szereztek.
A DVTK végül 6 győzelemmel és 8 vereséggel a hatodik helyen zárt a csoportban, míg a francia csapat a hetedik lett, 4-10-es mérleggel.
A tavalyi kiírásban a Győrrel szerepelt egy csoportban szerdai ellenfelünk. Az alapszakaszt az előző évihez hasonló mutatóval, 4 győzelemmel és 10 vereséggel zárták. Mind a négy győzelmüket hazai pályán aratták, az elsőt az 5. fordulóban szerezték, 69-48 arányban diadalmaskodtak idei csoportellenfelünk, a Parfumerias Avenida felett. A spanyolok mellett a Bologna (70-68), a Győr (83-75) és a Villeneuve (80-71) is vereséggel távozott a Basket Landes otthonából. Az eredményekből kitűnik, hogy a francia csapat hazai pályán bárkire veszélyes lehet.
A tavalyi csapatból három légiós és egy francia játékos távozott. Mind a négyen maghatározó játékosai voltak a csapatnak. A két amerikai, Alexis Peterson és Cassidie Burdick valamint a spanyol Angela Salvadores egyaránt számottevő játékpercet töltött pályán (23,9; 19,8 illetve 24,7 perc/meccs).
Peterson 11,8 pontot szerzett átlagban a 14 alapszakasz mérkőzésen, Salvadores 10,3-at, míg Burdick a lepattanók szerzésében jeleskedett, 6,7 volt a meccsenkénti átlaga.
Helyettük érkezett két légiós, egyikük a Győrből jól ismert Destiny Slocum, valamint a tavalyi szezonban az első 5 mérkőzésen náluk szereplő szintén amerikai erőcsatár Sam Fuehring, aki a 2022-2023-as szezonban Magyarországon játszott a Ludovika Csata együttesében. Rajtuk kívül három francia játékost igazoltak még, az 1998-as születésű, 185 cm magas erőcsatár, Myriam Djekoundale, a 19 éves, 188 cm magas center Mariama N'diaye és a 20 éves 181 cm magas hátvéd, Leila Lacan érkezett.
A 27 éves Destiny Slocum a tavalyi szezonban Bridget Carleton után a második legfoglalkoztatottabb játékosa volt a Győrnek az Euroligában. 12 alapszakasz mérkőzésen játszott. átlagosan 33,7 percet játékidő áll a neve mellett mérkőzésenként és 12,6 pont/meccs valamint 5,1 assziszt/meccs mutatót produkált. Ez utóbbi mutató tekintetében a nagyon előkelő 5. helyen végzett a teljes Euroliga mezőnyben.
A csapat egyik merőssége a 190 cm magas német center Luisa Geiselsoder, aki az előző kiírásban 23,5 percet játszott átlagban, ezeken 10,1 pontot szerzett és 5,3 lepattanót szedett össze. Összesen 141 pontot szerzett a 14 alapszakasz mérkőzésen, ezzel csapata harmadik legponterősebb játékosa volt. Tőle több pontot csak a két távozó, a spanyol Salvadores és az amerikai Peterson szerzett.
A Besiktas elleni első mérkőzésen (84-70) öten is tíz pont fölött zártak: Sixtien Macquet 15, Luisa Geiselsoder és Yohana Ewodo 12-12, míg Myriam Djekoundade és Mousdandy Djalbi-Tabdi 10-10 pontot szerzett.
A visszavágó (80-58) legjobb pontszerzője Mousdandy Djalbi-Tabdi volt 15 ponttal, Destiny Slocum 14, míg Leila Lacan 12 pontot szerzett.
A Landes jól kezdte a francia bajnokságot, két forduló után pontveszteség nélkül, 162-116-os pontaránnyal vezeti a tabellát.
Az első fordulóban idegenben 94-61-re verték a Flammes Carollo gárdáját, míg hétvégén hazai pályán diadalmaskodtak 68-55 arányban a Bourges felett.
A nyitófordulóban Louise Bussiere volt a csapat legeredményesebb játékosa, 27 (!) pontot és 8 lepattanót gyűjtött. A Bourges ellen a német center Geiselsoder dupla-duplát teljesített, 15 pontja mellett 10 lepattanót is szerzett, valamint kiosztott 5 asszisztot.
forrás: FIBA.Basketball, wbasket.hu, proballers.com, eredmenyek.com
Ez elég pesszimista hozzáállás. Szerintem tovább fogunk jutni a csoportból.
Völgyi lenyilatkozta, hogy Gulbe játékra kész, ma játszani fog.
Most ők vannak kb. abban a helyzetben, amiben mi tavaly, a selejtezők miatt, ezért, ill. a sérültek miatt számomra meglepetés lenne, ha sikerülne idegenben legyőznünk őket.
Optimista vagyok, szerintem koncentráltak lesznek a lányok, van esélyünk nyerni, bár a franciák ahogy írtátok otthon jóval erősebbek. De hajrá csajok!
Nagyon kemény lesz, de szerintem a három idegenbeli meccsünkből itt van a legtöbb esélyünk a győzelemre, még akkor is, ha tavaly a Schio-t is vertük idegenben. Most erre kevesebb esélyt látok. A spanyolokat várom a csoport első helyére. centerposzton szerintem bajban leszünk, remélem, a külső dobások ülni fognak, mert azzal nyerhetünk. De mivel van három sérültünk, nem lepődnék meg, ha a csoportból sem sikerülne tovább jutni.
A heti magyar női nemzetközi kupában szereplő csapatok közül csak nekünk van igazán győzelmi esélyünk és a Szekszárdnak?
Flowban vannak, keményebb ellenfelekkel eddig, meglepetés volna a győzelmünk... hajrá csajok!
Nagyon érdekelne, hogy mit szűrtél le a mérkőzésből? Mire számítsunk szerdán? Mik az erősségei a franciáknak?
Szuper bemutatás, köszönöm!
Apa, kezdődik! :)