Banner

Az okos csapatjáték felül tud-e kerekedni az egyéniségeken?

Szerző: Jáborcsik András | 2024-12-17 13:26:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Kedden és csütörtökön rendezik az Európa Kupa rájátszás első fordulójában a DVTK HUNTHERM – Elitzur Ramla oda-visszavágós párharcának két felvonását. Az izraeli gárda biztonsági okok miatt lemondott a pályaválasztói jogáról, így mindkét összecsapásra hazánkban, a DVTK Arénában kerül sor.

A párharc rajtja előtt a wbasket.hu állandó szakértőjét, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdezte a várakozásairól.


DVTK HUNTHERM – Elitzur Ramla

„Élni kell azzal az eséllyel, hogy mindkét mérkőzés Miskolcon lesz. Azt azonban fontos hozzátenni, hogy a Ramla ebben a sorozatban még nem játszott hazai pályán. Nem az első ilyen helyzet számukra, hogy egymás után két összecsapást vívnak aktuális ellenfelük otthonában. Nem ismeretlen tehát nekik ez a helyzet és volt idejük rá felkészülni. Bár úgy tűnik számomra, hogy minden riválisuk stábja tudott az első meccsekből tanulni. Tény ugyanis, hogy az a hat alkalom rettenetesen hullámzó volt. Nehéz emiatt megfogalmazni a pontos és találó jellemzést rájuk. Talán azt mondanám, hogy veszélyes ellenfél, melyen azonban lehet fogást találni.

Ettől függetlenül nagyon nem szabad az első és a 32. rangsorolású együttes párharcaként tekinteni erre. Főleg úgy, hogy amerikaik húzzák az izraeli csapat szekerét. Alapvetően hétemberes rotációjuk volt eddig, melyből három ember közel 40 percet játszott. Határ Betti érkezése érdekes. Azt gondolnánk, hogy egy 208 cm magas játékos beszállása nagy változást okoz a játékban, de ebben nem vagyok annyira biztos. Az számomra érdekesebb, hogy a csapat egy ilyen erősítésre miként reagál. Akik Izraelbe mennek játszani, ők nem feltétlenül csak a csapatuk eredményét tartják szem előtt, hanem a sajátjukat és most jött decemberre egy játékos, aki értékes perceket vesz el tőlük. Tanulságos lesz, hogy ezt hogyan kezelik.

Jennie Simms és Alexis Prince, a két domináns amerikaijuk révén a Ramla erőkosárlabdát játszik. Ezt nem látom, hogy ki tudja közvetlenül megállítani. Sem Grigalauskytė, sem Gulbe, sem Tadic, sem Jovanovic nem feltétlenül alkalmas erre. Kaila Charles-nak megvan ehhez a fizikuma, de ő alacsonyabb náluk. Ennek megfelelően arra kaphatunk majd választ, hogy az okos csapatjáték felül tud-e kerekedni az egyéniségeken. Azt tavaly az Euroliga menetelés során bizonyította a DVTK, hogy felül tud kerekedni.


Az elmúlt hétvégén a TFSE ellen 31 percen át szorosan alakult az eredmény. Számomra az a mérkőzés is arról árulkodott, hogy egyelőre még „nem találták meg a hazavezető utat” a diósgyőriek. Ugyanakkor ez a Ramla, bár veszélyes ellenfél, de fogható. Ha ezt sikerülni megtenni, óriási lökést adna arra, hogy ebből a spirálból, ami igaz a játékban látható megingásokra, a szempontjukból balszerencsés Magyar Kupa sorsolásra, de akár az Euroliga kiesésesre is, kikerüljenek. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a válogatott játékosoknak is szükség lenne egy sikerélményre.”


Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>>


forrás: wbasket.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...