Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
Az előző idényben – újoncként – hetedikként végzett a DVTK, amely szeretné ezt túlszárnyalni ebben az évadban. Sántha Gergely, a klub elnöke bizakodó, de azt is tudja, a nagyobb sikerekhez komolyabb anyagi összefogásra lenne szükség.
A nemzetisport.hu-n megjelent interjúból idézünk:
Klubvezetőként elégedett volt az előző idényben elért hetedik hellyel, vagy maradt önben hiányérzet?
Évad közben álltunk előrébb, olykor hátrébb, klubvezetőként nekem két lábbal a földön kell járnom – felelte lapunknak adott interjújában Sántha Gergely, a DVTK elnöke, aki egyben az FC Kassa felügyelőbizottságának elnöke is. – Újonc csapatként értük el ezt a hetedik helyet, az első csapatunk helyezését illetően, úgy érzem, rendben volt a legutóbbi idény.
Szokták mondani, a frissen feljutó csapatot repíti előre a lendület… Képesek lehetnek túlszárnyalni ezt a hetedik helyet?
Erősebbnek érzem a mostani keretünket. Jól sikerült a felkészülésünk, még inkább összeérett a csapat. Ebben nagy szerepe van annak, hogy Vladimir Radenkovics vezetőedző és a keret magja együtt maradt. Szakmai kérdésekben nem szeretnék nyilatkozni, de az eredményesség egyik alappillére a stabilitás. Azokba a pozíciókba, amelyekbe a szakmai stáb erősíteni szeretett volna, érkeztek új futballisták a keretünkbe.
Na és a fiatalok?
Szerintem ezen a téren sincsen szégyenkeznivalónk. Sőt, az előző idény második felében az élmezőnyhöz tartoztunk a fiatalperceket illetően. Regionális utánpótlás-hálózatot hoztunk létre Észak-Magyarországon, hogy csak néhány bázist említsek: Egerben, Salgótarjánban, Sajóvölgyében is szoros együttműködésben építjük a regionális futballt. Egységes képzésen alapuló rendszert szeretnénk létrehozni, és elérni azt, hogy a régióban a tehetséges gyerekek első számú célja a DVTK-akadémia legyen.
Diósgyőrben mi lehet a cél? A dobogó nagyon merész álom?
Tudom, a szurkolók szeretnék most azt hallani, hogy a DVTK-nak a legjobb három között a helye az NB I-ben, és természetesen a klubban a folyamatos fejlődésért dolgozunk, azért, hogy évről évre előrébb végezzünk. De… Ahhoz, hogy felléphessünk a dobogóra, több tényező együttállására is szükség van. A sport már csak olyan műfaj, hogy a benne dolgozók mindannyian a győztes oldalon szeretnének állni, így vagyunk ezzel mi is. A tulajdonostól kezdve a sportszakmai stábon át a pályamunkásig mindenki sikerre vágyik, és rengeteget tesz is érte, ám ahhoz, hogy valóban éremesélyes csapatunk legyen, nagyobb összefogásra lenne szükség.
Vasárnap a Paks ellen megkezdődik az új idény. Érezni a városban a szurkolók várakozását?
Diósgyőrben a Szurkolói Koordinációs Iroda jól működik, a drukkerek rendezett körülmények között mondhatják el, mik a kívánalmaik, miben szeretnék, ha változtatnánk. Diósgyőrben imádják a labdarúgást, az előző idényben a Ferencváros mögött a második helyen zártunk a hazai átlagnézőszámot tekintve, ami majdnem elérte a hétezret. Több telt házas mérkőzésünk volt, reméljük, az előttünk álló idényben is sokszor megtöltjük a stadiont.
A részükről áradó szeretet motiváció vagy inkább nyomás a csapaton?
Aki ezt nem motivációként kezeli, nem tud a szurkolói nyomással együtt élni, az ne futballozzon! A szurkolók elvárása természetes, nekünk nincs más feladatunk, mint építeni a klubot, a csapatot az ő szempontjaikat is kiemelten figyelembe véve.
Tovább a nemzetisport.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
Ha hagynák a Hell-t tulajdonosi hatáskörben biztos, hogy nem lopnának ennyit és lehet hogy hozzáértőbb embereket ültetnének a megfelelő pozícióba. (talán mi szurkolók is kapnánk tulajdonrészt)
De hát ez a "szagember" minden pénz le tud hívni és ez kell a tulajdonosnak...
És ennek mi szurkolók isszuk a levét...(egyre kevesebben, egyre reménytelenebbül)
De majd ezt a xxxxx xxxxx is utolérik!
Moderálva: 2024-07-26 22:00:21
A focihoz nem ért. Regnálása alatt kudarc kudarc hátán. Az általa támogatott emberek is szinte sorra megbuktak. Egyszerűen alkalmatlan. Ilyen irdatlan pénzekből és azok rettentő kártékony szórásával a focinak nagyon nem itt kéne tartani, hát még az up-nak. De a csávó full homály.
A Diósgyőrnek senki nem tiltja meg hogy nagy csapat legyen. A pénz is megvan rá. Minden forintért lehajolnak, 2 neves szponzor támogatja a klubot. Mit akar ez még? Jaa, hogy a város nem ad bele pénzt és ez rohadtul fáj neki... Hát igen.
Rájöhetne már ez az ember, hogy ha ő nem is ért hozzá, körülvenné magát a megfelelő emberekkel és jó viszonyt ápolna a szurkolókkal akkor minden téren sokkal de sokkal könnyebb lenne neki is... Nem tudom miért nem akar látni... Pedig a szíve mélyén talán még ő is szeretne egy jó Diósgyőrt látni. Talán...
2011 óta két nb2-es szezonunk volt, töviről hegyire ismerünk mindenkit és ismer minket is mindenki.
Újonc a Nyíregy vagy a Győr, akik 10 éve jártak az első osztályban.