A Tirek ellen mindig élvezet

Amikor azt kérdezik, hogy melyik a kedvenc meccsem, akkor elég erősen kell gondolkodnom, hogy kiválasszak egyet. Ez úgy játszódik le bennem, mintha egy száguldó vonaton a homlokomat a koszos és hideg üvegnek támasztva bámulnék ki az ablakon, és nem fák, villanyoszlopok, házak villannának fel egy pillanatra, hanem meccsek képei tűnnének fel és aztán gyorsan tova, hogy átadják helyüket egy újabb emléknek. Látom, ahogy Szarvas berúgja nekünk az ötödik győri gólt 1998-ban, pedig már olyan biztos voltam a pontszerzésben. Bevillan, ahogy Balajti az arcához kap az Üllőin félbeszakadt meccsen, és látom a berepülő székeket a pályán. Vagy ahogy a 100. évet ünneplő drapik beborítják a lelátót. Szinte érzem, ahogy mínusz 6 fokban ülünk a naposon, és alig várjuk a végét. Ahogy Vadász Viktor bevágja a Barcikának, és azzal nyerünk. Ahogy Luque leteszi szabihoz a labdát az Üllőin, és kiegyenlít. És ahogy emelkedik Griffith, és befejeli a liláknak. Közben pedig a fejemben szólnak a dobok, és felszínre tör az a nóta, amit azon a meccsen annyit énekeltünk.

„Gólya gólya piros-fehér gólya, kelepeld el minden stadionba…” Mert bár megéltem jópár csatát a lelátón, és utaztam sok-sok kilométert a csapat után, és nagyon nehéz kiválasztanom egyetlen kedvenc meccset, egy mégis kedvesebb a többitől, mert azon az egyen mindent megkaptam, amiért szeretni lehet ezt az egészet. Az utazásokat, a reménykedést, győzelmet és a megfelelő ellenfelet, a megfelelő szurkolókkal.

2011. 04. 17. 15:00.

Nyíregyháza, 8000 néző. NB2 keleti csoport.

Már napokkal a mérkőzés előtt nem tudtunk másról beszélni, csak arról, hogy a tireket meg kellene verni, mert ez egy igazi 6 pontos meccs lesz. A feljutás szempontjából nagyon fontos, és ugye a szurkolók a Nyíregyháza ellen mindig győzni akarnak. Ezt nyomatékosítani akartuk a játékosokban is, ezért kimentünk az edzésre, és a tribünről buzdítottuk őket. Ment a szervezkedés az utazásra és a jegyek beszerzésére is, mert mindenki ott akart lenni. Ha jól emlékszem, a vendéglátók plusz jegyeket is a rendelkezésünkre bocsátottak, nem törődve azzal, hogy ezzel az nekünk kedveznek. Példát vehetne róluk néhány mostani első osztályú egyesület…

Mi az autós utazás mellett döntöttünk, pedig sejteni lehetett, hogy a vonatos túra sem lesz eseménymentes. Persze, azért kimentünk a Tiszaira, hogy megnézzük, milyen a hangulat a pályaudvaron. Nem kellett csalódnunk, hiszen már nagyon sok pirosba öltözött ember volt ott, és rendre megszólalt valamelyik nóta, amit teljes hangerővel énekelt mindenki. A peronon persze minden sokkal jobban szólt. Nagyszerű látvány volt, hogy minden ablakból sálak, zászlók és emberek csüngtek integetve, énekelve. A beszámolók alapján minden megállóhelyen újabb piros-fehér tömeg várta énekelve a vonatot, hogy csatlakozzanak az utazókhoz. A nyíregyházi pályaudvaron aztán buszra szálltak és a stadionig utaztak.

Az autós konvoj Tokaj irányába indult, és zászlókkal díszített autók közlekedtek a Tisza-parti nagy parkolóba, ahol egy kis pihenőt tartottunk. A vendéglátó helyek nagy örömére ott természetesen komoly fogyasztásba kezdtek a nem vezető szurkolók. Zengett a parkoló, mindenki ismert mindenkit, és mindenki nagyon bizakodó volt. Aztán tovább indultunk, és nem álltunk meg a nyíregyházi piac bejáratáig. Ott volt a rendőrök által kijelölt gyülekezőhely.

Itt volt egy rövid pihenő, és elnyomtunk pár ismert rigmust, amit a legfőbb riválisunknak tartogattunk. Nem viselkedtünk szépen, de ez nem is volt cél. Rendőri kísérettel vittek minket keresztül a városon. Minden autó úgy nézett ki, hogy a sofőrön kívül mindenki derékig kint volt az autóból, és sálat lengetve énekelt valamit, vagy éppen szidta a nyíregyháziakat.

A leparkolás után a stadion mögötti utcában gyülekeztünk, és alig vártuk a belépést. Tömve volt a vendégszektor. Emlékszem a srácra, aki a fűben aludt a meccs kezdete előtt, és nagyon sajnáltam, mert az egészből nem látott semmit. Megtöltöttük a lelátót, és egy lufis koreográfiával szórakoztattuk magunkat. Zengett, hogy „Ez Miskolc”!

Arra emlékszem, hogy jó meccs volt, és szinte a semmiből jött Abdouraman gólja. Nem is láttuk, hogy a fejes bent volt vagy nem, de a bíró szerencsére látta. Ezzel az egy góllal mentünk a szünetre és sörért, hiszen annyira jó idő volt, hogy nagyon kellett a folyadék az emberi szervezetnek. Felkészültek voltak a büfében, mert nem emlékszem arra, hogy elfogyott volna a sör.

A második félidő is álomszerűen folytatódott, mert először Rakovic, aztán Dobos is betalált. Három góllal vezettünk, és ennek megfelelő volt a hangulat a lelátón. Egyre többször énekeltük azt, hogy „Felkerülünk az NB2-ből, újra beszélnek a Diósgyőrről”. Aztán egy gólt összehozott a Szpari, és mindaddig ez nem is érdekelt minket, amíg a bíró az öltözőbe nem küldte Dobost. Negyedórát kellett emberhátrányban játszanunk, és ez nem tűnt egyszerűnek. Nem sokkal a kiállítás után jött is a második hazai gól, és akkor már lehetett izgulni. Rohamoztak a nyíregyháziak, de már nem tudtak kiegyenlíteni.

Katartikus volt a meccs vége. Mindenki az utolsó tartalékait mozgósította, hogy együtt tudjon ünnepelni a csapattal. Szóltak a nóták, és a játékosok ott sorakoztak előttünk. Csak úgy dörrent a „Hé fiúk” a Sóstói stadionban. Senki nem akart hazaindulni. A stadion mögött is ment még az ünneplés, és nagyon sokára kerültünk az autókba. Ahonnan egyszer ki is kellett szállni, mert az a hír járta, hogy a sor elejét valamilyen támadás érte, és szükség lenne minden segítő kézre. Ezt a konfliktus a buszokról lerohanó huligánok hamar elrendezték. Elindultunk lassan, és a rendőri felvezetés ellenére minden sarkon mutogató Szpari szurkolókat láttunk, de mi az örömmámorában úszva nem foglalkoztunk velük.

Egész úton arról beszéltünk, hogy meglehet a feljutás, hogy ez lökést adhat nekünk. Tokajban újra megálltunk, és pótoltuk a kiizzadt folyadékot. Akiknek maradt még egy kicsi hangja, azok újra kieresztették.

Valamikor este értünk haza, már nem is emlékszem. Mindent megkaptam ettől a meccstől, amiért érdemes kijárni a stadionba. Megkaptam a lehető legjobb ellenfelet. Egyetlen magyar stadion sem versenyezhetne a nyíregyházival, ha választanom kellene, hogy hová mennék a legszívesebben idegenbe. Az utazás feledhetetlen volt, és kicsit bánom már, hogy nem a vonatot választottuk, de így sem volt rossz. A rendőri felvezetés sehol sem olyan jó, mint a tirpiknél, mert ott valóban van értelme. A lelátón is kihoztuk magunkból a maximumot, és egészen parádés volt a szurkolás. Természetesen az ellenfél is odatette magát, ennek így van igazán értelme. És megkaptam a győzelmet a legfőbb rivális ellen, aminek öröme semmihez nem hasonlítható.

A szezon végén pedig megkaptuk az annyira vágyott NB1-et. Így lett kerek ez a történet, és tette nagyon értékessé az én kedvenc meccsemet.

NB II. Kelet mérkőzés, 22. forduló - 2011. április 17. 15:00. 8000 néző

Játékvezető: Bognár Tamás
Tartalékjátékvezető: Erdős József
Asszisztensek: Erős Gábor, Ring György

Gólszerzők: Mohamadolu Abdouraman ('21, 0-1), Savo Rakovic ('52, 0-2), Dobos Attila ('65, 0-3), Goia Sabin-Cosmin ('68, 1-3), Anicet Eyenga ('82, 2-3)

Nyíregyháza: Holczer Ádám, Pákolicz Dávid, Anicet Eyenga, Bajzát Péter, Nacim Abdelali, Minczér Tibor, Demjén Gábor. Makadji Boukar, Goia Sabin-Cosmin, Horváth Levente, Zeljko Kovacevic

Cserék: Vojinovic Drasko, Germán Tamás, Makadji Boukar, Andorka Péter, Pákolicz Dávid, Pujante Perez Adrian, Makai István, Cséke György, Perényi Szabolcs Mihály

Edző: Brekk János

DVTK: Ivan Rados, Vadász Viktor, Savo Rakovic, Igor Gal, Gohér Gergő, Mohamadolu Abdouraman, Dobos Attila, Lippai Ákos, José Luque, Granát Balázs, George Menougong

Cserék: Arze Camacho Vicente, Luque Jimenez Jose Juan, Nagy Tamás, Granát Balázs, Pál Szabolcs, MENougong George, Illés Richárd, Tajti Norbert, Bogáti Péter, Bacsa Patrik

Edző: Benczés Miklós

Érdekességek a meccsről:

• A mérkőzés mind az öt gólját másik játékos szerezte.
• A Diósgyőr három góllal is vezetett, de a meccs végére ez az előny egy gólra apadt.
• Lippai Ákos az egyetlen a mezőnyből, aki hét Nyíregyháza - Diósgyőr mérkőzésen is szerepeltA
• Diósgyőr az utolsó hét mérkőzését mind megnyerte. A csapat veretlenségi sorozata már kilenc mérkőzés óta tart. Utoljára a MTK ellen szenvedtek vereséget 2011. február 3-án.

Ide kattintva elolvashatod a sorozat eddig megjelent részeit:

Te nem ismered ezt a csávót valahonnan? - Miki@ írása >>>>>

Zakatol - Egy Délvidéki Betyár, Orbán József írása >>>>>

Audio kimenet - Betyárok írása >>>>

Indián nyár - Objektiv írása >>>>>

1998.10.24. FTC-DVTK 3-4 - Geotic írása >>>>>>