Meztelen igazság

Egy keleti rangadó elé nézett tegnap az együttesünk, ahol két mélyponton lévő csapat találkozhatott, az egyébként is pikáns hangulatúként megszokott összecsapáson. A meccset megelőzően – mondhatni, már hetekkel megelőzően is – kimondottan feszült hangulat uralkodott a csapatnál, vezetőségnél, játékosoknál, szurkolóknál egyaránt.

Valóban úgy látszott mindezek tükrében, hogy a tegnapi mérkőzés vízválasztó lesz. Itt most elválik az ocsú a búzától.

Következett a MECCS!

Sajnos, a bajnokikon ritkán törünk borsot a debreceniek orra alá, és ez a tendencia most is folytatódott. A csapatunk tegnap is – a végeredmény szempontjából simának mondható - vereséget szenvedett, ezúttal ismét hazai pályán. Ezzel bebiztosítottuk a kieső helyünket, ugyanis a másik két szorosan előttünk lévő gárda, a Paks és a Gyirmót is pontot/pontokat szerzett, előbbi egyet hazai pályán, utóbbi hármat, idegenben a Haladás vendégeként. Ez azt eredményezte, hogy erre a hétvégére már az előttünk álló Mezőkövesdtől is két pont a távolság, a Pakstól három, míg a 9. helyen álló Gyirmóttól öt!

A DVTK szurkolók sok mindenen átmentek már az évek során, de a mostani helyzetet nem tudják, nem akarják megemészteni, hogy egy elvileg 4. erősségű kerettel, ambiciózus fiatal edzővel, stabil anyagi háttérrel, borsodi kötődésű szakmai igazgatóval és ügyvezetővel a csapat ilyen produkciót láttasson hétről-hétre, mely folyományaként most már csont nélküli kieső pozícióba kerültünk.

A szurkolóknál kiborult a bili. A meccs utáni események röviden:

A lefújást követően a kanyarban lévő szurkolók " nem érdemlitek" után a "gyertek ide” skandálással hívták meg a játékosokat a szektoruk elé, akik némi hezitálás után – nem a teljes létszámban – el is indultak feléjük. Nyilván nem teljesen arra számítottak, amit kaptak. A megszokott taps helyett, most a „nem érdemlitek, nem érdemlitek, a Diósgyőr mezt nem érdemlitek” rigmus fogadta őket, ezen kívül mentek más szólamok is, illetve százasával kapták a csapattagok az egyéni jókívánságokat is a lelátó népétől.

A Capó bement a rekortánra - erre engedélyt kapott a rendezőktől - és Elek Ákossal beszélt. Ekkor több szurkoló követte őt, és a pályára kezdtek ugrálni a szektorokból. Számuk nem volt jelentős, nagyjából fél tucat lehetett. A szurkolókat a biztonságiak nem engedték a játékosok közelébe, így semmilyen fizikai kontaktra nem került sor, senkit nem ért atrocitás. Azt, hogy a közbelépés megakadályozta-e ezt, vagy egyébként sem történt volna a verbális inzultuson túl semmi, azt nem lehet tudni, de az érintettek elmondásai szerint ilyen jellegű szándék nem volt senkiben. Nyilván a lelátóról ezt megítélni nem lehet biztonsággal.

Mindezek közben - vagy után - a szurkolók a játékosok mezének levételét követelték, mely ilyenkor egy jelképes, erőteljes, egyértelmű és egyben utolsó kifejezés arra, hogy a tábor nem fogadja el semmilyen formában ezt a méltatlan szereplést. A mezt Elek Ákos levette és a hirdetőtáblára fektette. A szurkolók nem elégedtek meg csak az ő mezével, hanem követelték azt a többi játékostól is. Azok engedtek ennek, és a mezt levéve odadobták azt a szurkolók elé. Ezt egyesek utólag félreérthették talán, itt korántsem arról volt szó, hogy maguktól vették volna le a mezt és a címert megalázóan dobták volna el. Vagy ki tudja? Lehetett bennük is egy "itt van, nesztek" érzés? Lehet rajta vitatkozni... Mondjuk egyszerűen nem lett volna életszerű sem és logikus sem az, hogy ilyen felfokozott állapotban, odasétáljon bárki is és összehajtogatva a kerítéshez vigye a szerelést, egy több száz fős, tüzes, fanatikus mag elé, de követhették is volna Ákos példáját, és akkor most nem lenne okunk találgatni, ki-mit érzett a mez odadobása közben.

Miután a játékosok bevonultak az öltözőbe, grúz légiósunk, a csupaszív Buba és Ivan ott maradtak a pálya ultraszektor előtti részén. A tábor "Daushvili, Daushvili", illetve "Ivan Rados, Ivan Rados" skandálással és tapsviharral fejezte ki azt, hogy az ő hozzáállásukban nem látnak kivetnivalót.

Itt még nem lett vége az eseményeknek, ugyanis a szurkolók pár százan a klubház elé vonultak, és hol Horváth Ferenc, hol Szabó Tamás, hol pedig a játékosok neve került különböző jelzőkkel és szándékkal skandálásra. Szabó Tamást a többség távozásra szólította fel, míg a vezetőedzőt, Horváth Ferencet a szurkolók nagy része éltette. A játékosokat primadonnáknak nevezték és jött az ismert „nem érdemlitek” rigmus újfent, kiegészítve a "zsoldos kurvák"-kal. Sajnos, az egyik szurkoló mindeközben rosszul lett, és a figyelem egy része köré összpontosult ezek után. A klubház előtt zajlott eseményen nem tudunk fizikai vonatkozású megnyilvánulásokról, így valószínűleg intézkedés nélkül fejeződött be az épület előtti véleménynyilvánítás.

Csak hogy párat említsünk ezekből a feszültségre utaló jelekből, ha a fentiek ezt nem igazolnák teljességgel a kívülállókban:

Szabó Tamás ügyvezető és Horváth Ferenc vezetőedző a gyenge produktum, az elfogadhatatlan játék - vagy a játékhoz való hozzáállás – miatt kilátásba helyezett személyi változtatásokat a csapatnál, ami arra vonatkozott volna, hogy a nem megfelelő képességű vagy mentalitású játékosokat egy időre száműzik a keretből a DVTK tartalékcsapatába. Aztán kiderült, annyira nem állunk jól a minőségi játékosok számában, hogy bárkit is kereten kívül helyezhetnénk, de ”tömegével” legalábbis biztosan nem. A vezetőedzőnek maradtak hát a játékosok, azok is, akikben problémát látott az eddigiek során, így aztán velük kellett sáfárkodnia a továbbiakban is. Nekik lett volna feladat megtalálni az igazi posztjukat, őket kellett volna az edzőnknek, vagy a pszichológusunknak mentálisan helyreállítani, hogy az a fajta nyomás, ami alatt most futballozni kell Diósgyőrben, ne terhet tegyen a vállaikra, hanem egyfajta doppingként éljék azt meg.

A másik jel a klubot körülvevő hangulatra - vagy fogalmazhatunk úgy: pánikra – hogy a szurkolók által már oly sokszor emlegetett és követelt ”ingyenmeccset” jelentettek be a héten, így kárpótolva a drukkereket az eddig nyújtott silány teljesítményért, és így köszönve meg nekik a kitartást a csapat mellett. Mondhatni, nem sűrűn történik meg élvonalbeli bajnokin hasonló gesztus a klub részéről, hogy életkort, nemet, ülő vagy állóhelyet figyelembe nem véve mindenkit beengedjenek a stadionba kivétel nélkül.

A harmadik jel is elég példaértékű, ugyanis a klub – nem tudni milyen személyi elosztásban – ötmillió forintos büntetést szabott ki a játékosokra a fentiekben már többször emlegetett minősíthetetlen játék miatt. Hogy ez az öltözői morált, illetve a játékosok hozzáállását mennyire segíti, vagy éppen gyengíti, az majd elválik a következő hetekben. Ez a lépés mindenesetre már elég drasztikus, és amolyan utolsó eszköznek tekinthető a mélyebb személyi változások elkerülése előtt helyett.

Ha már a feszültség jeleit soroljuk, meg kell említenünk eközben a szurkolók egy csoportjának több nyilvános üzenetét is a csapat felé, melyeket molinók formájában tették közszemlére. ”Fussatok a pénzetekért, amíg nem az életetekért kell”, ”Győzelem vagy anál” stb. A nem éppen szépirodalmi stílus már egy olyan folyamat eredménye, melyet a szurkolóknak nem lehet csak úgy ”letuszmákolni” a torkán. Egyszerűen elszakadt a cérna, kicsordult a pohár, elfogyott a türelem.

Diósgyőrben robbant tehát a petárda, de egyelőre a bomba még várat magára.

Hogy meddig? Nem lehet tudni. Mindenesetre ez elég vészjósló a jövőre nézve, hiszen ezekben az időkben olyan események, megnyilvánulások, intézkedések történtek, melyek az utóbbi évekre egyáltalán nem voltak jellemzőek még a csapat életének gyengébb periódusaiban sem.

Én a saját nevemben, de talán nem nagy kockázat, hogy a szurkolók nagy részének nevében is azt kívánjam, hogy ez a méltatlan állapot mielőbb helyreálljon, az illetékesek megtalálják a gyenge szereplés okát, és meghozzák azokat az egyéni érdekeket figyelmen kívül hagyó intézkedéseket, melyek a jövőben biztosítják újra a labdarúgócsapat felemelkedését, és ebből a megalázó és szégyenteljes helyzetből való kilábalást.

Akkor is, ha ehhez olyan változások kellenek, melyek egyes embereknek biztosan nem lesz ínyére.

A feladat nem vár! Lépni most kell! Most, vagy ha nem, minden felelősséget magatokra kell vállalni egy emberként és mindenkinek! Akkor már nem lehet ujjal mutogatni egy-egy emberre a sikertelenség kapcsán, mert a helyzet idáig való fajulásában, a hibás döntésekben mindenkinek szerepe van, játékosnak, edzőnek, vezetőnek egyaránt. Most még ki lehet szűrni a leggyengébb láncszeme(ke)t, meg lehet oldani a problémát, el lehet kerülni a kiesést, de ha ez nem történik meg, később mindenki együtt bukik.

Bízunk a józan észben, a helyes ítélőképességben, az önkritikában és abban, hogy az illetékesek megtalálják a kiutat ebből az áldatlan helyzetből.

Hajrá Diósgyőr!

fotó: nso.hu