Banner

A csatát elveszítettük, de a háborút még korántsem

Szerző: Jáborcsik András | 2024-10-25 20:15:00

Most kell csak igazán segíteni a lányokat a lelátóról!


Fordulatokban igazán bővelkedő, idegörlő mérkőzésen maradtunk alul a Salamanca ellen az Euroliga harmadik fordulójában. Így a lányok egy győzelemmel és két vereséggel az A-csoport negyedik helyén állnak. A spanyolok ellen csatát veszítettünk, de a háborút még megnyerhetjük. Ehhez elsősorban az kell, hogy jövő szerdán hazai pályán legyőzzük a Basket Landest, utána pedig idegenbeli bravúr(ok)ra lesz szükség. De miért ne sikerülhetne, hiszen a tavalyi menetelés során mi voltunk az egyetlen csapat, amely oda-vissza verte a Schiot, és bravúros győzelmet arattunk a Lyon, valamint a Sepsi ellen is idegenben. Most van igazán szüksége a csapatnak a segítségre, gyertek, szurkoljatok élőben a franciák ellen szerdán.


Előbb azonban tekintsünk még vissza a Salamanca elleni mérkőzésre. Fogadjátok szeretettel fotósunknak, jaboers-nek a meccsről készült fotóit.

Ha tetszenek a fotól, ide kattintva kövessétek az instagram oldalát!


A fotókat megtaláljátok az amigeleken.hu galériájában.























































És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...